A kesernyés félmosoly




 

„Akkor is hiszek az emberi érzésekben, ha azok a legprimitívebb megnyilvánulásokat szítják” – mondja Bajor Andor egy vele készült beszélgetésben. A fenti mondat sokat elárul erről a különleges alkatú íróról, illetve a Bajor Andor születésének 90. évfordulójára kiadott kötetről is. Az itt közzétett tanulmányok, kritikák, esszék, méltatások ugyanazon klasszikusan humanista világértelmezői skálán mozognak, mint a Bajor Andor-életmű. Megértés, embert féltő empátia, értékközpontúság jellemzi mindegyik szöveget, legyen az finom szövegértelmezés vagy személyes emlékekből szőtt baráti méltatás.

 

A kötet hét tematikus egységből áll, amihez Bajor Andor irodalmi munkásságának jegyzéke, továbbá képmelléklet társul. A hét egység igyekszik az életművel összhangban folytonosságot, linearitást teremteni. Az Úszólecke a Körösön címmel ellátott a gyökereket, a szülőföld szerepét taglalja, továbbá az írónak a nagyváradi irodalmi körrel való kapcsolatát. A következő egység, A „Kerek perec”-cel kezdődött nemcsak Bajor első kötetéről, az 1955-ben megjelent Kerek perec szatíra- és humoreszkkötetéről közöl recenziókat, hanem nagyjából időrendi sorrendben közli megjelent műveinek fogadtatását. A következő: Magánlevél – közügyben című rész leveleket, személyes találkozásokat felidéző, és az író 50. születésnapjára írt esszéket tartalmaz. Az Íróasztalfiókok titka című rész egy szerzővel készült interjút, eddig közöletlen kéziratokat, továbbá a hatalommal való összeütközés dokumentumait teszi közzé néhány Bajor-verssel egyetemben. A Gyász és emlékezés az alkotó halálára vagy halálának évfordulóira írt méltató beszédeket gyűjti egybe, az … És tovább él a mű Bajor különböző köteteinek, műveinek elemzéseiből, ismertetéseiből áll. Az utolsó egység, a Mérlegen Bajor Andor szatíráinak és paródiáinak jellegét értelmezi néhány jelenkori tanulmány szemszögéből. A kötet szövegei tehát meglehetősen széles skálán helyezkednek el: a szocialista érától egészen a jelen irodalomtörténetének értelmezési irányáig – Molter Károlytól Demény Péterig vagy Balázs Imre Józsefig.

 

Kerek perec”-cel kezdődött című részben lép be Bajor Andor humorának értelmezése, ami a teljes kötet vezérmotívumává kerekedik. Mennyiben humorista Bajor Andor? Miben áll sajátos humorának lényege? – teszik fel a kérdést a kötet szerzői. Közös sajátosságuk a kötet tanulmányainak, hogy önmagában a humorista minősítést Bajor Andor esetében kevésnek, sőt torzítónak érzékelik. Bajor Andor nem, vagy nemcsak humorista, hanem annál több: költő, filozófus, moralista. A humor valójában mélyebb igazságokat megmutató látásmódjának eszköze. Ahogy Karinthy Frigyes sem volt csak humorista – a vele való párhuzam folyamatosan visszatér a kötetben –, pusztán nevettetőnek, humoristának lenni nem elég. Király László megfogalmazása szerint a humor izgalmas út az igazságok felfedezéséhez. Azaz – folytatja – a humor nem más, mint filozófia. Ennek szellemében tehát Bajor Andor szatírakötete komoly olvasmány. Tegyük hozzá, ez megint csak összevág Bajor szatíraértelmezésével, amikor egyik vele készült interjúban azt mondja: „egy adott társadalomban a szatíra műfajának virágzásából, illetve hervadásából mérhető le az igazság szelleme.”

 

Honnan ez a különleges, ha úgy tetszik, Bajor Andor-os humor, amely egyszerre komikus és részvétet keltő? Ezt a toposzt mozgósítják Bajor Andor szatírái, paródiái is. De vigyázat, nem teljesen, csak félig-meddig! A kötet szövegeiben ugyanis Bajor Andor lírai alkata a másik főszólam – természetesen a humorral egybefonódva. A humor a gyermeki sebezhetőségében megnemesedik és válik komoly mondanivalót kifejező esztétikai kategóriává. Bálint Tibor szerint ez a lírai alkat választja el a nagy előd Karinthytól is, aki pályatársait karikírozta, s meglátása szerint Bajor nem annyira racionalista, mint Karinthy, ő inkább „a szív billentyűin, az idegeken táncoltat”, „született lírikus”, sőt „szentimentális költő”. Földes László szerint az elégikus önvallomások Bajor Andor remekművei. Egész írásművészete nosztalgiás visszamenekülés a gyermeki képzetekhez, visszavágyódás a gyermekkorba – folytatja. Láng Gusztáv szerint írásaiban lírai szereppé mélyül a humorista kötelező naivitása. Szalay Károly úgy fogalmaz: „majdnem minden írása lírai önvallomás”. Vagy: „örök kisdiák, akivel tréfál az élet”.

 

Bajor kisembere viszont, aki humoreszkjeinek hőse, és aki vérlázítóan hagyja magát becsapni a világ által, mégsem balek, hanem filozófus. Arlequin-bohóc, chaplini kisember, és egy kicsit Švejk is, ha már kulturális párhuzamokat keresünk. Filozófus, mert míg a világ őt kacagja ki, ő ügyesen visszafordítja mindezt a világra. Csendben és panasz nélkül. Hát végül is nem a világ a hibás azért, mert egy jóravaló, szabálytisztelő embernek kell húznia a rövidebbet?

 

Egy másik értelmezési szál a kötetben Bajor Andor torzóban maradt – vagy ennek érzett – életművét boncolgatja. Fodor Sándor úgy fogalmaz, pályatársai közül az ő életműve maradt talán a leginkább befejezetlen. Rácz Győző Bajort irodalmunk legnagyobb ígéretének mondja. Finomít ugyan rajta, miszerint írónk úgy ígéret, ahogy egy tolsztoji formátumú író lehetne ígéret a nagy elbeszélések sorozata után, amelyben ott kísért a hatalmas kupolájú szintézis, a Háború és béke lehetősége. Persze vannak ennél megengedőbb hangok is a kötetben. Csiki László szerint az életmű egésze akár egyetlen regénynek is felfogható, amelyben a főhős ő maga (értsd lírai énje), az esendő, a kisemmizett kisember, az álmában csalódott gyerek, a nagyratörő és kisemmizett alkotó.

 

Miért van az az érzése egyes értelmezőknek, hogy Bajor Andor élete nagy művét nem írta meg? Hogy életműve befejezetlen? A hiányérzet egyik okát kereshetjük talán a műfajok hierarchikus felfogásában, azon belül a regény műfaji primátusának konszenzusában, amely az írókra és a befogadókra egyaránt hat. Másik oka már magából a Bajor-életútból származhat: az alkotó korai, hirtelen halála, továbbá a kor, a szocialista hatalom is folyamatosan megfigyelte, szorongatta.

 

Rendkívül fontos része a kötetnek azoknak a szövegeknek a közreadása, amelyek Bajor Andor hatalommal való összeütközését váltották ki. Magára a bajori szatírára is rálátunk itt: honnan jön egyáltalán a szatírára való hajlam? A szocialista rendszerben a személy és az alkotóember nem lehetett szabad, nem írhatott azt, amit akart, a legkisebb utalást is félremagyarázhatták, a rendszer elleni bűnné torzíthatták. Dávid Gyula három olyan írást tár a nyilvánosság elé, amelyek miatt Bajor felelősségre vonásban részesült. Mint Dávid Gyula megjegyzi, A húsvéti nyúl című novellában annak szövegszerűen egy félmondata lehetett az, amely az illetékes elvtársak akcióba lépését kiválthatta. Más kérdés, hogy a novellát valaki a nem sokkal előtte letartóztatott Páskándi Gézára utaló kulcsnovellának minősítette. A második esetben a Szunyogh elvtárs és a haragos káderesek miatt már írásbeli megrovást vont maga után, mivel ebben az esetben már nem volt nehéz belemagyarázni a rendszert és a párthatalmat kritizáló attitűdöt. Ezt a csorbát csak úgy lehetett kiköszörülni, ha az író önkritikát gyakorol – az önbírálatot tartalmazó levél szintén jelen van a kötetben.

 

A harmadik eset volt a Napsugár politikai vezércikke körüli botrány. A vezércikk kötelező témája szerint a népek testvériségéről kellett szóljon. Bajor a kölcsönösséget hangsúlyozva eltért a kötelezően elvárt nacionalista szólamtól. Komoly következménye volt ennek a cikknek, ugyanis a mintegy egy éven át tartó huzavona után, legfelső utasításra, Bajort menesztették állásából.

 

Nem is valójában Bajor Andor mint személy ellen irányult a megtorlás, hanem – ahogy a közreadó Dávid Gyula fogalmaz – egy epizódja volt annak az ideológiai visszarendeződésnek, amely a magyar forradalom leverését követő romániai megtorlásokkal párhuzamosan ment végbe. A hatalomnak erőt kellett mutatnia, szigorúan meg kellett torolnia minden kihágást – mindennek Bajor Andor csak egyik elszenvedője volt. S míg Molter Károly egyik, a kötetben is szereplő recenziójában azért bírálja Bajor Andort, mert túl intellektuális és nem eléggé jókedvű, felszabadult a humora – merthogy az épülő szocializmus igenis igényli a humort –, az olvasó nem tudja, hogy sírjon-e vagy nevessen. Habár utóbbit is inkább egy kesernyés félmosollyal. Amolyan bajorandorosan.

 

 
 

Bajor Ella – Dávid Gyula (szerk.): Főúr, írja a többihez. Bajor Andor emlékezete. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2017.