A loop tragédiája. Komédia




 

Főnixterv a labilis 2020-as év derekán készült színházi előadás, és már a tény, hogy elkészült, bemutatták annak rendje és módja szerint (igaz, először csak szabadtéren), hogy él a színház Kelet-Európának ezeken a tájain, már örömteli. És a Főnixterv első pillantásra nem is akar sokkal több lenni, mint „túlélőszínház” világvége idején. Könnyed humorú, zenés korrajz, vicces görbe tükör, komédia, ahogy azt már a görögök is tálalták: önmagunk hibáinak felmutatása, tehetetlen (?) kinevetése. És azt gyanítom, hogy éppen emiatt a laza könnyedség miatt lesz működő színház a Főnixterv, mert nem akarja megváltani a világot sem esztétikájában, sem gondolatiságában. Az erőlködés hiánya viszont teret ad más erősségeknek: az örömteli színházcsinálás flowjának és az autenticitásnak.

 

Az előadás legfőbb meghatározója létrehozásának módszere: színészi improvizációk alapján építették fel. Meghatározó ez, mert a játékmódtól kezdve a karaktereken keresztül a használt nyelvig mindenhol visszaköszön. Éppen ezért talán meglepő elsőre, hogy az előadás egyik erőssége a szöveg. Mikrotörténeteken keresztül azt vázolja fel, hogy milyen egy totálisan gyökértelen, széttöredezett urbánus környezetben a létezés alulnézetből. A hangvétel azonban korántsem komor. A humor valahogy (szerencsére) mindig ott van a „színpad mellett”, a próbafolyamat során születő szövegekben, legyen a kontextus bármilyen mélysötét (Shakespeare-re is utalhatnék akár), itt is van mindenféle, irónia és helyzetkomikum, testi és nyelvi vicc. A társalkotók bátran használják a bohózat kelléktárát, sőt, sokszor ez az előadás alaphangulata. A helyzetek és a karakterek is így épülnek fel: ezen először is kacagni kell. Aztán majd a nevetés sodrásában kiderül, hogy visznek-e nézőként valahová, vagy csak (?) önmagára mutat vissza a nevetés.

 

Az is az improvizáción alapuló technikára utal, hogy ennek a jelenetfüzérnek a tartópillérei a karakterek. Ezek is viccesek persze, és tipizáltak, karikatúraszerűek sokszor. Balogh Attila karaktere, a hobbicsillagász temetőmunkás például esetlen és szociálisan szorongó; nagyon görcsösen meg akar felelni valamilyen ismerkedési-udvarlási standardnak, ami elsősorban humorforrás, de benne van a tragédia is, nem ismeri fel a helyzetet az elképzelései, a kívülről tanult sémái miatt. Ez a nem önazonos funkcióba való beleragadottság jellemez nagyjából minden szereplőt. Tasnádi-Sáhy Noémi karikírozott feleségfigurája a kiégés mintapéldánya, de ő sem érzékeli semennyire a saját kiégettségét, ahogy a többiek sem. Csatlós Lóránt, a férj, akinél a társadalmi férfiszerep kétbalkezes házépítési munkálatokban manifesztálódik, és aki Don Quijoteként küzd ezzel, de képtelen beismerni, hogy ez nem az ő szerepe. Firtos Edit a feleség anyját alakítja, az anya–lány párosban szimptómaszerűen felcserélődnek a szerepek, az anya lesz a felelőtlen, az életet átbulizó, a kapuzárási pánikjából permanens életformát csináló fél, a lány pedig az örök aggódó-szorongó szereplő a kettőjük játékában. Kovács Enikő és Kocsis Anna anya–lány párosa már teljesen más dinamikában működik, de szintén tipikus mifelénk, és szintén a hurokba ragadottság, a loop jellemzi. Az anya, aki önző féltésében elidegeníti a lányát, a lány, aki meg akar felelni a jó gyermek követelményeinek, de képtelen ezt önazonosan megcsinálni. És így tovább, úgy tűnik, hogy egy közös van ezekben az új, kulturális-történelmi gyökerek nélküli városrészben letelepedő emberekben: beleragadtak valamibe, amiről meg vannak győződve, hogy a saját életük, de gyakorlatilag funkciótlanok benne, és csak görgetik tovább a társadalmi abszurditás sziszüphoszkövét.

