A kudarc és a vereség beismerése utáni állapot 1.




9. Temps d’images Fesztivál, november 7-13, Kolozsvár

 
 
A Temps d’images egy hálózat-fesztivál, ami 2002 óta azokra a kérdésekre próbál válaszolni, hogy mennyire összemosható az előadó- és a mozgókép művészet közötti határ, és hogy milyen viszonyban vannak – hogy a két művészeti formát a technológia fejlődése nem eltávolítja egymástól, hanem összehozza. Eredetileg francia kezdeményezés, de évente a világ több pontján megszervezik: Németországban, Portugáliában, Magyarországon, Kanadában és Romániában. Románia kilencedik alkalommal, Kolozsvár nyolcadjára házigazdája a rendezvénynek. Az idei téma a „post.faliment”, azaz csőd után, a kudarc és a vereség beismerése utáni állapot. A meghívott előadások, projektek és a kiállítások azt a fontos kérdést járják körül, ami már a krízisállapot lejárta és a megváltoztatási kísérletek sikertelensége után tevődik fel: “Mi segít beismerni a kudarcot?” “Hogyan tudjuk újraalkotni a jelenünk úgy, hogy egy lehetséges jövőt képzeljünk magunk elé?”
 
 
open_2
 
A fesztivál nyitóelőadása a GroundFloor Group és a Fabrica de Pensule közös produkciója, a Leta Popescu rendezte Open c. előadás volt George Albert Costea szereplésével. A legnyomasztóbb felismerés a kudarc-csokorból az, amikor a magánéletünkről való beszéd fogalmai, kategóriái és hagyományai összedőlnek. Amikor a megkérdőjelezhetetlen értékrend, amiben felnőttünk belülről, felőlünk kérdőjeleződik meg.
 
 
open_1
 
Amikor a legtöbbször tabuként kezelt szexualitás határok közé szorul, és bár úgy tűnik, ennek feloldásán múlik a boldogságunk, a kapcsolataink, a házasságaink és a családjaink boldogsága, mégsem vagyunk hajlandóak a jelen felől újraértelmezni ezt a tabut. Az Open – már a címével is – felkínál egy alternatív gondolkodásmódot, kapcsolattípust és szexuális irányultságról való gondolkodást. Nem határolja el magát emellett, tematizálja a nyitottsággal járó a traumatikus következményeket is. Csak talán arra a rendre kérdez rá, amiből értelemszerűen következik a rendellenes. Hogy nem biztos, hogy körül tudjuk, és körül kell írni a normálist.
 
 
bog_1
 
A holland BOG. Egy kísérlet az élet újraszerkesztésére Erik Whien előadása, egy kortárs drámai költemény, vagyis egy dramatikus szabadvers, vagy csak egyszerűen egy performatív szöveg. A születés előtti pillanatoktól a halál előtti pillanatokig átjárnak egy ember életén és vissza-visszatérnek azokhoz állopotokhoz, ahonnan nehéz folytatni. A válságállapot ugyanis kortól és életszakasztól függetlenül – legyen a szerkezete akármennyire ismerős – ugyanannyira elviselhetetlennek és áthidalhatatlannak hat minden alkalommal.
 
 
bog_2
 
Amikor egy idegen ember kezét ragadjuk meg totyogós korunkban, és rájövünk, hogy nem a szülőnk keze; amikor valaki pont akkor hagy el minket, amikor egyáltalán nem vagyunk felkészülve rá; amikor az életünk fontos döntése előtt állunk, és csak a súlyát érezzük, de fogalmunk sincs, mit kéne csinálni; amikor a legfontosabb személy temetésén állunk, és nem tudjuk, mi lesz tovább; stb. Az előadás ismétlései, refrénszerűen visszatérő frázisai olyan humor forrásai voltak, amik a kevés játéklehetőséget hagyó formában üdítően hatottak, de nem adtak több esélyt a kizökkenésre vagy a ritmusváltásra, mint amennyit maga az élet ad.
 
 
bog_3
 
Úgy értem, szeretjük az életünkre úgy nézni, mint egy eseménydús, izgalmas, megpróbáltatásokkal teli, nagy fordulatokat vevő életre, de ez az előadás formai döntése éppen valami ciklikusságról, valamilyen monotonitásról árulkodott – aminek a beismerése szintén traumatikus.
 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter