A monográfiaírás nehézségei és Fodor Sándor rehabilitációja




A Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat keretein belül mutatták be hétfő délután a Kolozsvári Társaság szervezésében Sántha Attila Fodor úr, a boldog óriás című könyvét. Moderátorként Egyed Emese kérdezte a beszélgetésben résztvevő szerzőt és a kötet bibliográfusát, Kuszálik Pétert. Az érintett témák közé tartozott a Fodor Sándor méltatása, a monográfiaírás mikéntje és a bibliográfusi munka természete is.

 

A beszélgetést indítva Egyed Emese megjegyezte: Fodor Sándorral mindannyian szoros köteléket alakítunk ki gyerekkorunkban, hisz Csipike minden magyar házba bekerült, mára már családtagunkká vált. Bár az ő unokái már nagyok, Csipikét mégsem lehet nála eltenni, mindig akad alkalom, amikor olvasni szeretnék. Sántha Attila könyvével pedig elérkezett végre az az idő is, amikor Fodor Sándor is könyvbe kerül.

 

 

 

Sántha Attila Fodort méltatva elmondta, mindig nagy csodálkozással figyelte, hogy az írót az erdélyi kánonképzés a „futottak még”, azaz a kisebbek kategóriába sorolta. Sántha szerint a háttérbe kerülés oka, hogy az Erdélyben működő elitista kánonképzés nem tűrte meg azt, ami az általa felállított szabályokból kilógott. Fodor egyik bűne az, hogy az egyik legolvashatóbb író, ez pedig az elitistáknál bűnnek számított. Sántha küldetésének tekinti az olvashatóság rehabilitációját; meggyőződése szerint harcolni kell a népszerű irodalomért, hisz ami olvasható, nem biztos rossz.

 

A monográfia célja tehát Fodor Sándor rehabilitációja, máshonnan olvasása. Sántha Attila szöveginterpretátorként (ahogy egyetlen szakmáját megnevezi) más előfeltevésekkel közelített az életműhöz, nem az ideológiákat kereste benne. Az irodalom lényege, szerinte, nem csupán az ideák szeretetéről, hanem a jelenvaló valóságról is beszámolni. Fodor Sándor művei pedig a világunkat írják le, teret engedve az érzelemkifejezés fontosságának.

 

 

 

A monográfiaírás kérdéseire rátérve Egyed Emese megjegyezte: a monográfiaírás egyben értelmezés is, a tudományosságnak mindig vannak határai. Ezután Fodor Sándorral való személyes kapcsolatáról kérdezte Sántha Attilát: mennyiben nehezítette meg munkáját az ismeretség? Sántha elképzelhetetlennek tartja a teljes objektivitást, így személyes kapcsolata Fodorral nem nehezítette azt, hogy átlássa az életművet, sőt, régi beszélgetéseik segítették abban, hogy Fodor gondolatait az irodalomról minél jobban összefoglalja. Bár, jegyzi meg, nehéz volt elválasztani azt, amit Fodor Sándor és amit ő akart mondani. Sántha vállalja szubjektivitását, ugyanakkor munkájához fontosnak tartotta, hogy mások tanulmányait, írásait is elolvassa.

 

 

 

Itt került szóba a monográfiaíró kényelme: Kuszálik Péternek köszönhetően ugyanis a bibliográfiai tételek már készen várták, nem kellett idejét keresgéléssel töltenie. Kuszálik beszélt arról, hogyan szedte össze a bibliográfiai tételeket. Említette, hogy munkássága során megtanulta, az embert azzal lehet meglőni, amit ő írt; Fodor írásai szerinte viszont mind vállalhatóak.

 

Zárásként Egyed Emese kitért arra, hogy Fodor Sándor mint őrangyal figyelte az E-MIL-t alapító rebelliseket, melyek közé tartozott Sántha Attila is. Így Fodor külön megérdemelte, hogy közülük valaki írja meg monográfiáját. Végül Egyed Emese felkérésének eleget téve a hallgatók közt ülő Jakab Gábor, Fodor Sándor egykori gyóntatója is beszélt kapcsolatáról az íróval.