 

Mikrotörténetek mozaikjából épül fel tehát a Főnixterv világa, a szereplők pedig ezek a karakterek. A történettöredékeket pedig mindennapi dialógusok, páros szituációk villantják fel. Párokat látunk, legyen szó párkapcsolatról, szülő–gyermek viszonyról, barátságról, szexről, házasságról. Címkék, amiket emberi kapcsolatokra aggatunk, emberi kapcsolatok, amikbe beleragadunk, amik a létezésünket jelentik. Ezeknek a kapcsolatoknak az önmagába visszatérő hurokszerűsége az, ami a vicces jelenetek tragikumát adja. Ilyen szempontból is központi jelentőségű az előadásban Rácz Endre (a vitalitással teli, pályahagyott színész karaktere) monológja, ami a konzumapokalipszisre adott reakciók slam poetry-s felsorolása, a meditációtól a paleóig. Ebben a felsorolásban önmagában benne van, ahogyan minden autentikus, akár tradicionális stratégiánk termékké válik, és ez az a tragédia, ami meghúzódik a viccek között. A hörcsögkerék loopjának a tragédiája. Első ránézésre Rácz figurája nem az a fel nem ismert csőd, mint a többiek, hiszen életvidám és pozitív. Ez a többiekkel párhuzamos pozitivitás viszont ugyanolyan loop, ugyanúgy nem tud kitörni belőle, ugyanúgy nem is látja, hogy lenne ilyen kitörési lehetőség, mert ebben a játékban valóban nincs. Az előadás sodrása, dramaturgiája is ehhez hasonlóan, örvényszerűen működik. A komikum a felső réteg, ami belevisz a játékba, a könnyed jelenetek mozaikja rakja ki azt az ívet, ami fájó.

 

A Florina Bellinda Vasilatos által teremtett látvány visszafogott, főként a díszlet. Látszik, hogy kis költségvetéssel dolgoztak, de ez illeszkedik az előadás logikájába, az ad hoc esztétikába. Az anyagok közül főleg a fém dominál, a csillogó lakberendezési inox. A bútorok és a jelmezek is a second hand üzletek kínálatát juttatják eszünkbe, a raklapokból készült ágy és a turkálóból vett Ikea-cikkek alakítják ki ezt a világot.

 

Főnixterv nem vállalkozik túl nagy dologra, de épp emiatt többet sikerül kihoznia. Sokszor közelebb áll valamilyen improvizációs játékhoz vagy sitcomhoz, mint színházhoz, de a megtalált karakterek és jelenetek relevánssá tudnak válni. Technikai vagy szakmai szempontból nem biztos, hogy kimagasló, de létrejöttének kontextusában üdítően friss, működő. Úgy tűnik, hogy szerencsés a színházcsinálásnak ez a módja. Az improvizáció a színészek közvetlen alkotómunkája, mint a dzsesszzenészeké. Gyakrabban ki kellene használni ezt a fajta teremtő energiát, mert hitelességet tud adni, és mert olyannyira a színház belső logikájából fakad, hogy az esztétikai minőséget is maga után tudja húzni. És persze kellett ide az is, hogy ne csak a szórakoztatás legyen a tét. Élő színház, hiteles kríziskrónika.

 

 

Nagyváradi Szigligeti Színház. Főnixterv. Rendező: Botos Bálint. Szereplők: Balogh Attila, Csatlós Lóránt, Firtos Edit, Fodor Réka, Kiss Csaba, Kocsis Anna, Kovács Enikő, Pitz Melinda, Tasnádi-Sáhy Noémi, Rácz Endre. Dramaturg: Kárpáti Péter; díszlet- és jelmeztervező: Florina Bellinda Vasilatos; koreográfus: Györfi Csaba; dramaturg gyakornok: Kovács Emese.