A hegy




Lövith Egon Marc: Jób [1990-es évek]

Lövith Egon Marc: Jób [1990-es évek]


 

Azt szerette volna megmutatni, a tisztás szélén azt

a kocsmafélét, azt a hegyi csárdát, vagy annak
a nyomát, az egykori teraszos verandával, ahol
hétvégeken, gyerekkorában a pázsit
tele volt flekkenezőkkel, a tűzrakó helyeken
szétterített parázs izzott, a rostélyokon pácolt
húsok sültek, s ahol átellenben a hegykúp, egy magát
hősiesen tartó, omladozó oromfallal meredeken
emelkedett a magasba;

 

a tisztástól jobbra, a fák között valamikor még
kádas fürdő, odébb mofetta, majd fennebb három,
deszkával bélelt fürdőmedence várakozott. Keskeny
ösvények kanyargóztak, csúszós gyökereken
kellett átgázolni az emelkedőn, a közelben borvíz-csorgó,
s a lábak alatt halkan szortyogó vasas, kénes iszap.
Vizet melegítő és vizet szivattyúzó kazán töfögött,
hangja még most is idehallszik.

 

Odafent kicsi léckapu várt a strand bejáratánál, zöldre
mázolt, foghíjas, korhadt lécekkel, lengő, kóválygó
kabinajtókkal, egy elárvult kisasztallal, ahol valaha
jegyet árult egy nénike, bennebb pedig
a deszkával bélelt medencék: a „barna”, a „hammas”
és a „csokoládé”. Alacsony gerendakorlát vette körül
őket, felső szegélyüket széles, gyalult deszkák fedték –
jól el lehetett nyújtózni rajtuk a napozóknak.

 

A strand végében kabinok sorakoztak, oldalt és hátul
is deszkakerítés állt, mögötte egy meredeken föléje
szökő hegyoldal. Falépcsők vezettek le a medencékbe,
jobbról és balról folyt, zubogott bele a borvíz.
Fehér gyöngyszemek emelkedtek a mélyből, majd
pukkantak szét a felszínen. – És ott álltak, tizedik osztály
végén, a léckerítés melletti padon, azon a csoportképen,
együtt lányok és fiúk, előttük magasodott

 

a hirtelen magasba szökő domb, és mozdulatlanságukban
volt valami furcsa tehetetlenség azon a régi, fekete-fehér
fotón, amit fogalma sincs, ki készített: mintha szemből,
föléjük magasodva az a hatalmas
képződmény, a hegyoldal, a fáival, köveivel, növényeivel
omlani készülne, és ők ott állnak azon a képen, mind
a huszonegyen, nyári vakáció elején, mozdulatlan, és még
csak meg sem próbálnak félreugrani.

 

a hirtelen magasba szökő domb, és mozdulatlanságukban
volt valami furcsa tehetetlenség azon a régi, fekete-fehér
fotón, amit fogalma sincs, ki készített: mintha szemből,
föléjük magasodva az a hatalmas
képződmény, a hegyoldal, a fáival, köveivel, növényeivel
omlani készülne, és ők ott állnak azon a képen, mind
a huszonegyen, nyári vakáció elején, mozdulatlan, és még
csak meg sem próbálnak félreugrani.