A látás kényszere




 
 
Demény Péter: A kíméletlen látás. Bánffy Miklós irodalmi portréi. Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2018.

 
 

Demény Péter írásait olvasva mindig a személyességben való hitet érzem. Hogy azt, amit olvasunk, egyedi nézőponton keresztül olvassuk. A Bánffy Miklósról szóló vékony esszékötetet lapozgatva sincs ez másként: a szövegekre való leplezetlen rácsodálkozás, az olvasói öröm meghatározza a kötet hangulatát. Demény módszere nem analízis, hanem szintézis. Például ahogy a portré kérdésétől magához az irodalom szubjektivitásához ér el. Tetten érhető ebben valamiféle írói nagyvonalúság is: mit számít a módszeres, tudományoskodó analízis, ha maga az emberi lényeg problematikus. Pontosabban szólva, ahogy az emberi lényeg a szövegekben modelleződik, egy lehetséges konstellációja kialakul, az az igazán izgalmas.

 

A kötet tizenhárom esszét tartalmaz, mindegyikük a Bánffy-művekben megtestesülő portréábrázolás hogyanját tárgyalja. Deményt a kisregények, novellák érdeklik inkább, érthető, hiszen ahogy a könyvben is olvassuk: „emberibbek abban az értelemben, hogy könnyebben hozzáférhetők az elemző számára”, amellett persze, hogy a Bánffy-féle látásról is többet elmondanak, mint a nagy művek, az Erdélyi történet vagy a drámák. Bánffy novellisztikája mellett az Emlékeimből és a Huszonöt év című memoárokat, a Reggeltől estig, a Bűvös éjszaka, valamint a Milolu című kisregényeket értelmezi. Az első két esszé, A szöveg fűszere, valamint az Életnézés, életlátás címűek bevezető, fogalomtisztázó hangsúlyúak: a szerző az írói látás, a portré, az arányérzék kérdését boncolgatja. Azonban az esszék mindegyike általános kérdéseket is felvet, többek között a „lapos” és „plasztikus” ábrázolást, az elfogulatlanságot vagy ellenszenvet, vagy éppen az arisztokratikus származás, neveltetés sajátos látásmódját. Még általánosabban: a valóság és fikció, az élet és irodalom határterületére kalandoznak minduntalan az írások. És amit igazán élvezünk a szövegben: az olvasmányélmény elevensége, a Bánffyval való töprengő, csodálkozó és kritikus kapcsolat, amely a gyengébb művek felé is figyelemmel fordul. A hibákból jellem rajzolódik, portré, jelen esetben Bánffy Miklós portréja.