A feneöreg és a fenegyerekek – Látó Irodalmi Játékok 79.




Csaknem teltházzal fogadta január 26-án a marosvásárhelyi G. Café a Kolozsvárról érkezett négy fiatal költőt és házigazdájukat, Kovács András Ferencet, aki némiképp meghűléssel küszködve, de töretlen (és az este folyamán egyre növekvő) lelkesedéssel köszöntötte az egybegyűlteket a Látó Irodalmi Játékok 79. kiadásán.

 
 

 
Első körben Kaf, a fenegyerekek között helyett foglaló öndefiniált „feneöreg” felkérte meghívottjait egy rövid bemutatkozásra, amely kérésnek szépen sorban, de laza hangvétellel eleget is tettek: André Ferenc verseket és slameket ír, és szerinte furulyázni (vélhetőleg itt kizárólag a versírás metaforájára gondolt) jó, Varga László Edgár jelenleg verseket ír, Kali Ágnes jelenleg szintén lírával foglalkozik, közben színháztudomány szakon tanul, Horváth Benji „már elszúrta az életét” és újabban a a versírás mellett prózával is kísérletezik.

 
Ezután még végigment egy kör kérdezz-felelek, Varga László Edgárról például kiderült, hogy bár igyekszik minden nap írni, de ez nem mindig jön össze, emellett megtudtuk azt is, hogy kilenc évig volt a Krónika napilap kultúra rovatának szerkesztője, azonban mostanra belefáradt az erdélyi magyar kulturális újságírásba, és mivel nem akart a Taxisofőrben Robert de Niro által alakított főszereplőre hasonlítani abban, hogy mikor a tükörbe néz, kérdezgeti magától, hogy „Most velem beszélek-e”, inkább ezt a tevékenységet feladta, most pedig szabadfoglalkozású, azaz szép szóval kifejezett munkanélküliként tengeti mindennapjait.

 
 

 
André Ferenc beszámolt arról, hogy most indult el a Slamikon nevű rovat a Helikonban (amelyet Horváth volt kedves, és befogadott a Pavilon 420-ba), amelynek legfontosabb szándéka, hogy kritikai recepciót biztosítson a slam poetry-alkotásoknak, egyúttal pedig egy fórumot hozzon létre, ahol erről a határműfajról értekezni lehet. Benji is csatlakozott a beszélgetés ezen pontjához, szerinte az ő pályakezdése idején, 2005-ben még messze nem állt ilyen jól a fiatal irodalmárok helyzete, szerinte egyre többen és egyre jobban írnak, mind az Andréval közösen vezetett slam workshopok, mind szerkesztői tapasztalatai szerint. Kali Ágnes pedig bevallotta a Látó főszerkesztőjének, hogy bizony ő ebben a lapban közölt először, azóta pedig a Kulter.hu-n és Műútban is jelentek meg versei.

 
Az első kör kérdést egy kör felolvasás követte, Kaf szerint „stacattós” ritmusban, Horváth a februári Látóban megjelenő két magyar átiratát hozta, ezen szövegekre szépen tematikában rímeltek Kali Ágnes szövegei, Varga László Edgár Arany János: Arany Jánoshoz című versét olvasta fel, André Feri pedig zárta az átiratok sorát az Illesztések című Mizu-átíratával.

 
 

 
Ezek után szó esett többek között arról, hogy mennyire lehet egy generációnak nevezni az asztalnál ülőket (Horváth és Varga László Edgár szerint is kevéssé lehet egységes generációs képet kialakítani, hiszen annyira sokszínű a fiatalok palettája, nem igazán lehet összekötni a szövegek mentén az alkotókat), a tehetség gondozásának módjairól (Selyem Zsuzsa kolozsvári író és egyetemi tanár neve többször is elhangzott ennél a résznél, az asztalnál ülők nagy része őt nevezte meg, mint legnagyobb hatású mentorát), és az alkotásból fakadó szorongásról, önkételyről (Varga és Kali is nehezen kér tanácsot, kritikát vagy véleményt, az elutasítástól való félelmükben, de eközben talán pont ebből a szorongásból fakad az alkotói vágy).

 
 

 
A záró kérdéskörben Kaf arról faggatta a főleg verseket író meghívottjait, hogy más műfajban próbálkoznának-e, amelyre mind a négy meghívott eltérő választ adott: Horváth komolyan gondolja a prózát, most kísérletezik vele, de szeretne akár regényt is írni, Kali Ágnest szoros– saját bevallása szerint túlságosan is – viszony fűzi a színházhoz, de egyelőre csak fejben írja meg a drámákat, Varga ezzel szemben éppen tavaly írta meg első drámáját, amivel harmadik helyet szerzett a dráMÁzat elnevezésű drámapályázaton, emellett pedig közölt már novellákat is, a négy meghívott közül egyedül André kötötte az ebet a műfaji karóhoz, mondván, hogy „úgyis mindenki verset ír, csak van, aki lusta annyiszor megnyomni az Entert”.

 
Kaf búcsúzóul még egy kör felolvasásra invitálta meg a szerzőket, laza hangulatban zárva le az estet.

 
 
 

 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter