A könyvek angyala




Albrecht Dürer: Melankólia

 

 

A könyv fegyver, pajzs és veszedelem, kaland, öröm és csalódás, ismeretlen világ, ahova bármikor beléphetünk, csak rá kell szegeznünk pillantásunkat a betűkre, tekintetünkkel végigpásztázni a jelekkel borított hófehér tájat, és máris ott vagyunk a télben, a nyárban, az őszben, de nem a mi világunk, egy másik világ évszakaiban.

 

Albrecht Dürer egyik legismertebb, Melankólia című metszetén az angyal valamit éppen feljegyezni készül az ölében pihenő üres papírra, az angyal tekintete egy számunkra láthatatlan világot pásztáz. Manapság a melankólia alatt valamiféle borongós hangulatot, elvágyódást értünk, többek között Vörösmarty híres sorai okán, a „hová merült el szép szemed világa” kérdés miatt. A romantikában a világ, a tekintet gyakorta süllyed, vagy éppen elfelejtett, egzotikus, ismeretlen tájakat, eseményeket hoz a felszínre.

 

Ám Dürernél az angyal nem más (különösen innen, a hátsó ablakból nézve), mint a világot egy középponti és egyensúlyi helyzetből figyelő lény, a Melankólia cím pedig elsősorban a köznapi világtól való távolságot hivatott jelölni, hisz a tekintet, az angyal tekintete korántsem borongós, a pillantás erős, célratörő. A cél, az olvasó által éppen nem látható világ pontos bemérése, papíron, betűvel történő ábrázolása. Dürer nem mutatja meg számunkra az angyal által látott világot, de jelzi, hogy annak jellemzőit, ábrázolását bármikor megtalálhatjuk az angyal által teleírandó papíron. Az angyal még a megírandó szöveg kezdeténél tart, nem tudjuk, mennyit lát, nem tudjuk, hogy az általa eddig leírt szöveg hány alexandriai könyvtárat tölthet meg. Az is megtörténhet, hogy csupán egyetlen betűt írt le. Az első szó első betűjét. Meglehet, hogy az angyal által leírt egyetlen betű regényfolyamokkal, költői életművekkel mérhető.

 

Az angyal tekintete a figyelő lény tekintete. Ezt a tekintetet kell újra és újra eltanulni írónak, olvasónak.

 

Hogy derűsen tekintsünk a világba, amikor elsuhan felettünk a könyvek angyala.