A költészet nem halt ki Pilinszkyvel – költészet napi est a Jelenkor Kiadóval




Kötetbemutatóval ünnepelt a költészet napján a Jelenkor Kiadó. Négy nagyon más hangvételű, ám hosszú évek munkáját felölelő verseskötet látott napvilágot, melyeket április 10-én a szerzők jelenlétében mutattak be a Költők egymás között nevet viselő eseményen. A budapesti Emphaty Cafe & Bistroban Dékány Dávid Dolgok C-hez, Falcsik Mari Az igazi idő, Szabó Imola Julianna Lakása van bennem és Kerber Balázs Conquest című köteteiről a szerzőkkel Pion István költő, slammer beszélgetett.

 

 

 
„Libriként kezdtük, aztán a szépirodalmi részlegünk átalakult Jelenkor Kiadóvá. 2013-ban az a kreatív gondolatunk támadt, hogy mivel minden könyvkiadó az Ünnepi könyvhétre időzíti versesköteteinek megjelenését, mi lenne, ha mi április 11-én, a költészet napján tennénk ugyanezt. Abban reménykedtünk, hogy ezzel a lépéssel, eggyel nagyobb esélyünk lesz arra, hogy jobban odafigyeljenek ránk a könyvhéten.” – nyitotta meg az eseményt Sárközy Bence, a Libri Kiadói Csoport kiadási igazgatója. „Emlékszem arra, mikor először rájöttem, hogy a költészet nem halt ki Pilinszkyvel. Felszabadító érzés volt, amikor először láttam élő költőt… Nagyon jó, hogy egyre többet tudunk megmutatni belőlük. Egy könyvkiadó számára, ami szépirodalommal foglalkozik, a költő egy veszélytelen fajta, mert alapvetően amikor írja a verseit, nem a kasszacsengés csilingel a fülében, hanem tudja, hogy ez egy vállalás, amit azért csinál, mert fontosnak tart valamit elmondani az emberről, vagy valamit a nyelvvel megcsinálni…” – folytatta gondolatait a kiadási igazgató.

 

 
A négy kötetből Kiss Diána Magdolna színésznő olvasott fel 1-1 verset, majd az est moderátora arról kérdezte a szerzőket, hogy mit éreznek most. Mit éreznek most, hogy már kezükbe foghatják a köteteket. Nincs-e bennük egyfajta ellentmondásos érzés? Nem vegyül-e az örömünnepbe üresség? Bár valami létrejött, mégis kiadtak a kezükből egy dolgot, ami már nincs.
 
 

A megkönnyebbülés és a hogyan tovább érzése
 

Falcsik Mari tíz év anyagát adta most ki. „Sokszorosan vagyok túl mindazon, ami ebben a 160 oldalas kötetben van. Amikor végre leraktam és megegyeztem a szerkesztőimmel, hogy jöhet a rostálás, amire elment a kötet a nyomdába, a legnagyobb felszabadulással fogadtam ezt és azonnal elkezdtem írni a következő olyan anyagomat, ami már alig várta, hogy ne ez a hang legyen, ami tíz évig munkált bennem” – magyarázta Falcsik Mari, akinek már több verseskötete is megjelent.

 
„Vannak olyan dolgok, gondolatok a kötetben, amit fogok tudni folytatni, de maga ez az anyag, a téma, ez itt véget ért. Viszont adott olyan utakat is, amin tudok tovább gondolkozni. Öröm, hogy kijött a kötet, de egyben egy gondolkozási fázis elindulása is, hogy hogyan lehetne mindezt a továbbiakban folytatni, merre lehetne a különböző szálakat vinni” – folytatta Kerber Balázs.
 
 


 

Dékány Dávidban is hasonló érzések kavarogtak: „Úgy érzem, én is lezártam ezzel egy korszakot, vagy egyfajta nyelven kiírtam magam amennyire csak akartam. A könyv legelső szövegei 2015 vége felé készültek el, és onnantól fokozatosan gyűltek a további anyagok is. Mostanra inkább egy olyan megelégedettség érzése van bennem, hogy sikerült, kész van, kijött és innen megyünk tovább!”
 

Szabó Imola Julianna számára viszont a kötet megjelenése egyfajta megkönnyebbülést hozott magával: „Nekem ez a kötet egy hosszú időn át és küzdelmesen visszatartott levegő volt, úgyhogy innentől fogva ez már kilégzés. Ezek publikálatlan szövegek voltak, így én még olvasói visszajelzést – a szerkesztőin kívül – nem nagyon kaptam. Ezt próbálom most még szokni azzal együtt, hogy már nincs a tüdőmben, és máshol lélegzik tovább.”

 

 
Alkotási folyamatok és motívumok

 
Pion István arra is kíváncsi volt, hogy ki milyen metódus szerint alkot, mik a kedvenc motívumai a kötetből.

 
Ahogy azt Kerber Balázstól megtudtuk, nála nagyon változó, hogy hogyan ír szövegeket. Néha részletekből, néha egy munkafolyamatból születnek ezek az írások. „Ami nekem fontos a szövegek narrációjának szempontjából, hogy szeretek egy konkrét, bonyolult komplexumból kiindulni, ez pedig főleg ebben a virtuális térrel, világgal foglalkozó kötetembe van így…” – mondta a Conquest szerzője.
 

Szabó Imola Juliannának alapvetően a nyelvvel volt egy nagyon intenzív, hosszadalmas és pontos munkája, vagyis, hogy a verspróza felől hogyan jut el a versig. „Amikor áttört egy fal, tényleg olyan volt, mintha a csapból kezdett el volna folyni az egész. Ezt kellett hagymaszerűen, nagyon finoman lerétegezni és valami olyan szövegtestet létrehozni, ami önmagában is működőképes. Végül összerakódott egy olyan nyelvezet, ami egyre jobban kezdett izgatni. Ez hozott magával egyfajta vizuális játékot is, amikor ezek a szövegek, szavak meghívtak bennem egy olyan teret, ami képileg is megmozgatott. Így állt össze, hogy nem illusztrációkat készítettem a szövegekhez, hanem egyfajta párbeszédet szerettem volna létrehozni a képek és a verssorok között.” – mondta Lakása van bennem kötete kapcsán Szabó Imola Julianna.

 
 


 

„Én online publikáltam ezeknek a szövegeknek a jelentős részét és mikor leültem szerkeszteni, igazából az volt a kitűzött cél, a feladat, hogy a rendelkezésemre álló anyagból összegyúrjak egy egységet. Írtam hozzá, elvettem belőle. Gyakorlatilag az online publikálás az egy nyilvános vázlatolás volt” – folytatta a körkérdésre adott válaszok sorát Dékány Dávid, a Dolgok C-hez kötet szerzője.
 

„Egyszerű dolgom van, mert én egy ilyen alanyi költő vagyok. Élet, halál, szerelem, természet, tragédia, groteszk helyzetek és így tovább. Semmilyen más tematika nincs, csak az van, hogy újra és újra ez a spirál ciklikusan szűkül és megy felfele egy bizonyos gazdaságosság felé, hogy minél kevesebb szóból minél lényegesebb dolgot tudjak kimondani, lehetőleg minél tömörebben. Igazából ezek a témák kavarognak ebben az örvényben” – foglalta össze Falcsik Mari alkotási folyamatának lényegét Az igazi idő kötete apropóján.

 

 

Fotók: Németh Dániel/Jelenkor Kiadó

 

 

 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter