A kétségbeesett beszélgetése önnön Bá-testével

,




 

 

(A Bá-test tanítása önnön zaklatott lényéhez)

 

A BÁ-TEST

[…] azt fogjátok mondani […]

A nyelvezetük nem egyéni.

Még akkor is, ha megromlottak,

a beszédjük tárgyilagos.

 

AZ EMBER

(A Bá-Testemhez szólok Őneki válaszolván)

Túlontúl nyomasztóvá válik számomra az,

hogy a Bá-testem hozzám ma nem beszélt.

(5) Oly elviselhetetlen

most nekem e tény,

hogy Őt hívni is

hiábavaló hiúság mindaddig,

míg a Bá-testem mellőz, s rám sem hederít.

 

Ne menekülj, ne távozz el tőlem, ó, én

-testem ! …

Légy kegyes hozzám látván nagy bajom !

[…] […] mert a testemben feszül egy háló.

 

(10) Mert lehetetlen,

hogy a -testem kiszabaduljon belőlem a

Balsors napján ! …

 

Ám muljátok csak bamn, hogy

a -testem megszökik tőlem,

mivel képtelen voltam arra, hogy Őt

meghallgassam!…

 

Eképp óhatatlanul, s még mielőtt ez

megtörténne,

a halál fele hurcolom én magam,

mivel a -Testem

éppen itt hagyott

nataimban s segély nélkül elemésztetten… (15)

 

-testem maradjon bennem a

boldogtalanság napján,

s kedvezzen nekem e balvégzetű helyen,

magába fogadván

ama gyermek imáját,

aki vagyok.

Hisz Ő az, aki kinyilatkoztatni

kívánja magamagát

avégett, hogy a saját

határaihoz érjen el.

 

-testem, ostobaság

bagatellizálni emígy

a földi életben

elszenvedett ntalmaim:

Te a halállal kapcsolatosan még

jóval azelőtt gyötörsz engem,

hogy egyáltalában odajutottam volna.

 

Tedd (20) tehát számomra kellemessé

a Nyugatot!… A Nyugat

tényleg átkos balcsapás?…

A földi lét csupán

egy átmeneti korszak,

r a fák is egyszer ledőlnek.

 

Oszlasd hát szét

e belső háborgást,

állítsd az oldalamra,

s óvd meg nyomorúságom,

és Thot,

Ki az isteni erőket kíti ki,

Ő ítéljen meg!…

Khonszú, (25) az Igazságot [Maât] igenlő Írnok

Védelmezzen engem!…

, Ki az égi rkát kormányozza,

hallja meg fohászom,

S végül Isis is támogasson

a Szent Teremben !

 

Mindezt pedig azért,

mert gyötrelmem bajosan viselem […],

s semmi jót sem hoz

számomra mindez.

 

Végül meg tömjék hát be (30)

az istenek testem

titkos töltőszálait !

 

A BÁ-TEST

(folytatja a Bá-testem hozzám szólva)

De nem te lennél-e az ember?…

Nem te vagy az élő teremtmény…

Mi tehát a te célod?…

Oly érdekelne téged az élet, miként vajmi gazdagot?…

 

AZ EMBER

(szólok)

Nem tudok addig elmenni innen,

míglen mindez nem rendeződött el.

 

Igazság szerint

ha Te ennyire

nyugtalankodsz anélkül, hogy

velem eggyé válnál, bárki azt mondhatja :

„birtokba veszlek, megszállak”!

 

Eképp valójában Te halsz meg,

s pusztán a neved

marad majd fenn.

 

Mindez persze

a Túlvilágot illeti csak,

a Leszállás helyét,

a Nyugatot,

s […] ha testvérem

és oltalazóm, a lványom

valóban meghallgatna engem (40),

eggyé s növekedővé lehetne énvelem.

 

S biztosíthatnám a sírhelyét Őneki azonképp,

amiként egy királynak,

hisz egy túlélő végezné

a halotti szertartásokat számára.

 

A mumifikált testednek

egy nagyon hűs helyet

fogok építeni,

s eképp Te egy másik (45),

élettelen Bá irígykedését

váltod majd ki.

 

Egy oly üde,

egy oly friss,

hűvös helyiséget fogok építeni neked,

amely egy lángoló Bá-test

féltékenykedését vonja majd maga után.

 

Tiszta vizet fogok majd (v)inni

a forrásból és harapnivalót halmozok ott fel,

miközben egy kiéheztetett Bá-test

epedezik majd körülötted.

 

De ha Te (50) a halállal kapcsolatosan

gyötörsz mindaddig, míg a

testemben vagyok,

nyugtodat nem fogod föllelni

sehol sem Nyugaton.

 

Szíved legyen hát engedékeny

irányomban, Bá-Testem, Testvérem,

ama örökös eljöveteléig, aki

az előírt szertartásokat el fogja végezni. (55)

 

A BÁ-TEST

(szavaimra a Bá-testem így felelt)

Ha a gyászszertartások értelmét elferdíted,

a szenvedés el fog árasztani téged,

hisz a kín könnyeket követel

az ember bánkódása révén, s mindez

egyenértékű lesz azzal, mintha

egy embert kiszakítanék a hajlékából,

s magára hagynám

a magasságokban, ahonnan őneki már

nem lesz lehetősége arra,

hogy a túlvilág fele haladjon,

s hogy (60) a fény lényeit meglássa.

