“A Duna egy napja” – Fotó pályázat




„A Duna egy napja” – Fotó pályázat

 

Az EU Duna Régió Stratégia soros magyar elnökségének programjaként a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ „A Duna egy napja” címmel nemzetközi fotópályázatot hirdet a Külgazdasági és Külügyminisztérium Vízdiplomáciáért, Vízipari Exportért és a Duna Régió Stratégiáért Felelős Miniszteri Biztosi Titkársággal közösen.

 

A Duna vízgyűjtő országai 2004. június 29. óta ünneplik a Duna Napot, abból az alkalomból, hogy ezen a napon írták alá a folyó és a vízgyűjtő területén lévő folyók védelmében a Duna Védelmi Egyezményt. A nemzetközi nap célja, hogy felhívja a figyelmet erre a csodálatos folyóra, és ezzel egyfajta dunai szolidaritást alakítson ki a folyó értékeinek megőrzése érdekében.

 

A pályázat tematikája

 

„A Duna egy napja”

 

A Capa Központ és a Vízdiplomáciáért, Vízipari Exportért és a Duna Régió Stratégiáért Felelős Miniszteri Biztosi Titkárság 2017. június 29-re „A Duna egy napja” címmel nemzetközi fotópályázatot hirdet a Duna Régió Stratégia országaiban (9 EU tagállam: Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Magyarország, Németország, Románia, Szlovákia, Szlovénia; és 5 Európai Unión kívüli ország: Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Moldova, Szerbia, Ukrajna).

 

A fotópályázat témája a Stratégia 14 országában folyó Duna, illetve annak vízgyűjtő területén lévő folyók egy napja. A pályázaton a 2017. június 27-én 0:00 és 2017. július 1-én 24:00 között készült fotográfiák vehetnek részt.

 

A pályázat meghirdetésével lehetőséget kívánunk nyújtani mindazoknak, akik a pályázat témáját, azaz a Dunát és a vízgyűjtő területét egy adott intervallumban készült fotográfiákon fogalmazzák meg. Olyan fotókat várunk, amelyek megmutatják a Duna fontosságát a régió életében, amelyek megjelenítik a Duna különböző tulajdonságait, egyediségét: a folyó történelmi, természeti, művészeti és kulturális tájait. A Duna mitikus, mesékhez kapcsolódó vonatkozásai szintén szerepet játszhatnak az elkészült pályázatokban.

 

A pályázat céljai közé tartozik, hogy ráirányítsuk a figyelmet a fotográfia esszenciális értékeire és elengedhetetlen dokumentáló jellegére, amely az utókornak (és persze a jelennek is) szól. A mára már teljesen elterjedt, szinte mindenki számára elérhető és egyszerűen használható eszközök kiválóan alkalmasak arra, hogy fókuszba állítva összetett kulturális, társadalmi és környezeti kérdéseket járjanak körül.

 

A pályázat honlapja:

 

http://drs.capacenter.hu/

 

További inspirációk:

 

Az EU Duna Régió Stratégia hivatalos oldalán (www.dunaregiostrategia.kormany.hu) Az Európai Bizottság hivatalos oldalán (www.danube-region.eu)

 

Capa Központ: képek, videók.

 

Claudio Magris: Duna, Európa Könyvkiadó, 2012

 

A pályázat díjazása
 
I. díj: LEICA D-LUX fényképezőgép + 50 000 Ft értékű vásárlási utalvány, amely felhasználható szkennelésre, nyomtatásra, analóg fotókidolgozásra
 
II. díj: 50 000 FT értékű vásárlási utalvány, amely felhasználható szkennelésre, nyomtatásra, analóg fotókidolgozásra + 25 000 Ft értékű könyvutalvány

 

III. díj: 25 000 Ft értékű könyvutalvány

 

A beérkezett műveket elbíráló zsűri tagjai

 

Keleti Éva, Kossuth-díjas, Prima Primissima díjas fotográfus Kovalovszky Dániel, fotográfus

 

Lukács György főtanácsos, Külgazdasági és Külügyminisztérium Pályi Zsófia, fotográfus

 

Szalontai Ábel fotográfus, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Média Intézet igazgató

 

A pályázat időtartama, menetrendje

 

A pályázat meghirdetése: 2017. május 29.

