Hírek >

Hír |

A hét szerzője: Nagy Attila




Az Erdélyi Magyar Írók Ligája folytatja A hét szerzője című sorozatát, amelynek soron következő meghívottja Nagy Attila költő. A hét szerzőjével Mărcuțiu-Rácz Dóra költő, a Helikon szerkesztője beszélget. Közreműködik: Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze. Beszélgetésüket két részben, május 5-én és május 6-án délután hét órától közvetítjük az E-MIL Facebook- és YouTube-oldalán.

 

Nagy Attila (Nagyenyed, 1954) költő, orvos. Tizenhárom önálló verseskötet szerzője, verseivel több költészeti antológiában, színházi és rádió-televíziós műsorban szerepelt. 2002-ben Látó-nívódíjjal tüntették ki vers kategóriában. Tagja a Romániai Írók Szövetségének, a Magyar Írószövetségnek és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának. Legutóbbi kötete 2020-ban jelent meg A kék bálna éneke címmel a marosvásárhelyi Lector Kiadó gondozásában.

 

Korábban Egyed Emese, Szántai János, Lövétei Lázár László, Molnár Vilmos, Serestély Zalán, Szakács István Péter, Balázs K. Attila, László Noémi, Karácsonyi Zsolt, Papp Attila Zsolt, Borsodi L. László, Benő Attila, Cseh Katalin, Vermesser Levente, Horváth Benji, Varga László Edgár, Tamás Kincső, Király László, Szonda Szabolcs, Király Zoltán, Gál Andrea és Balázs Imre József voltak az online sorozat vendégei. Beszélgetésük visszanézhető az E-MIL YouTube-csatornáján, illetve Facebook-oldalán A hét szerzője című lejátszási listában.

 

Az eseménysorozat grafikai arculatát Tibád Eszter és az IDEA Plus műhely készítették, a felvételek és az utómunkálatok a kolozsvári Video Pontes stúdióban valósultak meg. A sorozatot a Nemzeti Kulturális Alap támogatja. Az esemény társszervezője a Kolozsvári Állami Magyar Színház.