A mai magyar irodalom szépsége – Erdős Virág, Oravecz Imre, Kemény István és Tolnai Ottó beszélgetése




Szombat délután Csuhai István beszélgetett Oravecz Imrével, Kemény Istvánnal, Tolnai Ottóval és Erdős Virággal a 24. Vásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretein belül. Az esemény a Nemzeti Színház kistermében zajlott, népes közönség előtt.
 

Csuhai István a beszélgetésre készülve azon töprengett, vajon mi egyéb köti össze ezt a négy költőt azon kívül, hogy egyszerre érkeztek, és egyszerre is fognak távozni. Bizonytalan volt az utolsó napokig, mikor Erdős Virág legújabb kötetét olvasva, rájött, hogy az avantgarde lehet a kulcs, hiszen mindannyiukra jellemző valamilyen formában, de kiemelte, ez alatt a költészet modernebb felfogását érti, és nem a szűkebb értelemben vett, század eleji irodalmi mozgalomra utalt.
 

Oravecz szerint annyiban mindenképp vonatkozik rá, hogy amikor írni kezdett, mindennel szembe akart fordulni, amit akkor ismert az irodalomból. De megemlítette, hogy ő is a nagy elődök utánzásával kezdte, de azokat a verseket soha nem publikálta.
 

Erdős Virág nagyobb fenntartásokkal kezelte, ő nem feltétlen gondolja, úgy, mint Csuhai, hogy ezek képversek, ami a legújabb kötetében is megjelennek, inkább instaverseknek tekinti, félirodalmi, hangsúlyosan rövid versek ezek, melyek képpel vannak összetéve. Felvetette, hogy ma az avantgarde jelző inkább számít retrónak, ő pedig nem akar korszerűtlennek tűnni.

 
Tolnai elmesélte pályája kezdetén való kapcsolatait az avantgarde mozgalmakkal, melyek a Jugoszlávia Szovjetunióval való szembefordulása után kezdtek kibontakozni a Balkánon, és külön kiemelte Danilo Kiš belgárdi egyetemista formabontó lapját, mely hatással volt költészetére, és későbbi szerkesztői munkája során is folyamatosan kapcsolatokat tartott fenn avantgarde szerzőkkel.

 
 

 
Kemény István kapcsolata az avantgarde-dal ezzel szemben kevésbé gazdag, mint elmondta, egy időben nem nagyon tudott mit kezdeni ezzel a mozgalommal, később meg nem akart, de azért tartaléknak mindig ott van, és talán egyszer még szeretni is fogja. De megemlítette azért, hogy a legutóbbi kötetében a Nílus című vers például egy deltában végződik.

 
Csuhai következő közös pontként kiemelte, hogy mind írnak prózát is, lírát is, ami régen nem volt jellemző, hiszen valaki vagy költő volt, vagy író. Oravecz nem tartja szerencsésnek a próza, meg a vers megnevezést, inkább epikáról és líráról beszélne, hiszen prózát írt a regénye előtt is, és a személyes érintettség nélkül valószínűleg sosem kezdett volna bele egy regénybe. Foglalkoztatta a kivándorlás témája, aminek szerinte nincs igazán hagyománya a magyar irodalomban, ráadásul lassan ő is második hazájaként tekint Amerikára. Csuhai kérdésére elmondta, valóban sok elemet merít a korábbi verseiből a regény írása közben, volt, hogy meg is vádolták, hogy A halászó embert írja újra epikában, ami nyilvánvalóan nem igaz. Kiemelte, hogy a regényírás teljesen más munka, egyfajta gályarabság, és minden nap írni kell, mert különben egyszerűen elfelejti az ember, hogy mit írt korábban, ráadásul egy idő után már problémás az újraolvasás is.

 
Erdős Virág is kiemelte, hogy nagyregényt írni valóban valami egész más, de hogy az átmenetek hol húzódnak, hogy mikortól vers valami, az az érdekes. Néhánya tényleg csak tipográfiai problémának érzi, hogy mi a vers vagy próza, Simon Mártonnal példálózik, aki le is írta egyszer, hogy attól fél, nem is költő, csak túl sok entert nyom. Persze van érzéke az embernek arra, hogy mi vers, de az átmenetek gyakran problematikusak.

 
Tolnai Ottó szerint az anyag milyensége határozza meg, hogy miből lesz vers és miből próza. Ő például szereti a dolgokat több műfaj felől is megközelíteni.

 
Kemény István szerint neki valahogy úgy működött mindig is, hogy egyszerre vagy ezt, vagy azt írt, és ha benne van a prózaírásban akkor minden ötletéből próza lesz. Eddig két regényt írt és szeretne egy harmadikat is. Nincs kifejezett módszere, azt a kifejezést is gyűlöli, hogy költői próza, amivel a nem prózaírok által írt prózát nevezik. Rendes prózát akart mindig is írni, amin nem látszik, hogy költő írta, de nincs neki prózaíró agya, ezért kicsit nehezebb összeraknia egy regényt.

 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter
  • babla babla

    Miért kell félrebeszélni??? Egyáltalán nem “népes közönség előtt” zajlott a beszélgetés, sőt, igencsak foghíjas, kevés közönség volt kíváncsi erre az eseményre. Ott voltam, és a kisterem még félig sem volt tele!

  • szili

    A többi eseményhez képest sokan voltak.Bár tény, hogy a “kisterem” a többi helyszínhez képest sokkal nagyobb volt, éppen ezért elvesztek benne az emberek és az is igaz, hogy nem telt meg annyira, mint a gálaesten, vagy a Versajándék című eseményen.