 

Mert mindazok, akik a vörös gránitot

kifaragták,

mindazok, kik a karcsú piramisokat

tökéletes remekművekként

megépítették azért,

hogy istenekké váljanak,

mindezeknek oltári asztalai elhagyatottak,

s ők maguk olyanok,

mint a parton heverő, halott

és mozdulatlan emberek, minthogy

megfoszttattak a túlélőjüktől (65) olymód,

mintha az víz özöne

s mintha az isteni Nap

ragadta volna el magával őket,

kikkel csak a meredek folyópart halai

társalognak.

 

Te, hallgass meg hát engem!

S lásd, mily jó

az emberi lények számára a szó

meghallgatása!

 

Keresd a tökéletes napot,

s feledd el azt, ami kínoz!

 

(A Bá-Test első parabolája)

Egy szegényember minden nap a földjét

műveli.

A betakarított gabonatermését minden nap

egy rka belsejébe raktározza el.

Majd vízre száll, hisz közeledik az örömök

ideje,

hisz az Észak viharának a homályát látta

fölkerekedni.

 

Mialatt a szegényember azt mérte fel,

hogy az isteni Nap miként

„érkezik meg”

s hogy miként „távozik el” a rkájából,

a szegényembernek a felesége és a gyermekei elvesztek

egy veszélyes tavon az éjszakában

a krokodikok fogai alá kerülvén (75).

 

E hír hallatán a

szegényembernek elakadt a

lélekzete:

magába roskadtan

leült,

s így szólt:

„Nem azt siratom, aki szül,

hisz a Nyugaton

nem létezik az ő számára

szülés azonmód,

mint a Földön.

De nyugtalanítanak

az ő azon gyermekei, akik a

megszületésük előtt

semmisíttettek meg, s akik látták

az isteni Nagy Krokodil arcát (80),

mielőtt még éltek volna.”

 

(A Bá-test második parabolája)

Egy szegényember minden nap

elemózsiát követel.

A szegényember felesége

minden nap azt válaszolja:

„A vacsora ideje rögvest itt lesz !”

 

A szegényember a házból kirohan,

dúl-fúl egy darabig, majd

visszatér lakába a dühtől elvakultan.

 

r a párja kedves volt iránta,

a szegényember, minthogy a

tajtékzó harag (85) a szívét emésztette,

képtelen volt arra,

hogy a felesége szavát meghallgassa.

 

AZ EMBER

(válaszolok arra, amit a Bá-Testem mondott

nekem)

 

(Első ének)

Lásd, hogy az én nevem alávaló.

Lásd, hogy az én nevem aljasabb, mint a

madárürülék bűze

egy nyári napon a tüző napsütésben.

 

Lásd, hogy az én nevem alávaló.

Lásd, hogy az én nevem alávalóbb, mint a

halszag

az égő ég alatt történő halászat napján.

 

Lásd, hogy az én nevem alávaló.

Lásd, hogy alávalóbb, mint a mocsarak

öbleiben halászók mocsok-illata.

 

Lásd, hogy az én nevem alávaló.

Lásd, alávalóbb, mint a mocsári madaraktól

megszállt nádszál tövében tanyázó kacsák bűze.

 

Lásd, hogy az én nevem alávaló.

Lásd, hogy alávalóbb, mint a (95) mocsarak

öbleiben halászók mocsok-illata.

 

Lásd, hogy az én nevem alávaló.

Lásd, hogy alávalóbb, mint egy leselkedő

krokodilok

által borított homokbucka mellett

sütkérező krokodil bűze.

 

Lásd, hogy az én nevem alávaló.

Lásd, hogy alávalóbb, mint ama nőé,

ki hazugságokat

mond az ő hitvesének.

 

Lásd (100), hogy az én nevem alávaló.

Lásd, hogy alávalóbb, mint azé a tor

gyerekéé,

akiről azt mondják: „Annak a

fia, akit emez gyűlöl.”

 

Lásd, hogy az én nevem alávaló.

Lásd, hogy alávalóbb, mint a gazda birtokának

azon embereié, akik gazdájuk

háta mögött lázadnak fel.

 

(Második ének)

Kihez fogok szólni ma én?

A felebarátok gazok, mert

a mai barátok képtelenek szeretni.

Kihez fogok szólni ma én? (105)

A szívek kapzsik,

mivel minden ember

a felebarátja javait kaparintja meg.

 

Kihez fogok szólni ma én?

A szelídség elveszett,

mert az erőszak vezeti az egész világot.

 

Kihez fogok szólni ma én?

A gonoszság gátlástanul uralkodik,

mivel mindenütt elvetik a jóságot.

 

Kihez fogok szólni ma én? (110)

Az az ember, aki a szerencsétlen sorsára orrol,

kinevetteti magát a saját, visszás

helyzete miatt.

 

Kihez fogok szólni ma én?

Rablásra adjuk a fejünk, mert

minden ember a felebarátja javait ragadja el.

 

Kihez fogok szólni ma én?

A szívbe beköltözik a romlottság,

hisz a testvérbáty,

akivel társultunk (115), az ellenségünkké

változott át.

 

Kihez fogok szólni ma én?

A tegnapra nem gondolunk többé,

mert nem adjuk vissza másnak

a munkája gyümölcsét.

 

Kihez fogok szólni ma én?

Az embertárs elvetemült,

s az idegeneknél keressük

a szív egyenességét.

 

Kihez fogok szólni ma én?

Az arcok kifejezéstelenek,

mert minden ember

lesüti szemét (120)

a társai előtt.

 

Kihez fogok szólni ma én?

Mohóság lett úrrá a szíveken,

mivel nincs már olyan szív, amelyre

támaszkodjanak.

 

Kihez fogok szólni ma én?

Nincs már olyan ember többé,

ki harmóniában él,

s az ország azokra maradt,

akiknek az élete zűrzavar.

 

Kihez fogok ma szólni ma én?

barátoktól megfosztattunk,

s egy idegent kell keresnünk (125),

hogy natunk

elsírhassuk emennek.

 

Kihez fogok szólni ma én?

A szívem elégedetlen,

mert az, akivel eddig együtt mentem,

nincs már!

 

Elborított a nyomorúság,

mivel barátom sincs.

Kihez fogok szólni ma én?

baj, mi a földet sújtá (130),

örök bilincs!

 

(Harmadik ének)

Ezentúl a halál néz velem szembe,

miként a fölgyógyulás a szenvedővel,

miként a szabadulás az őrizet után.

 

Ezentúl a halál néz velem szembe,

miként a mirha illata,

miként a pihenés a vitorla

alatt egy szeles napon.

 

Ezentúl a halál néz velem szembe (135),

miként a lótuszvirág szaga,

miként a mámor partjain történő heverés.

 

Ezentúl a halál néz

velem szembe, miként

az eltávolodó eső,

miként a tűzhelyéhez megtérő földerítő.

 

Ezentúl a halál néz velem szembe,

miként a kopár ég,

miként az az ember,

aki hirtelen

azt (140) érti meg,

amit addig föl nem ismert.

 

Ezentúl a halál néz velem szembe,

miként az az ember,

aki sok évi fogság után erősen

vágyik arra, hogy megint megpillanthassa

s hogy birtokába vegye az ő fészkét.

 

(Negyedik ének)

Ellenben az, aki Amott van,

Olyanná lesz, mint egy élő isten,

mert megállítja azt a bajt,

amit okoz ennek előidézője.

 

Ellenben az, aki Amott van,

gondját viseli az égi rkának, mert (145)

oda fogja adományozni a templomoknak

az ezeket megillető részesedéseket.

 

Ellenben az, aki Amott van,

bölccsé lesz, mert

nem utasíthatják akkor vissza,

midőn az isteni Napot ő kérlelni fogja.

 

A BÁ-TEST

(az, amit a Bá-Testem mondott)

Tedd hát e tárgyra panaszod, barátom, Te, Testvérem!

Akár a tüzön áldozod föl magad (150),

akár részt veszel egy oly életben,

ami olyan, mint ahogy mondod.

 

Óhajts engem

itt e helyben,

miután eltekintettél magadban a Nyugattól.

 

Csak akkor akard, hogy

megérkezzél a Nyugatra,

amikor a földdel eggyé lett húsod.

 

És én megnyugszom, miután Te

mozdulatlanná válsz.

Akkor egy olyan földet hozunk majd létre,

amely hosszú ideig fönnáll.

 

BRÉDA FERENC fordítása

 

Jegyzet

Az egyetemes színháztörténet egyik legkorábbi, írásban rögzített, s magyarul ezennel első ízben itt olvasható drámája a XII. dinasztia (III. Amenemhat [Kr. e 1842–1797], XII. dinasztia [Kr. e. 1991–1783]) korában keletkezett Egyiptomban. A közel négyezer éves drámai dialógus szerzője ismeretlen. A szöveg az egyiptomi tanatológia (haláltudomány) beavatási mélyvizeibe vezeti be a néző-látó Olvasót. A teo-teatrális és transzcendens tárgykörű drámai dialógus a nemkülönben észak-afrikai, illetőségű, s a kétezreddel később tevékenykedő Szent Ágoston (Augustinus) teológiai és bölcseleti munkásságából ismeretes Soliloqvivm (Beszélgetések önmagammal)-műfajnak a dráma- és szellemtörténeti előzménye. A magyar fordítás a francia szövegváltozat alapján (Brigitte Ouellet, Le Désillusionné et son ba du papyrus Berlin 3024. L’herméneutique d’une expérience ontophanique című kiváló monográfiájában (Montréal, www.academia.edu, 2004, 32p.) készült.

B. F.

 

A szerkesztő jegyzete:

Bréda Ferenc e fordítást közel két évvel halála előtt, 2016 decemberében küldte át, a következő megjegyzéssel: „a szöveg négyezer éves, s még jó, hogy volt időm lefordítani … Textus a javából.”

K. ZS.