A lovakon túl




 
 

Fekete Ádám: Fanyar nappalok a tokhal-tapétás szobában. Magvető, 2018.

 
 

Hogyan kerül egymás mellé a Prehistorik, Gargantua és Pantagruel, Vujity Tvrtko, Burroughs és a Star Wars? Mennyire izlandi szó a Halpanír? És mihez kezdjünk, ha mindenünket megfogja a lila tempera?

 

A Petri György-díjas Fekete Ádám első kötete nem maszatolgat: karakteres hangon szólal meg. Ismerős, kézzel fogható tapasztalatokat satíroz szét, idegenít el, de épp csak annyira, hogy még felismerhetőek maradjanak. Ebben segítségére van a dalszerűség, az asszociativitás. Nagy műgonddal adagolja az információt, hogy vezessen és megvezessen. Fanyar humora pedig kiválóan működik, mert tudja jól, a nevettetés nem cél, hanem eszköz.

 

A csattanók, a mondatok átfordítása által rendre újraértelmezi az addig elmondottakat, kimozdít a racionalitás kényelmes burkából: „olyan ez a csönd köztünk/ akár egy őzgida// alapvetően nincs bajom az őzekkel/ de ez az egy momentán kurva rossz helyen van” (38.).

 

Pontos szóösszetételek, kimért jelzős szerkezetek adják a kötet vázát, miközben a háttérben pipázgat a szürrealitás. Látszólag könnyed nyelv által építi fel a tényleges párbeszéd lehetetlenségét, hogy csak abszurditással lehet már kommunikálni és nyomot hagyni: „hugyozz lyukat a csalódásba/ és ugorj rajta át ne várj” (50.).

 

Microwave Horse Johnson költeményei erős képiséggel és ironikus dühvel dolgoznak, szervesen simulnak és lépnek párbeszédbe a többi szöveggel. A városi tapasztalat kaotikusságát és a millenialok nihilizmusát hozza motivikus összefüggésbe: „lepisil egy brad pitt arcú csecsemő/ emiatt a nagyapja nekem akarja adni/ futok hanyatt-homlok” (47.). Nem engedi eltunyulni az érzékszerveket, mindegyre zsigeri tapasztalattá fordítja a befogadást.

 

Lamentál, rágódik, kikéri magának a kikérhetetlent, és tudja, nincs igaza, de nem is az a fontos, hanem hogy miben és hogyan téved. Látszólag magáról beszél, de sohasem magát meséli, nyelvet keres az önmarcangolásnak, a kilátástalanságnak, a toporgásnak, a cselekvésképtelenségnek és a beletörődésnek. Eközben agyarait csikorgatva, sziszegve a környéken ólálkodik már a remény is.