A lét könnyű elviselhetetlensége




 

Nem tudom, van-e író Michel Houellebecq-ken kívül, aki egy középkorú agronómust választana regénye főhőséül. Művész, katona, üzletember, csavargó, rend­őr, tudós, felfedező, politikus, ügyvéd, pap, nemes, asztronauta, bankrabló, sőt bankhivatalnok, mind „irodalmiasítható” karakterek – de egy agronómus? Nem mintha Florent-Claude Labrouste bármiben is különbözne a francia író/próféta/botrányhős bármelyik korábbi főszereplőjétől: ugyanaz a kiábrándult értelmiségi, depressziós, önemésztő és önpusztító, szexuális és magánéleti inkompatibilitásoktól sújtott, a – nem előnyére – változó világban helyét nem lelő, végső soron menthetetlen antihős. Helyzetét súlyosbítja, hogy gyógyíthatatlannak tűnő levertségére egy olyan gyógyszert szed, amely elviselhetően kiegyensúlyozottá teszi ugyan az életét, de minimálisra csökkenti a libidóját, és lényegében impotenssé válik tőle – aki ismeri valamelyest az életművet, tudhatja, ez mit jelent egy ­Houellebecq-karakter számára.

 

Houellebecq persze, felszíni naturalizmusán túl, nagyon is vonzódik a finom szimbolizmushoz: jelentéktelen szexuális afférok közt tévelygő, egy elveszett nagy szerelem emlékével viaskodó hősének vágycsökkenése az általános tehetetlenségérzet jelképévé válik. Az agronómus Labrouste, arisztokrata származású gazdálkodó barátja révén, tanúja lesz annak a tragédiába torkolló küzdelemnek, amelyet a normandiai tej- és sajttermelő gazdák folytatnak a személytelen uniós bürokráciával és a helyi érdekeket semmibe vevő világgazdasági túltermeléssel.

 

És ezzel meg is érkeztünk a francia író örök témájához: a nyugati, európai civilizáció hanyatlásához. Előző, nagy vihart kavaró regényében (de melyik nem az?), a Behódolásban Európa és Franciaország identitásvesztését az iszlám terjeszkedésén keresztül közelítette meg, a Szerotoninban a szabadkereskedelemre épülő globalizációról nyújt lehangoló látleletet. Minden hiába, az optimista jövőképzetekkel kecsegtető világ („valószínűleg bedőltünk a személyes szabadság illúziójának, a szabad, végtelen lehetőségeket tartogató élet illúziójának”) valójában az elidegenedés csendes pokla, amelyben már valaha létezett emberi és közösségi kötelékeink is pusztán a túléléshez elegendőek. Maradnak a könnyebb elviselhetőséget ígérő pótszerek, amelyek azonban fokozzák a tehetetlenséget – és ezzel a kör bezárul. Houellebecq látszólagos nihilizmusa mögül azonban most is fölsejlik a szentimentális moralista arcképe: „a szerelem, és csak a szerelem teszi lehetővé, hogy földi létezésünk elviselhető legyen”.

 

 

Michel Houellebecq: Szerotonin. Fordította Tótfalusi Ágnes. Magvető, Budapest, 2019.