A folyó dialógusa




Matei Țigăreanu: Swipe Left

 

A folyó hömpölygő szelleme a dolgok medrében halad. Mindeközben úgy tűnik, nem a folyó halad a dolgokban, hanem a dolgok folynak a folyóban, hérakleitoszi módon. A víz folyékony láncfonalaiból furcsa alakzatok, bizarr rajzok szövődnek, melyek nem állítják meg hömpölygését, hanem egyszerűen belecsúsznak ezen Idő idejébe. Ez a folyó szalad, mivel csak szaladni tud. Szaladásának szaladni-tudása titkos törvény, mely „szeret rejtőzni”. Ki indította el folyását? Ki késztette folyásra a dolgokat, vagy ki késztette arra őket, hogy dolgokként folyjanak? Aki kérdez, választ akar, és a csobogó szellem szóba elegyedik vele. A beszélgetőket a dialógus szelleme és a folyó szelleme hívja szóra, s a két hang összecsap egymással, végeérhetetlenül.

 

Első Hang: Ez a folyó formákkal és életekkel van tele, miként a tó, melyről Leibniz beszélt,1 és nem létezik, hacsak nem a benne lakó tünékeny formák sokaságaként.

 

Második Hang: Ily módon nem lehet azonos ezen formák egyikével sem!

 

Első Hang: Vagy még inkább, több, mint ezek összessége, mivel egyszerre vagy egymást követően bírja mindegyiküket.

 

Második Hang: Tehát az összes többi folyóval ellentétes irányba folyik?

 

Első Hang: Nem értem a kérdésed.

 

Második Hang: Minden folyó forrásától indul, és a tengerbe ömlik bele, tehát a forrás jelenti a folyók múltját. A folyók forrásaiktól jönnek, és nem afelé haladnak. De ez a folyó egy olyan forrástól jön, ami a jövendő. Ez a forrás tehát a folyó jövője.2

 

Első Hang: Miféle furcsa dolgokat mondasz? Úgy beszélsz, mintha a Szibillák egyike volnál. Abban egyetértek, hogy ezen folyó vizei valamiféle diagramhoz hasonlatosak, mely mágikus módon a semmiből indulva jelenvalóvá teszi önmagát.

 

Második Hang: Bizonyos, hogy van valami mágikus – a kozmogónia mágiájából jövő – ezen monstrum spontán képződésében. Semmiből keletkező lét ez.

 

Első Hang: Úgy véled, a semmi a lehetséges jövő?

 

Második Hang: Nem; úgy vélem, a jövő, illetve az eljövendő lehetőségek, melyek szerteágazva körbe fonnak egy adott dolgot, teszik lehetővé azon dolog folyamatos létesülését.

 

Első Hang: Az esszenciák, melyekről Platón beszél, azon lehetőségeknek felelnek meg, melyek szakadatlanul újabb és újabb entitásokká szervezik magukat, a jelenlétek jelen-létében.3

 

Második Hang: Azt hiszem, a világ a jövőből árad ki a jelen felé, majd onnan a jövő felé.

 

Első Hang: Ez esetben a lét-lehetőség valami erősebb és meghatározóbb, mint a valóságos itt-lét.4

 

Második Hang: A valóság megvalósul; a valóság lényege a megvalósulás. Korunk egyik legnagyobb filozófusa a világ világgá válásáról beszél (die Welt weltet).

 

Első Hang: A világ megtörténése tehát nem egyéb, mint annak a lehetséges horizontjából kiinduló létesülése.

 

Második Hang: A jövőnek a világ struktúrájában betöltött elsőbbségéről beszélünk, de nem szabad felednünk, hogy az időnek három dimenziója van, s ezek mindegyike elengedhetetlen a lét megértéséhez.

 

Első Hang: A jövőt megcélzó pillanat, az eljövendővel-való-előzetes-azonosság – ami elsődleges aspektusa ezen világ ontológiájának – teszi lehetővé a Lét kivetülésként (Entwurf), vagyis kivetülő uralomként való elgondolását.

 

Második Hang: A dolgok formája eredetileg egy transzcendáló képzeletben rajzolódik meg, egy teremtő képzelőerő révén, mely kialakítja önmaga manifesztálódását. Világos, hogy ezen képzelet nem valamiféle emberi erő. Vagyis az ember valami elképzelt: ezen képzelőerő, Imaginatio Divina által adott.

 

Első Hang: Azt állítod tehát, hogy az istenek, a dolgok szabadjára engedésével – a képzelet révén bontakoztatva ki őket – szabadjára engedik és elindítják az időt?

 

Második Hang: Az idő – illetve az idők – folyója, úgy hiszem, oly módon lett megalkotva vagy kiszabadítva, ahogyan megnyitják evilági folyóink zsilipeit, hogy folyjanak.

 

Első Hang: Értem. A mozgó minden mozgása ezen eksztatikus feltárulkozás vagy gátnyitás mozdulatlanságán alapul. A mitologikus kibontakozás mozdulatlan színpadán megy végbe a történések heves váltakozása.

 

Második Hang: Talán a törvény, mely „szeret rejtőzni”, a Lét ezen archetipikus történése, mint a nyitott nyitottsága. Talán a létesülő és tovaszaladó megtestesülés egy titkos felfedésen alapul, mely egy új idő benyomulását jelzi.

 

Első Hang: Talán minden idő egy adott Bűvölet ideje, a dolgok egy adott struktúrájának érvényessége. Születés és romlás nélkül nem élhetnénk át a dolgok tovahaladását.

 

Második Hang: De vajon az eloldozószínpad időbelisége, a maga során nincs-e elmerülve a transzcendencia folyamatában vagy időbeliségében? Vajon Heidegger nem a Lét történetéről beszél? Talán lehetséges egy, az evilági egymásra következésen túli egymásra következés.

 

Első Hang: Egy olyan törvény előtt állunk tehát, mely még titkosabb a rejtőzni-szerető törvénynél. A fundamentum élménye, úgy tűnik nekem, a titkoktól újabb titkok fel vezet bennünket, s az elvek egyre titkosabb láncszemeihez jutunk el ily módon.

 

Második Hang: Ezen a ponton, azt hiszem, a gondolkodás, amikor megkísérli a megalapozott törvényeit a megalapozóra alkalmazni, illúzió áldozata. A Lét eloldozó birodalma, fellobantó erő, egy puszta megnyílás, mely mentes a sokféleségtől. Uralmának transzcendenciája megóvja őt mindenféle átmenetiségtől.

 

Első Hang: Az ezen Hatalom által sugallt tevékenységek lehetőségeinek megvalósulásai a Sugalmazó-Lét által ébresztett sugallatok, de ez a Sugalmazó-Lét a Sugallt sokféleségére céloz.

 

Második Hang: A Sugalmazó-Lét tehát nem irányul semmiféle, a sugalmazottal mint létezővel való együttélésre, metatemporális, tehát az idő alá van vetve hatalmának. A Lét manifesztálódásainak sokfélesége, a világ korszakai, avagy a különféle teofániák nem temporalizálják azok transzendentális-transzcendens Eredetét. A Fény mindig több az általa megvilágítottnál.

 

Első Hang: Amit Heidegger a Lét történetének nevez, valójában nem egyéb, mint a Lét paruziáinak5 egymásra következése, dialektikája. Nem beszélhetünk valami olyasminek a történetiségéről, ami végső soron metahistorikus, illetve az egymásra-következések berobbantója.

 

Második Hang: A Lét azonban minden paruziájában, vagyis felfedésében/megnyilatkozásában jelen van, abból kifolyólag, hogy egyedüli tevékenysége (hogy így fejezzük ki magunkat) a felfedés/megnyilatkozás. De ez a tevékenység nem úgy van jelen, mint tettek sorozata, hanem megmarad tiszta tevékenységnek, túl a tetteken. A Lét ragyogásai ragyogó hatalmából születnek, és nem szennyezik be keletkeztető ragyogásának egységét.

 

Első Hang: Mindazonáltal az általad említett ragyogásokban, melyek végül is a történelem mitikus Mintái, megállapítható egy kisebb vagy nagyobb mértékű hűség A Sugalmazó-léthez. Vagy másként, létezik egy nagyobb vagy kisebb mértékű közelség az eredeztető Igazsághoz.

 

 

SZAKÁCS PÉTER fordítása

 

 

A fordító jegyzetei:

 

1 Utalás Leibniz Monadológiájának metaforájára: a tó, mely halakkal van tele, a halak pedig vízcseppekkel, melyek mindegyike olyan, akár egy tó, a végtelen univerzumot, illetve a mikrokozmosz által leképezett makrokozmoszt jelképezi.

2 A folyó forrása ebben a kontextusban heideggeri kifejezéssel a kivetülést jelenti, egy meghatározott víziót, mely az adott korban eluralja az emberek képzeletét, meghatározza megismerésüket, cselekvésüket, és – Ferreira da Silva felfogásában – a megismeréshez, illetve cselekvéshez képest bizonyos értelemben elsődleges; egy gyökeresen új történelmi korszak csak egy új kivetülés megjelenésével jöhet létre.

3 „no ser-presente das presenças”

4 „estar-aí”, vagyis a dasein portugálul használt megfelelője.

5 Eljövetel, látogatás, Krisztus második eljövetele.

 

 

Vicente Ferreira da Silva (1916–1963), brazil matematikus, egzisztencialista filozófus. Számos filozófiai és logikai tematikájú mű szerzője. Filozófiai munkásságát Heidegger és Schelling határozta meg.