A Huszonnégy bemutatójáról




Zsidó Ferenc legfrissebb, Huszonnégy című regénye december 17-én, szombaton 18 órától került bemutatásra a Bulgakov kávéház manzárdjában. A szerzővel Balázs K. Attila beszélgetett.

 
 

 
Blokkregény, riportregény, így nevezi meg maga a szerző a Gutenberg kiadó gondozásában idén, 2017-ben megjelent művét. Egy újságíró, Vajda Gergely mellé szegődünk, ahogy bejár egy lépcsőházat, végiglátogatja annak emberi és nonhumán lakóit, miközben saját, személyes történeteik elmondására igyekszik rábírni őket.

 
Balázs K. Attila megjegyzi, Vajda itt nemcsak térképez, de épít is, hiszen a blokklakók történeteiben folyamatosan magát találja meg, tulajdonképpen saját történetét hozva létre és adva át (öncélúan azt is keresné talán?). Zsidó rábólint, tényleg ez történik, bár Vajda tényleg valami relevánsat szeretne alkotni, kettős, egy szinkrón és egy diakrón tengelyen megmutatni a blokk történetét, annak térbeliségét összekötve a térhez kapcsolható eseményekkel, tulajdonképpen egy végteleníthető variációsort hoz létre. Arra a következtetésre jut, hogy az emberek nem megismerhetőek, a beszélgetés nem old meg társadalmi, szociális vagy interperszonális feszültségeket, s észreveszi, hogy, miközben riportalanyai túl sokat beszélnek, sokszor lényeg nélkül és összevissza, ő egyre többet reflektál magára, akihez pedig irtózik közelebb kerülni.

 
 

 

Arra a kérdésre, hogy Vajda személyében, ugye, egy kicsit önmagát is létrehozza, a szerző azt válaszolja, hogy valószínűleg, hiszen a motívumok is azok, amelyekről ő tud vagy akar mesélni, a lépcsőházi létmód testközelsége, a székelyföldi kisvárosok hirtelen felhúzott betontömbházai, ahova olyan kényszerűen zsúfolódtak be a földjüktől megfosztott emberek. A szivarpapírfalú skatulyákban érzett bezártság már idegen lehet nekünk, a húsz négyzetméternyi magányainkkal, s ehhez egyfajta viszonyulás a Vajdáé, aki arra jut, hogy mindenki főjön meg a saját zsírjában, az embereknek nem lehet közük egymáshoz. A történetek szereplői azonban a beszédükben jönnek létre, s bár, Vajda álláspontja szerint, történeteik csak töredékekben ismerhetőek meg (s még ezeket is roncsoljuk, amikor a sajátunkkal egészítjük ki őket, még ha akaratlanul is), a mesélés mikéntjében van lehetőségünk meglátni az egyént, s hogy mindenkinek joga van ezekhez a megnyilatkozásokhoz, mindenki írhat saját blokkregényt, zárja le a beszélgetést a szerző.

 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter