A Magyar Szabadság Éve Kolozsváron




kke-56-musorfuzet-00-page-001
 

 

A hatvan évvel ezelőtt, 1956 októberében, Budapesten békés tüntetéssel kezdődő, majd az egész országra kiterjedő forradalmat és erdélyi, illetve romániai vonatkozásait elevenítik fel Kolozsváron, csatlakozva a magyar kormány által meghirdetett Magyar Szabadság Évéhez. A Kincses Kolozsvár Egyesült a 2016. október 12. és november 21. között zajló, összesen 36 programot felölelő rendezvénysorozatot huszonkét szervezettel karöltve szervezi meg.
 

Hangversenyek, kiállítások, történelmi előadások, könyvbemutatók, középiskolai vetélkedő, felovasóest, rendhagyó történelemóra, történettudományi konferencia, színházi előadás és filmklub képezi a rendezvénysorozat gerincét. Az 1956-os emlékév kolozsvári eseményeinek központi helyszíne a Kincses Kolozsvár Egyesület által működtetett Szentegyház utca 4. szám alatti kiállító- és előadótér. Itt kap helyet az 1956-ot felidéző archív fotókiállítás, valamint több előadás, beszélgetés, dokumentumfilmeket és játékfilmeket bemutató filmklub is.  
 

Ezen kívül további tizenhat helyszínen lesznek programok: a sétatéri ’56-os emlékműnél, a Kolozsvári Magyar Operában, Magyarország Főkonzulátusának rendezvénytermében, Mátyás király szülőháza előtt, továbbá civil, oktatási és egyházi intézményeink székhelyein.
 

Az `56-os rendezvénysorozat minden eseményére ingyenes a belépés, de a helyszíneken lehetőség nyílik adományozásra. Jótékonysági akciónk kedvezményezettje ezúttal az Ethnika Alapítvány által működtetett magyarlapádi szórványkollégium, mely a Küküllő-menti falvakban élő magyar gyermekek legfontosabb bentlakásos oktatási központja.

 
 

A rendezvénysorozat teljes programja:

 

Október 12.

17.00: 1956 – A szabadságért és függetlenségért című kiállítás megnyitója. Házigazda: Mile Lajos főkonzul
Szervező: Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa
Helyszín: Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa,
rendezvényterem (Főtér / Piața Unirii 23. sz., belső udvar)

 

Október 13.

16.00: Magyar tanszék – Bolyai Egyetem (ötvenes évek). Beszélgetőműsor, emlékezés régi tanárokra. Meghívott: Dávid Gyula. Házigazda: Kántor Lajos

Szervező: Kolozsvár Társaság

Helyszín: Kolozsvár Társaság (Főtér / Piața Unirii 22. sz.)

 

Október 15.

17.00: M. Kiss Sándor történész, professor emeritus, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettesének előadása

Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület

Helyszín: Szentegyház / Iuliu Maniu u. 4. sz.

 

18.30: Ötvenhat kép 1956-ról – válogatás az MTI archívumából. Szakmai koordinátorok: Hunyadi Attila történész és Szász Alpár-Zoltn politológus. Szakmai konzulens: M. Kiss Sándor

Nyitva: november 6-ig, naponta 10–18 óra között

Szervezők: Kincses Kolozsvár Egyesület, MTVA, MTI, Szent Mihály Plébánia

Helyszín: Szentegyház / Iuliu Maniu u. 4. sz.

 

Október 17.

18.00: Tamási Áron Kolozsváron – Dávid Gyula irodalomtörténész, 1956-os elítélt előadása. Házigazda: H. Szabó Gyula közíró, szerkesztő. Közreműködik: Marosán Csaba színművész

Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület

Helyszín: Szentegyház / Iuliu Maniu u. 4. sz.

 

Október 18.

18.00: Ami 1956 előtt és után Erdélyben, Kolozsvárt következett. Könyvbemutató, emlékezés – Poszler György Az erdélyi magyarság száz évéről című könyve alapján. A beszélgetést vezeti: Kántor Lajos

Szervezők: Kolozsvár Társaság, Korunk

Helyszín: Szentegyház / Iuliu Maniu u. 4. sz.

 

Október 21.

10.00: KI MIT TUD? – történelmi vetélkedő IX–XII. osztályosok részére. Az elemi osztályosoknak és gimnazistáknak meghirdetett rajzverseny alkotásainak kiállítása

Szervezők: a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtára, Szarkaláb Kulturális Egyesület, SzINT Kulturális Egyesület

Helyszín: a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány székhelye (Mikó / Clinicilor u. 18. sz.)

 

18.00: Emlékek 1956-ról. A Szabadság melléklete (meghívott: Tibori Szabó Zoltán). 56-osok a Házsongárdi temetőben. László Miklós fotótárlata. A Kolozsvár Társaság iskolásoknak kiírt pályázata, eredményhirdetés. Házigazda: Buchwald Péter.

A Fény a végeken. 1956 Erdélyben című film vetítése – rendezők: Xantus Gábor, Xantus Áron

Szervező: Kolozsvár Társaság

Helyszín: Kolozsvár Társaság (Főtér / Piața Unirii 22. sz.)

 

Október 22.

11.00: Emlékképek a múltból – 60 éve történt.
Előadások az ’56-os forradalomról. Dokumentum- és könyvkiállítás az 1956-os forradalomról

Szervezők: a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtára, Szarkaláb Kulturális Egyesület, SzINT Kulturális Egyesület

Helyszín: a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány székhelye (Mikó / Clinicilor u. 18. sz.)

 

18.00: Eszmecsere és vitakör az előadások kapcsán a Heltai Kávéházban

Szervezők: a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtára, Szarkaláb Kulturális Egyesület, SzINT Kulturális Egyesület

Helyszín: a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány székhelye

 

18.00: MTI bizalmas jelentések – felolvasóest és előadás Sávoly Tamás történész, az MTVA levéltárosa koordinálásával, kolozsvári színművészek közreműködésével

Szervezők: Kincses Kolozsvár Egyesület, MTVA, MTI

Helyszín: Szentegyház / Iuliu Maniu u. 4. sz.

 

Október 23.

11.00–12.30: Ünnepi istentisztelet és megemlékezés a kolozsvár-belvárosi unitárius templomban

Szervezők: Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség, a Magyar Unitárius Egyház főhatósága

Helyszín: belvárosi unitárius templom
(Kossuth Lajos / 21 Decembrie 1989 u. 7. sz.)

 

12.15: A Protestáns Teológiai Intézet belső udvarán lévő 1956-os emlékmű koszorúzása

Szervező: a Protestáns Teológiai Intézet tanári kara és ifjúsága, Erdélyi Református Egyházkerület

Helyszín: Protestáns Teológiai Intézet (Bocskai / Avram Iancu tér 13. sz.)

 

12.30: „mindig új élet lesz…” (Márai Sándor). 1956 Erdélyben című kiállítás megnyitása.
Kurátorok: Benkő Levente, Lönhárt Tamás,
Ötvös István történészek

Nyitva: november 6-ig, hétköznap 13–16, szombaton 10–12, vasárnap 12–14 óra között

Szervezők: Erdélyi Református Egyházkerület, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Kolozsvári Magyar Történeti Intézete, Búza László Egyesület a Nemzetközi és Regionális Tanulmányokért, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK Történettudományi Intézete

Helyszín: Erdélyi Református Múzeum (Bocskai / Avram Iancu tér 14.)

 

12.30: 1956 a magyar kortárs művészetben – kiállításmegnyitó. Köszöntőt mond: Répás Zsuzsanna, a Magyar Művészeti Akadémia Nemzetközi és Határon Túli Ügyek Főosztályának vezetője

Nyitva: november 6-ig, hétköznap 13–16, szombaton 10–12, vasárnap 12–14 óra között

Szervezők: Kincses Kolozsvár Egyesület, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, Magyar Művészeti Akadémia, Erdélyi Református Egyházkerület

Helyszín: Erdélyi Református Múzeum

 

14.30: Emlékezés, koszorúzás a sétatéri 1956-os emlékműnél. Ünnepi beszédet mond Kántor Lajos akadémikus, a Kolozsvár Társaság elnöke és Dávid Gyula irodalomtörténész, 1956-os elítélt.

Szervező: Kolozsvár Társaság

Helyszín: Sétatér / Parcul Central

 

16.00–17.00: Ünnepi felekezetközi istentisztelet a kolozsvár-belvárosi unitárius templomban

Szervezők: az erdélyi magyar történelmi egyházak kolozsvári elöljárói; házigazdák: Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség, a Magyar Unitárius Egyház főhatósága

Helyszín: belvárosi unitárius templom

 

18.00: Gálaest a Kolozsvári Magyar Opera művészei nek és zenekarának előadásában

Köszöntőt mondanak: Mile Lajos, Magyarország
Kolozsvári Főkonzulja; Gergely Balázs, a Kincses
Kolozsvár Egyesület elnöke. Ünnepi beszédet mond: dr. Gulyás Gergely, a Magyar Országgyűlés alelnöke.

Műsoron: Beethoven: Egmont nyitány; Faludy György: 1956, te csillag Marosán Csaba színművész előadásában;

Mozart: Requiem

Szervezők: Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, Kincses Kolozsvár Egyesület, Kolozsvári Magyar Opera

Helyszín: a Kolozsvári Magyar Opera nagyterme

 

19.56: Verses, énekes összeállítás, rövid  történelmi áttekintés, majd fáklyásmenet Dsida Jenő sírjához

Szervező: Kolozs Megyei Magyar Diáktanács

Helyszín: a Mátyás király szülőháza előtti tér

 

Október 24.

16.00: Rendhagyó történelemóra általános iskolások számára

Szervezők: a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtára, Szarkaláb Kulturális Egyesület, SzINT Kulturális Egyesület

Helyszín: a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány székhelye (Mikó / Clinicilor u. 18. sz.)

 

Október 25.

18.00: „Két hét szabadságharc” – vándorkiállítás. Látogatható október 25.–november 3. között a Szentegyház utca 4. szám alatt, november 4–5-én a BBTE Történeti Intézetében (Jókai / Napoca u. 11.)

 

18.00: 1956 Erdélyben – előadás-sorozat és filmvetítés: Moyses Márton és társai

Szervezők: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Búza László Egyesület, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Kolozsvári Magyar Történeti Intézete

Helyszín: Szentegyház / Iuliu Maniu u. 4. sz.

 

Október 27.

17.30: A Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium diákjainak ünnepi hangversenye. Házigazda: Balázs László és László Györgyi

Szervező: Kolozsvár Társaság

Helyszín: Ferencesek templomának refektóriuma
(Ferenc-rendiek / V. Deleu u. 2. sz.)

 

18.00: 1956 Erdélyben – előadás-sorozat és filmvetítés: A Szoboszlai-per

Szervezők: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Búza László Egyesület, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Kolozsvári Magyar Történeti Intézete

Helyszín: Szentegyház / Iuliu Maniu utca 4. sz.

 

Október 28.

18.00: 1956 Kolozsváron. Portréfilmek, visszaemlékezések. Benkő Levente Volt egyszer egy ’56 című könyvének bemutatója
Résztvevők: 1956-os kolozsvári elítéltek; Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke
Szervezők: az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, Kincses Kolozsvár Egyesület
Helyszín: Szentegyház / Iuliu Maniu utca 4. sz.

 

Október 29.

18.00: 1956 Erdélyben – előadás-sorozat és filmvetítés: a kolozsvári Bolyai Egyetem 1956-os résztvevőit bemutató dokumentumfilm

Szervezők: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Búza László Egyesület, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Kolozsvári Magyar Történeti Intézete

Helyszín: Szentegyház / Iuliu Maniu utca 4. sz.

 

21.00: Rocktóber 23. – Határtalan szabadság. Filmvetítéssel egybekötött zenés emlékest az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére bajai és kolozsvári művészek előadásában

Szervezők: Kincses Kolozsvár Egyesület, Gitárest Egyesület

Helyszín: Bulgakov Irodalmi Kávéház (Virág / I. Micu Klein u. 17. sz.)

 

Október 30.

19.00: Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész hangversenye a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében. Köszöntőt mond: Szőcs Géza költő, kultúrpolitikus

Műsoron: Beethoven: 3 Bagatell op. 33, Hammerklavier Szonáta op. 106; Liszt: Legenda 1, Legenda 2, Un Sospiro, Gnomenreigen, Spanyol Rapszódia

Szervezők: Kincses Kolozsvár Egyesület, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa

Helyszín: a Kolozsvári Magyar Opera nagyterme

 

November 3.

18.00: Forradalmár a forradalomról.
Tőkés Lászlóval beszélget Csinta Samu az 1956 és 1989 közötti forradalmi ívről

Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület

Helyszín: Szentegyház / Iuliu Maniu utca 4. sz.

 

November 4.

18.00: Incze Katalin és Laczkó Vass Róbert színművészek előadóestje ’56-os elítéltek és mártírok verseiből, szövegeiből

Szervező: Kincses Kolozsvár Egyesület

Helyszín: Szentegyház / Iuliu Maniu utca 4. sz.

 

November 4.

9.30–18.30: Történettudományi konferencia: 1956 Magyarországon és Erdélyben: szemtanúk és történeti értékelések

Szervezők: a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Kara, a BBTE Magyar Történeti Intézete, a BBTE Jelenkor Története és Nemzetközi Tanulmányok Tanszéke

Társszervezők: Pázmány Péter Tudományegyetem, Legújabbkori Történeti Tanszék (Bp.), Búza László Egyesület a Nemzetközi és Regionális Tanulmányokért (Kolozsvár), Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Kolozs Megyei Elnökség

Helyszín: BBTE Történeti Intézet, Ferdinánd díszterem (Jókai / Napoca u. 11. sz.)

 

November 5.

18.00: Ezerkilencszázötvenhat – kétfelvonásos perjáték, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Perjátszó Körének előadása

Szervezők: a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara, Kincses Kolozsvár Egyesület, Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar (Budapest), Báthory István Elméleti Líceum

Helyszín: Báthory István Elméleti Líceum díszterme (Farkas / M. Kogălniceanu u. 2. sz.)

 

November 6.

16.00: A Megáll az idő című film vetítése. A vetítést követően beszélgetés Bereményi Gézával, a film forgatókönyvírójával

Szervezők: Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, Kincses Kolozsvár Egyesület

Helyszín: Szentegyház / Iuliu Maniu utca 4. sz.

 

November 15.

18.00: 1956 emlékezete – beszélgetés Wittner Máriával, 1956-os halálraítélttel

Szervezők: Sapientia EMTE, Kincses Kolozsvár Egyesület

Helyszín: Sapientia EMTE, Aula Magna (Tordai út / Turzii 4. sz.)

 

November 21.

18.00: Magyar forradalom 1956 – kiállításmegnyitó

Szervezők: a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara, Kincses Kolozsvár Egyesület, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (Budapest)

Helyszín: Sapientia EMTE, Aula Magna (Tordai u. 4. sz.)

 

18.30: Az Oly távol, messze van hazám című dokumentumfilm vetítése. A filmet az 1956-os Intézet megbízásából az 1956-os KHT készítette. Rendező- operatőr: Góczán Flórián HSC

Szervezők: a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara, Kincses Kolozsvár Egyesület, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (Budapest)

Helyszín: Sapientia EMTE, Aula Magna (Tordai út / Turzii 4. sz.)

 

 

 

Ötvenhat fotó 1956-ról

 

Az emlékkiállítás három nemzedékcsoportnak szól: az erdélyi magyar fiatalként 1956-ban a forradalommal szimpatizáló és különböző mértékben és formában támogató nemzedéket, a rendszerváltást fiatalként megélt generációkat és különösképpen a mai középiskolai és egyetemi diákságot egyaránt megszólítja.

Az MTI archív felvételein keresztül a kiállítás feleleveníti az 1945–1955 közötti szovjetizálást, a sztálinista rendszert és az 1953–1955 közötti, Nagy Imre által irányított ideológiai enyhülést, ugyanakkor az 1956 októberében és novemberében lejátszódott forradalom eseményeinek legfontosabb momentumaira összpontosít. Bemutatja továbbá a forradalomban részt vevőket érintő retorziókat, Tóth Ilona orvostanhallgató perét és a 15/18 éves Mansfeld Péter elítélését/kivégzését, felvillantja a nemzetközi visszhangot, végül pedig felidézi a Nagy Imre- csoport kiadatását, perét és kivégzését, valamint Nagy Imre újratemetését is.

A kétnyelvű tárlat szakértői: Hunyadi Attila Gábor (történész), Szász Alpár Zoltán (politológus). Szakmai konzulens: M. Kiss Sándor történész.

 

 

„Mindig új élet lesz…”. – 1956 Erdélyben

 

A Márai Sándor reményt ébresztő verssorával („Mindig új élet lesz a vérből”) fémjelzett tárlat a Magyar Szabadság Éve alkalmából létrejött „Büszkeségpont”, Erdély első ilyen jellegű, állandónak szánt kiállítása. A kezdeményezés azokról szól, akik személyesen érintettek 1956 erdélyi történéseiben, és célja mindazokhoz szólni, akik követhető példát, személyes kapcsolódást keresnek történeti identitásunk e jelenkori sarokkövéhez.

 

 

1956 a magyar kortársművészetben

A Magyar Művészeti Akadémia tagjai az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából alkotásaikkal adóznak az ártatlan áldozatok emléke előtt. Műveik a tizenkét dicsőséges napra emlékeztetnek, azokon a kiemelten tragikus helyszíneken (Budapest, Mosonmagyaróvár, Salgótarján, Miskolc, Eger, Gyoma, Kevermes, Gyula, Zalaegerszeg és Hódmezővásárhely), ahol a korabeli diktatórikus hatalom és szövetségese a fegyvertelen tömeget vette célba és sok száz ember életét oltotta ki.

Budapesten a Kossuth téren, 1956. október 25-én dördült el az első sortűz, ennek emlékére a „győztes forradalom” napjaival megegyezően a kiállítás november 5-ig látható.

 

 

Bogányi Gergely hangversenye
 

Bogányi Gergely zenésznek született, magyar zenész családba. Briliáns technikája mély érzésű, művészi interpretációjával párosulva kiemelkedő nemzetközi előadóvá tette. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (Zeneakadémia) a különleges tehetségek osztályában Baranyay László keze alatt tanult. Emellett a helsinki Sibelius Akadémián Matti Raekallio, az egyesült államokbeli Bloomingtonban, az Indiana Egyetemen Sebők György professzor irányította munkáját. Fischer Annie és Rados Ferenc több mesterkurzusán is részt vett.
 

Bogányi Gergely fiatal korától kezdve számos országos és nemzetközi versenyen jeleskedett. 2000-ben a magyar Kulturális Örökség Minisztériumától megkapta a Liszt-díjat, 2002-ben pedig a Fehér Rózsa-lovagrend érdemkeresztje kitüntetést adományozta neki a finn köztársasági elnök. 2004-ben Magyarország köztársasági elnöke Kossuth-díjjal, szülőföldjének legrangosabb művészeti elismerésével tüntette ki. 2010 novemberében a lengyel kormány egyedi „művész állampolgársággal”, Chopin-útlevéllel jutalmazta Bogányi Gergely zongoraművészt.
 

Mára a világ hangversenytermeinek egyik legkedveltebb művésze, aki évről évre ellátogat Erdélybe is. Nevéhez fűződik egy új hangszer, a Bogányi-zongora létrejötte, mely magyar mérnökök segítségével hét évig készült. A hangszerrel végsőkig letisztult zongorajáték válik lehetővé, kristálytiszta, egyenletes hangminőség, melyet sem a levegő magas páratartalma, sem szárazsága nem befolyásol.
 

A Kárpát-medencei zongorabemutató turné Bogányi Gergely szakmai életének kiemelkedően fontos állomása. A turnéra a művész hatalmas zenei anyaggal készül: a repertoár felöleli a barokk kori művektől kezdve egészen a modern kor zenei darabjait.
 

A turné november 2-án Székelyudvarhelyen (Városháza, Szent István terem), november 3-án Csíkszeredában (Szakszervezetek Művelődési Háza), november 5-én pedig Nagyváradon (Filharmónia nagyterme) folytatódik.
 
 

Ezerkilencszázötvenhat. Kétfelvonásos perjáték
 

A Perjátszó Kör az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának hivatalos, kifejezetten perek előadására specializálódott színjátszó társulata. A 2015 őszén fennállásának tízéves jubileumát ünneplő társulat egy fakultatív szeminárium keretei közül indult Kisteleki Károly egyetemi tanár vezetésével.
 

A perjáték mint műfaj a perszimuláció és a színjátszás olyan egyedi egyvelege, amit a Perjátszó Kör egyedül képvisel egész Magyarországon. A társulat tagjai többségében az egyetemen tanuló diákok, jogász- és politológushallgatók vegyesen, valamint olyan végzett jogászok, akik egykor szintén az ELTE ÁJK-n tanultak.
 

Az Ezerkilencszázötvenhat című perjáték két pert ölel fel: Angyal István, valamint az ún. egyetemisták perét. Míg az elsőben valós személyeket jelenítenek meg, addig az egyetemisták perében fiktív személyek és vádlottak szerepelnek, de valódi peranyagok alapján.
 

Mindkét per közös sajátossága, hogy az 1956-os forradalmat követő megtorló perek közé tartoznak, mégis különbözőek, egyediek a maguk tragikusságában, ami leginkább az elsőrendű vádlottak személyéből fakad.
 

Angyal István a proletariátus pártjával szimpatizált, úgy gondolta, hogy a felkelők csak a párttal közösen vívhatják ki a magyarországi kommunista függetlenség győzelmét. Jóllehet a párt ezt később nem viszonozta, ő forradalmárokat állíttatott pártházak elé, hogy a feldühödött nép haragjától megvédje a benne lévőket. Kommunistának vallotta magát, a forradalmi események alatt következetesen a proletárdiktatúra győzelméért harcolt, mind a szovjet megszállók, mind a kapitalista restaurátorok ellen.
 

„És hogy milyen a kor egyetemistája? Akik a forradalomban részt vettek, mindenképpen az eseménysorok elindítói voltak. Bátrak, akik kivitték a gondjaikat, fájdalmukat az utcára, és megpróbálták elkeseredettségüket a változtatni akarás szolgálatába állítani. Előttük tisztelgünk” – írják a társulat tagjai.

 
 

Magyar forradalom 1956
 
A kiállítás időrendi sorrendben, 1956. október 23-tól november 4-ig mutatja be a magyar forradalom eseményeit. Az események nyitányaként békés tüntetők árasztják el Budapest utcáit, ugyanakkor a felbátorodott tömeg egy része már a Sztálin-szobor ledöntésén munkálkodik. Pár nappal később a Margit-hídon szovjet tankok vonulnak a fővárosba, lángoló könyvek fojtogató füstje száll a magasba, a várost kilőtt harckocsik, felfordult járművek, emberi áldozatok és bűnösök holttestei lepik el. A korabeli fényképek segítségével végigjárhatjuk ’56 főbb eseményeinek helyszíneit, nyomon követhetjük a forradalmi csoportok tevékenységét. Megrázó képekkel szembesülünk a Köztársaság téri pártház ostromáról és az Oktogonon történt népítéletről is. A fotók mesélnek a forradalom szomorú, tragikus kimeneteléről, de tanúságot tesznek mindmáig lelkesítő erejéről is azzal a tanulsággal, hogy a demokráciá ért folytatott harc nem lehet hiábavaló.

 
 

Oly távol, messze van hazám
 

A budapesti 1956-os Intézet megbízásából készített dokumentumfilm első részében a szemtanúk eredeti helyszíneken idézik vissza a forradalomban velük történteket. Ezt követően olyan forradalmi résztvevőkre emlékezünk, akik 1956. november 4-ét követően elhagyták az országot, majd honvágytól hajtva vagy családjuk kérésére, részben Kádár János „biztatására” hamarosan visszatértek Magyarországra, de itthon börtön, halálbüntetés várt rájuk. A hazatérést sokak számára megkönnyítette a Magyar Rádió által megrendelt Honvágy című szívbemarkoló dal. Az interjúkban megszólalnak az elítéltek házastársai, testvérei, barátai, harcostársai, akik elmesélik a családtagjuk hazatérésének, itthoni „levadászásának”, s végül kivégzésének történetét. A filmben megszólal Wittner Mária is, aki egykori rabtársként emlékezik vissza a halálraítélt emberek börtönben töltött utolsó napjaira. A dokumentumfilm mentes a hamis pátosztól, tárgyilagosan, ám érzelmekre hatóan mutatja be a magyar forradalom leverését követő kegyetlen megtorlásokat.
 

A filmet az 1956-os Intézet megbízásából az 1956-os KHT készítette.
 

Rendező-operatőr: Góczán Flórián HSC

 

 
 

 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter