a költők álmai




Jovánovics György munkája

 
 

            párbeszédkísérlet Király Lászlóval

 

lehetett volna rosszabb

emberevő lovak belügyi tisztek helyett

vagy mázsás ülepű nőstény ördögök

akik az ágytámlába csimpaszkodva

őrzik a rossz álmunk

félelmesek és nyugtalanok a költők álmai

(minden valóság mit ember kitalálhat –

és mi bármit kitalálunk)

 

szidjátok költőiteket mert – mért is?

szerintetek csak részeges parázna mind

s a költészet egy fétis

borzongva léptek be a költők múzeumába:

ez itt arany rossz vastagbele

csokonai másnapossága

az udvaron petőfi gőgje látható –

sajnos nem fért be a házba

az előszobában zrínyit öli a vadkan

amott kölcsey jobb szeme satöbbi

 

ti persze magasztos dolgokra számítottatok

nehezteltek költőitekre – mert ők is emberek

egykedvűn unottan vontok vállat

de közben a bűntudat megsejti bennetek

hogy aki a verset nem érti: csak állat

és ahol sok a védtelen vadacska

hurkásra híznak a fondor idomárok

közöttünk feszeng rilke párduca

hányingerig sunyító tigrisek húgyos ketrecekben

pedig ti valaha pipacsok voltatok

minden embernél emberebben

 

de hát a kővadászok klubja rég bezárt

és a pókháló-ország a gyerekkor szénapadlásán

egyre félelmesebb

a költő kedveséről beszélget az ősszel

és mert a kedves is messze jár már

istent ír hogy legyen kit káromolnia

és legyen kihez beszélni önmagáról

gyűlnek az álom mitikus madarai

a férfikor esti szó-madarai

készül a téli tábor

 

közben hó hull az anyanyelv felhőmagasából

porka havak – szép telünk lesz újra

sikamlós fehér költemények borítják a tájat

elzúg rajta szánkónk a végtelenbe

ahol goethe atyaisten al. nyezvanov s mások

szöktetik lovukat kazak pusztákon át

 

és addig is elüldögélünk kedélyesen

ebben a kaszárnya hangulatú kocsmaházban

hol bagi úr féldeci moslék rumért satöbbi

ülünk a füst sülő-hús-szagában

unottan duruzsol a sarokban a kályha

és az ablakban látjuk hogy csalódottan visszatér

az egykori disszidens napraforgótábla