A fantasyvilág mítoszai (5.): Richard A. Knaak és a sárkányvilág




 

Azt, hogy a szabadúszó élet nehéz, talán Richard A. Knaak tudja a legjobban. Az 1961-ben Chicagóban született szerző több szakmát is kipróbált, amíg úgy döntött, hogy kamatoztatván addigi olvasói élményét, hivatásos fantasyíróvá válik. Saját bevallása szerint André Norton gyakorolta rá a legnagyobb hatást, de kedvencei közé tartoztak az olyan klasszikusok is, mint Edgar Allan Poe vagy Robert E. Howard. Knaak legtöbb könyve olyan franchise-ban íródott, amelyek nem a sajátjai, hanem bedolgozza azokat a számítógépes játékok vagy RPG-k által már addig a pillanatig népszerűvé vált világokba. Ilyenek a Dungeons & Dragons Dragonlance sorozata, a World of Warcraft, a Diablo vagy az Age of Conan számítógépes játékok univerzumainak keretei közé elhelyezett történetek. Teljesen saját alkotás azonban a Sárkányvilág (Dragonrealm) univerzum, amely a maga tizenhárom (olykor több vagy kevesebb) sárkánykirályával, a komor, sejtelmes, de sokszor mégis reményteljes hangulatával, komplex jellemű szereplőivel és rengeteg titkával – gyakorlatilag minden új kötettel új rejtély vagy probléma merül fel, ami addig vagy nem létezett, vagy csak magvában volt elhintve valamelyik mellékepizódban – viszonylag hamar népszerű lett. Jobban mondva kialakult a maga kis rajongótábora, saját fan arttal és Wikipédia-aloldallal. Kaz, a minotaurusz, Halálszárny (Deathwing) sárkány, az Állatok Ura és sok más népszerűvé vált fantasy-karakter megalkotója talán ebben a regényciklusban érte el eredetiségének kiteljesedését. A sorozat legelső könyve, a Tűzokádó sárkány (Firedrake) 1989-ben jelent meg, és szinte azonnal – az akkor indult Griff-könyvek sorozatának köszönhetően – 1990-re már megvolt a magyar fordítása is. A későbbi kötetek azonban már nem jelentek meg magyarul, ennek valószínűleg marketinghez köthető okai lehetnek, mivel maga a kötet kedvező fogadtatásra talált olvasói rétegének körében. A sorozat második darabja, a Jégsárkány talán a legtöbb nyelvre lefordított kötete a sorozatnak. Gyakorlatilag a szerző 1989-ben négy kötetet adott ki, melyekkel lefektette a Sárkányvilág univerzumának alapjait, a későbbi években pedig rendszeresen, de bizonyos időbeli távolságokkal jelentetett meg új köteteket. Legutolsó sikerkönyve, a 2018-ban publikált Rex Draconis ugyanakkor nem kapcsolódik szorosan ehhez a világhoz, úgyhogy valószínű, a közeljövőben még fognak megjelenni könyvei e témában.

 

A Sárkányvilág univerzuma első ránézésre sokszereplős, gyakorlatilag azonban viszonylag egyszerű. Egy kontinensen – a későbbi kötetekből derül ki, hogy van még más is – sárkányok, emberek és más fajok is élnek. Egyes fajok – tatuszerű Quellek, óriásmadárszerű Fürkészek – a sárkányok uralmát megelőzően uralkodtak, az emberek ideje pedig csak eljövőben van. Az első regény cselekményének korában a tizenhárom sárkánykirályból tizenkettő van életben: közülük a legbölcsebbet, a Bíbort megölték a lázadó emberek, jobban mondva közülük a legerősebb mágus, városa pedig, ami a birodalom legnagyobb és legértékesebb könyvtárának is otthont ad, egy griffon uralma alá került. A sárkánykirályok közül a legerősebb és az első számú uralkodó – császár vagy Királyok Királya – a mindenkori Arany sárkány. A többiek is mind egy-egy színről vagy elemről vannak elnevezve, mely egyúttal szoros kapcsolatban áll tulajdonságaikkal is. A Kék például tengeri sárkány, a Zöld egy nagy kiterjedésű erdőt ural, a Jég az északi jeges földek uralkodója, a Vas a hegyekben élő bányásztörpék uralkodója, és így tovább. Két érdekes karakter a Kristály és a Vihar sárkánykirályok, akik maguk is külön történetet kapnak a sorozat folyamán. A sárkánykirályok szövetsége tartja fenn uralmukat sárkány és ember alattvalóik felett, de ugyanakkor egymás között is megy az ármánykodás, cselszövés. Az emberek eredendően gyengébbek, mint a sárkányok, nem beszélve az óriási fizikai és mágikus erővel bíró sárkánykirályokról, de születnek közöttük mágusok, akik képesek legyőzni akár a királyokat is. A mágikus képességekkel születni kell, és a haj ezüst csíkjai jelzik a varázserő mértékét. A sorozat első kötetében felnőtté és legerősebb mágussá váló Cabe Bedlam, a Bíbor sárkányt elpusztító Nathan Bedlam unokája. Természetesen Cabe Bedlam esetében az ilyesmi nem marad következmények nélkül, értsd alatta jó pár sárkánykirály kiiktatását.

 

Felmerül a kérdés, hogy mennyiben más ez a mágiával átitatott és mitikus lényekkel megtöltött világ, mint a többi fantasy-univerzum. Túl azon, hogy történetei olvasmányosak, nem nélkülözik a párbaj- és csatajelenetek dinamizmusát, amit párbeszédek, töprengések, moralizálások sora szakít meg, valamint tájleírásoké. Ezek az elemek máshol, más művekben is fellelhetőek. Ami kiemeli a Sárkányvilágot a fantasy-világok tengeréből, talán az, ahogyan érzékelteti a szerző a hatalmi játszmákat, az árulások és cselszövések sorozatát, a szövetségek megkötését és felbomlását. Ezeket kevesen tudják jobban érzékeltetni Knaaknál, aki úgy közvetíti az eseményeket meghatározó információkat, hogy egy bizonyos szintű misztérium, homály azért megmaradjon. Erre álljon a következőkben példaként az alábbi részlet, az Arany sárkány által vezetett egyik stratégiai megbeszélés leírásából:

 

„Valami, aminek meg sem kellett volna születnie, üvöltött fel a Kivan Grath mélységeiben. Az Arany ügyelt arra, hogy ne áruljon el semmiféle érzelmet, csak magában átkozódott. A másik három Sárkány Király körbe lesett, nyíltan megrázta őket a síron túli hang. A félig rejtett Madracon nem látszott érzelem.

 

Az uralkodó gyorsan improvizálni kezdett. Testvérei felé hajolt.

 

– Én vagyok a Sárkány Királyok ura! Aki nem engedelmeskedik, ám lássa annak következményeit! Aki elárul, az meghal! A Vas és a Bronz légiói már megtapasztalták ezt!

 

A sárkányok megremegtek. Az Arany elégedetten bólintott. Csak hadd csodálkozzanak uruk ismeretlen szolgáin. Ez majd segít, hogy rövid pórázon tartsa őket.

 

– Elbocsátalak benneteket! Vörös testvér, ne hibázz! Ha győzöl, nagy jutalom vár, ha nem, az egyetlen jutalmad a fájdalom lesz!

 

– Értem, uram! – A Pokol Fennsík királya hagyta el utoljára a termet, az esze a Dagora Erdőség gazdagságán járt, azon gondolkodott, mit is fog majd tenni, ha megkapja.

 

Az Arany egyedül maradt. Egyedül, kivéve a varázsló Madracot. Az uralkodó kísérteties vendégéhez fordult. Úgy vélte, hogy a boszorkánymester az egyetlen, akiben igazán megbízhat. Madrac szavaiból kiérződött, hogy a rombolás és a halál a lételeme. Sok tekintetben rokonlelkek voltak.

 

– Nem feledkezem meg rólad, Madrac.

 

– Örülök, hogy szolgálatodra állhatok, Királyok Királya.

 

– Szolgálataidért gazdag jutalomban fogsz részesülni.

 

Az Arany nem említette, hogy a varázsló díja halál lesz, ha túljutnak ezen a válságon. Rokonlelkek, talán, de éppen ettől válhat Madrac rendkívül veszélyessé a jelenlegi krízist követően.

 

– Elegendő Griflánt és ezeket az új Mestereket elpusztítani.

 

A sárkányuralkodó bólintott. Gondolatai már máshol jártak.

 

– Még sok mindent végig kell gondolnom. Elbocsátalak.

 

Madrac meghajolt, és eltűnt a sötétben. Az Arany leghűségesebb szolgája megint felüvöltött. A gondolataiba temetkezett uralkodó elvonult, hogy megetesse kedvencét. A teremben égő néhány fáklya kihunyt, hamarosan sötét lett. A csekély fényben egy árnyék formálódott, amely egy köpönyeges és csuklyás figura alakját öltötte fel. Madrac. Bár a Sárkány Uralkodó szolgái ott rejtőzködtek a terem rejtett sarkaiban, nem vették észre a betolakodó jelenlétét. A varázsló felnevetett, nevetésében halál és rémület visszhangzott. És első alkalommal történt meg, hogy hátravetette a csuklyát az arcáról. Azaz arról, amit arc helyett viselt.

 

Lehet, hogy mosolygott…”

 

A világ szereplői akkor sem vegytisztán jók vagy rosszak, ha alaphelyzetben mégis csak azok. Sárkányokról derül ki, hogy nem is olyan szörnyűségesek, és emberekről – főleg a farkaslovasokról – hogy nem feltétlenül jók. A sorozat kötetei önmagukban is önálló, elejétől végig élvezhető történetek, bizonyos szintű kapcsolódással egymás között. Akik szeretik a sárkányokat és a dinamikus leírásokat, azok számára különösen ajánlott.