 

A pályaművek elkészítésének ideje: 2017. június 27. – 2017. július 1.

A pályaművek feltöltésének kezdete: 2017. július 2. 00.00 óra

 

A pályaművek feltöltésének vége: 2017. július 6. 12.00 óra

 

Az eredményhirdetés és díjátadó: 2017. október 14.

 

A pályázatot „A Duna egy napja” címmel a Capa Központ hirdeti meg az EU Duna Régió Stratégia soros magyar elnökségének programjaként, együttműködve a Külgazdasági és Külügyminisztériummal.

 

A pályázaton – a pályázati feltételeknek megfelelő – fotográfiákkal bárki pályázhat. A pályázaton csak és kizárólag 2017. június 27-én 0:00 és 2017. július 1-én 24:00 között készült fotográfiával lehet pályázni, minimum 3 egyedi képpel vagy minimum 3 és maximum 6 képből álló sorozattal.

 

A pályamunkák formai és technikai megközelítése műfaji megkötés nélkül, teljesen szabadon kezelhető és értelmezhető.

 

A pályázók az elkészített alkotásokat a megadott technikai feltételeknek megfelelően – elektronikusan töltik fel a drs.capacenter.hu oldalon keresztül.

 

A beérkezett pályaműveket szakmai zsűri bírálja el és díjazza. A zsűri kizárólag a pályázati kiírásnak megfelelően feltöltött pályamunkánkat díjazza. A pályázat kiírója a pályázókat az eredményről e-mail-ben értesíti.

 

A pályázat csak az alábbi feltételek elfogadása mellett tekinthető érvényesnek. A pályázó a pályázatra kizárólag olyan alkotásokkal nevezhet, melyek saját tulajdonát képezik, és teljes körű felelősséget vállal azért, hogy a benyújtott képek szerzői jogával kapcsolatban harmadik személynek nincs olyan joga, jogosultsága, mely a felhasználást, bemutatást bármilyen módon korlátozná, vagy akadályozná, továbbá, hogy a pályázatra benyújtott alkotások elkészítése során hatályos jogszabályok előírásait maradéktalanul betartja. A pályázat kiírója a pályázatra benyújtott alkotásokat a nyilvános eredményhirdetéskor levetíti, továbbá „A Duna egy napja” projekt kommunikációja során és a projekt programsorozatához kapcsolódóan térbeli és időbeli korlátozás nélkül, minden ismert felhasználási módra vonatkozóan – felhasználja, (tetszőleges példányban és alkalommal többszörözi, nyilvánosságra hozza, kép- vagy hangfelvételen rögzíti, terjeszti, azt számítógéppel vagy elektronikus adathordozóra másolja, bármely ismert módon a művet a nyilvánossághoz közvetíti). A pályázat kiírója a felhasználás során a szerzők személyhez fűződő jogainak betartásával köteles eljárni.

 

A pályázat kiírója a pályázatból kizárja azokat az alkotásokat, melyek a közerkölcsöt, illetve a közízlést sértik, mások hátrányos megkülönböztetésére alkalmasak, vagy a hatályos jogszabályok előírásaival ellentétesek.

 

TECHNIKAI RÉSZLETEK

 

A pályázóra vonatkozó információk név (keresztnév és vezetéknév)

 

értesítési cím e-mail cím telefonszám pályázati azonosító

 

A pályázatra benyújtott képek technikai paraméterei: minden kép külön elemnek számít

 

a kép címe (maximum 150 karakter) egy fájl egy fotót tartalmazhat formátumok: JPG, JPEG, PNG

 

a feltöltendő képek hosszabbik oldalának minimum 2000 és maximum 6000 pixel közé kell esnie, különben a rendszer nem engedi a fájlt feltölteni

 

A pályázat kiírója vagy a zsűri a benyújtott pályázati anyag eredeti fájljait és más eredeti dokumentumait a pályázat bármely szakaszában bekérheti.

 

A pályázattal kapcsolatos további információ kérése

 

Technikai kérdések:

 

eContest Helpdesk ( helpdesk@econtest.hu)

 

Pályázattal kapcsolatos információ:

 

Capa Központ (Huszár Orsolya: orsolya.huszar@capacenter.hu)
 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter