A Gálfalvi-monográfia bemutatójáról




Október tizenhetedikén, délután hat órától bemutatták Gáspár György Alattvalónak alkalmatlan című Gálfalvi-monográfiáját a Vallásszabadság Házában. A rendezvény az IDEA Könyvtér és a Polis kiadó együttműködésében zajlott, a kötetet pedig maga Gálfalvi György és Markó Béla méltatta.

 

 

 
Elsőként a házigazdák köszöntötték az egybegyűlteket az IDEA Könyvtér nevében, majd megköszönték a Polis Kiadónak a nekik szavazott bizalmat. Ezt követően Dávid-Kacsó Soma csellójátékában gyönyörködhettek a résztvevők. Mivel a szerző, Gáspár György nem tudott részt venni a monográfia kolozsvári bemutatóján, Markó Béla ismertette munkásságát: jelenleg a Petőfi Irodalmi Múzeumban dolgozik, de már az 1989-es rendszerváltás előtt foglalkozott az erdélyi irodalmi élettel.

 

Markó Béla szerint a Gálfalvi-monográfia egy „nagyon fontos breviárium” a felidézett korból: „mintha egy olyan irodalmi-közéleti-politikai »pillanatban« lennénk, amelyben megnövekedett igénnyel fordulunk az 1989 előtti múltunk felé […], van egyfajta általános igény, hogy azokat a tanulságokat, amelyeket a maguk idején nem fogalmaztunk meg, mondjuk ki, tegyük papírra”. Felmerült továbbá az értelmiségi szerepkör problematikája és válságossága, az ezzel járó felelősség, illetve a Gálfalvi-életmű dokumentációs-memoárirodalmi vetülete, a Beszélgetéseink és Kacagásaink című kötetek – utóbbi Gálfalvi securitate-dossziéinak elenyésző, de annál fontosabb rétegét dolgozza fel.

 

 

 

Magáról a kötetről nem esett szó akkora mértékben, mint annak problémaköréről. A monográfia bemutatása megteremtette a visszatekintés igényét, így a beszélgetés egy szubjektív jellegű visszaemlékezés-sorozattá alakult. Gálfalvi György megosztott néhány „titkot” a kommunista besúgó-rendszer áldozataként megélt tapasztalatai kapcsán. Ezek mellett egy Varga Melindával készült interjúra is kitért, amelyben azt állította, hogy „elmenedzselte” az életét. Bevallotta, a mai napig sincs teljesen megelégedve időbeosztásával, ugyanakkor azzal szemben is vannak kétségei, hogy hasznos lett volna egy kevésbé „végigloholt” karrier. Azt is felidézte, hogy az említett rezsimek alatt rengeteg barátot veszített el azért, mert kerülte az elvi-ideológiai konfliktusokat, és „nem segített egyik félnek sem haragudni a másikra”.

 

A beszélgetés második részében Markó Béla felolvasta a kötet előszavát: „Írásommal arra próbálok kísérletet tenni, hogy Gálfalvi György élete, munkássága főbb csomópontjainál, állomásainál elidőzve bemutassam a Romániában élő magyarság utóbbi bő félévszázadának, a kulturális, szellemi, irodalmi és politikai életre jelentős befolyással bíró, meghatározó szervező egyéniségét, jó esetben talán modellezve is korosztálya értelmiségi legjobbjainak töprengéseit, nemzedéktársai pályájának egyfajta útválasztási lehetőségeit is.” Megfogalmazódott a kérdés: valójában milyen útválasztási lehetőségek adódtak generációjának íróinak és költőinek – és ezek közül ő melyiket választotta? Mint kiderült, Gálfalvi György nem gondolkodott túl sokat az utak megválogatásán, arra esett a választása, amelyik épp „szembejött vele”. Úgy gondolja, kortársai is hasonlóképp tettek, és annak ellenére, hogy a korabeli rendszer jelentősen hozzájárult a lehetőségek megcsappanásához, Gálfalvi próbált és a mai napig is próbál optimista maradni. Megjegyezte, akadt bőven alkalom, amely alátámasztotta azt a könyvbemutatón is elhangzott szállóigét, miszerint az értelmiség előtt két út áll: az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan – de még hisz az empátiában, és abban, hogy a múltbéli feszültségek oldódni látszanak. A kötetbemutató hagyományos módon dedikációval, majd borozással és baráti beszélgetésekkel zárult.

 

 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter