A Mester és Margarita – opera-musicalben




Talán nem tévedünk nagyot, ha az utóbbi évtizedek hazai opera-intézménytörténetének egyik leghatározottabb fejleményeként állapítjuk meg a Kolozsvár–Miskolc(–Budapest) híd megszilárdulását. Ebben nyilván az intézményszervező és operaművész Selmeczi György alakja az elsődleges kulcs, de rajta kívül mások is – például Kesselyák Gergely, Ókovács Szilveszter, Szép Gyula – kiveszik a részüket a hídépítésből.

 

Október második felében Gyöngyösi Levente (sz. 1975, Kolozsvár) lesz a ZeneSzó beszélgetősorozat vendége a kincses városban. Hazajön – mondhatnók. Talán mód lesz megkérdezni tőle, mennyiben szeretne ő is tudatos és huzamos szerepet vállalni ebben a hídépítésben. Gyöngyösi tudniillik operaszerzőként 2017-ben fontos művet „tett le az asztalra” – ahogy mondani szokás. Június 24-én a Miskolci Nemzeti Színházban mutatták be A Mester és Margarita című opera-musicaljét két felvonásban, 26 tételben. Az ősbemutató koncertelőadás volt, egyelőre nem vállalkoztak dramatikus színrevitelre, de ez a koncert talán a budapesti Erkel színházi „rendes” bemutató előkészületi lépésének tekinthető. Az új opera – ezt túlzás nélkül mondhatjuk – grandiózus. Egyebek mellett a „vállalkozók köre” is mutatja ezt, hiszen a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál (rendező intézmény), a budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (Hollerung Gábor vezényletével), a Magyar Állami Operaház (magánénekesek) és a Nyíregyházi Cantemus Kórus koprodukciójaként került a közönség színe elé. „Irreálisan hatalmas terheket rótt volna a közreműködőkre akár egy félig-szcenírozott rendezés is a vele járó hosszabb előkészületi időszak miatt, sőt nehezen tudom elképzelni, hogy egy ekkora zenekart – basszusgitárral, szintetizátorokkal kibővítve – hol lehetett volna egyáltalán elhelyezni.” (MakkZs)

 

Amiből tehát az is kiderül, hogy A Mester és Margarita nem csupán műfaji megjelölésében, de orkesztrációjában is túllép az operán s a klasszikus musicalen. A nagyszabású mű előadói apparátusát szimfonikus zenekar és rockegyüttes szimbiózisa alapozza meg, ez utóbbinak a ritmushangszereken és basszusgitáron túl két elektromos gitár és két szintetizátor is része.

 
A vállalás nehéz, szinte „eszement”. Mihail Bulgakov regénye, A Mester és Margarita az egyetemes irodalomnak sokrétűségében is egyik csúcsa. Sokféleképpen értelmezett alkotás, amelyben számos műfaj és stílus, a romantika, a realizmus és a groteszk alkot egységes egészet. „Életem eddigi főműve” – mondja ugyanakkor Gyöngyösi Levente, aki három éven keresztül (2014–16) dolgozott a Hollerung Gábor karmesterrel közösen tervezett operán. „Szeretném Bulgakov univerzális remekművét közérthető, szórakoztató stílusban, ám mélységét, komplexitását megtartva elbeszélni.”

 

Zeneszerzői körökben persze megütközést keltett a hír. Leginkább a vakmerőséget vetették Gyöngyösi szemére – hiszen összetett és nehéz mű, amelynek sikeres színpadra állítása sokak erejét meghaladta (Andrew Lloyd Webber is lemondott arról, hogy musicalt komponáljon A Mester és Margaritából). Filmben nagyjából a Vlagyimir Bortko-féle A Mester és Margarita (10×50 perc) terjedelme az, amely a Bulgakov-mű egész komplexitását és réteggazdagságát megjelenítheti, ehhez képest Gyöngyösi 2×75 percbe „merészelte” a témát és üzenetet komprimálni. A cselekményt hatásos egyszerűsítésekkel és húzásokkal tették színpadképessé, a szövegkönyvíró Várady Szabolcs mellett jórészt Bognár Róbert és Schlanger András jótékony közreműködésével. „Populárisabb oldalról »működtetem« a darabot, ugyanakkor beleteszem minden mesterségbeli tudásomat a szimfonikus és elektronikus hangszerelésbe.” Gyöngyösi gyerekkora óta élénken érdeklődik a könnyűzene iránt, de mostanáig (40-42 éves koráig) nem jött el az az élethelyzet, amelyben hozzányúlt volna. 60% kortárs opera, 40% musical. „Komolyzene” és „könnyűzene” fúziója laboratóriumának is tekinthető A Mester és Margarita, gyakran egyazon tételen belül váltakoznak, egymásba hatolnak stílusok és hangszerelések. A kérdés voltaképpen kettős – egyfelől: mennyiben lehet „kibékíteni” egymással a két, egymástól igen távol álló zenei világot és -eszményt, másfelől: lehetséges-e sikeresen e két sarkpontból kiindulva egységes, a szétesést vagy taszítást teljességgel kizáró szerzői/stiláris világot konstituálni.

 

De nem csupán ez az egyszerű kétpólusosság feszíti a nagy munkát, hanem valóságos forrás-sokrétűség: „21. századi neobarokk, történeti jazz, sztálinista propagandazene, késő 20. századi musical, közhelyes közel-keleti dallamfoszlányok, valamint cirkuszi, utca- és varietézene kavarog egymás mellett.” (Merényi Péter)

 

Kesselyák Gergely, a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója irányelvként jelölte meg, hogy a közönség megtartása miatt is szükségesnek látszik az opera műfajának megújítása, hallgatható és más műfajokból is táplálkozó új műveket kell írni, ezeket kell játszani.

 

De erről is sokat kell még beszélnünk.

 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter