A múlt szabadsága




Válogatás ALFÖLDI Róbert fotógyűjteményéből – Neoavantgárd fotóművészet Magyarországon az 1960-as évektől napjainkig

 

Magyarországon az 1960-as évektől az ezredfordulóig nemzetközi összehasonlításban is értékes progresszív művészet született, melynek a fotó volt az egyik legfőbb médiuma. A fotó, melyet művészi (ön)kifejezésre és/vagy a művészetek aktuális kérdéseihez való „hozzászólás” igényével hoztak létre azok a fotográfusok, akik szembehelyezkedtek a hivatalos fotográfiai gyakorlattal, másfelől azok a képző- és egyéb társművészek (írók, zenészek, performerek, filmesek stb.), akik pályájuk egy szakaszán mintegy „felfedezték maguknak” a fotográfiát, mint olyan művészi eszközt, mely hatékony, különösebb előtanulmányokat nem igényel, vagyis demokratikus, s így beleillik a „mindenki művész” ideológiájába. Műalkotások ezek, melyek történetesen fotográfiai eszközök és eljárások révén születtek meg, s közös bennük a művészetkritikai attitűd és az új fotónyelvi eszközök kikísérletezésének igénye. Ezen a téren tehát igazi szinkronitás figyelhető meg a nagy „művészeti központokban” is meghatározó irányokkal, világhírű külföldi fotóművészek alkotásai szemléltetik ezt a párhuzamot. Több generáció alkotásain keresztül láthatjuk, hogy a vasfüggönyön kívül és belül is, ugyanúgy az önmeghatározás vagy önmegismerés nehéz, rögös útját járta a világ.

 

TESTISÉG

 

A magyar neoavantgárd fotó egyik alapvető sajátossága, hogy a művészek előszeretettel használták az emberi testet formanyelvi kísérleteik „terepeként”. Ezek egy része meglehetősen vad, az önkínzás szélső határáig elmenő performanszok formájában valósult meg, melyekkel a művész a korabeli kultúrpolitikai besorolásban a tűrt és a tiltott kategória határmezsgyéjén egyensúlyozott. A művészeti célú testhasználat egykori képeit naiv, felszabadult kreativitás lengi körül.

 

IDENTITÁS

 

Az identitáskeresés kérdése ebben a formában sajátos vonás, s különös ízt ad a magyar neoavantgárd művészetnek. Nálunk ez a ’70-es és ’80-as években egybefonódott a művészszerep tisztázásával – mely utóbbi az adott helyzetben óhatatlanul politikai, illetve ideológiai színezetet is nyert. Az alkotói felfogás egyik végpontján a „bármi lehet művészet”, a másik pólusán a „nem minden művészet, ami annak látszik, amit művészek hoznak létre” megfontolások állnak. Közös vonás, hogy alkotóik tevékeny résztvevői, megalkotói a fotografikus látványnak. Romantikus művésztudat helyett a mindennapok kreatív hőseiként, a fotó másként használóiként tűnnek fel, gyakorta zavarba ejtő betekintést nyerünk létrehozóik személyes életterébe, szociális kapcsolatrendszerébe.

 

REJTŐZKÖDÉS, ARCRONCSOLÁS, FELÜLETKÍNZÁS

 

Az önarcképekben egyszerre jelenik meg a megmutatkozás vágya és a rejtőzködés ösztöne. Az alternatív identitásokba történő belehelyezkedés, a „lehetett volna – lehetnék én is” attitűdje. A grimaszolással, kézzel, tárgyi eszközökkel végzett arcrongálás ennek megörökítése. Az arcot azonban mindez nem álcázza. Az önábrázolás új útjaira lépő művészek számára saját testük, arcuk egyszerre volt a szubjektum cáfolhatatlan bizonyítéka és praktikus eszköz képi összefüggések megjelenítésére. A test és az arról készült kép roncsolása mellett a montázs, az új összefüggésbe helyezés, a kivágás és jelentésátvitel bevett eszközei a neoavantgárd fotóhasználatának. A művészeti szándékkal végzett beavatkozások nem a kép által reprezentált valóságot, hanem a fotografikus kép olvasatának társadalmi gyakorlatát alakították át.

 

 

 

Haris László: Törvénytelen avantgarde. A. GYŰJTEMÉNY – Alföldi Róbert fotógyűjteménye jóvoltából. 

 

Pinczehelyi Sándor: Sarló és kalapács. A. GYŰJTEMÉNY – Alföldi Róbert fotógyűjteménye jóvoltából.

 

Attalai Gábor: Negatív csillag. A. GYŰJTEMÉNY – Alföldi Róbert fotógyűjteménye jóvoltából.

 

Szilágyi Lenke: Nincs hova menni a piros szőnyegen. A. GYŰJTEMÉNY – Alföldi Róbert fotógyűjteménye jóvoltából.

 

Najmányi László: Hommage to Lou Reed. A. GYŰJTEMÉNY – Alföldi Róbert fotógyűjteménye jóvoltából.

 

Pinczehelyi Sándor: I like Bartók. A GYŰJTEMÉNY – Alföldi Róbert fotógyűjteménye jóvoltából.