A musica ecclesiastica és az egymásra-találtatás




Bába István: A bálvány maradványai 2

 

Kereshetjük napestig az evangéliumokban, nem fogunk rálelni – az általános keresztelési és missziós meghagyás mellett – egy olyan jézusi „utasításra”, amely az egyház zenei patrimóniummá tételére vonatkozna. Biblikus és dogmatikai optikán át nézve a keresztény egyháznak csakugyan semmi dolga a zenei kultúra gyarapításával és letéteményezésével. A kor- és művelődéstörténet azonban olyan faktumokat ad hozzá értelmező látásunkhoz, amely – különösen a virágzó középkortól fogva – minden vitán felül álló kulturális, ekként zenei „aktorként” is érvényesíti az egyházat.

 

Ezt az alapösszefüggést tartja szem előtt és kéri számon Selmeczi György egy újdonsült vállalásában. Tervei szerint Magyar Egyházzenei Fórumként indítja útjára Kolozsváron 2020 decemberében (advent első hétvégéjétől, Ad te levavitól fogva) azt a minifesztivált és/vagy mozgalmat, amely az esztétikailag is értékes, liturgiailag is használható kortárs magyar egyházzenei termést próbálja beleszervesíteni az istentiszteleti úzusba. „Elkötelezett vagyok: a templomok minősüljenek fel mint a zene otthonai” – írta címként a ­kultúra.hu szerzője, Albert Mária a Selmeczivel készített beszélgetés fölé. Nyilvánvaló, hogy ez az elkötelezettség nem valamiféle újsütetű felbuzdulás jeles komponistánk részéről. Selmeczi évtizedek óta nézi, értelmezi és értékeli azt a viszonyt, amely a kortárs egyházzene és a különböző felekezetek színét öltő Egyház között fennáll (vagy épp nem áll fenn). Ha e tekintetben Selmeczi elégedett vagy derűlátó volna, természetesen szükségtelen is volna egyházzenei fórum formájában, mintegy „kampányként” szorgalmazni ezt az egymásra találást. De szükséges.

 

Azt persze nagyon izgalmas volna megtudakolni a Mestertől, mit gondol arról az éles váltásról, amelyet az egyéb tekintetben is kétségkívül korszak-meghatározó II. vatikáni zsinat hozott az egyház önértelmezésében – és ezzel összefüggésben a kultúrával kialakított nexusában. Amióta ugyanis (gyakorlatilag az ókortól) az egyház jól beleélte magát a feudalizmus struktúráiba, amióta – kivált a 16. századi nagy megrázkódtatások és a tridenti zsinat nyomán – meg-megújuló szükségét érezte, hogy a jóval puritánabb protestáns közösségekkel szemben a triumfalizmusban, a dicsőséges egyház pompájában fogalmazza újra és újra magát, valóban a zenei élet valóságos fellegvára lett, a templom csakugyan a muzsika otthona volt. Csakhogy az egyház önképe jelentősen megváltozott. A 20. századi világkataklizmák és a 60-as években lezajlott II. vatikáni zsinat valami olyanszerű fordulatot hozott, mint amilyet a korai reformátorok tanai jeleztek előre: visszanyúlást a hiteles evangéliumi alapokhoz, a keresztény célokhoz – a mindent elsöprő befolyásolás, uralomvágy helyett. A zsinat után, nem tagadható, sokkal kevésbé érez késztetést a katolikus egyház arra, hogy pompában manifesztálódjék, és lényegesen nagyobb elhivatottsággal érvényesít pasztorális, evangelizációs, missziós szempontokat. Kevésbé „fontos” számára, hogy dobokkal és trombitákkal harsogjon félórás allelujákat a passzív tömegként felfogott híveknek, viszont egyre fontosabb, hogy a mindenhol létszámcsappanásnak induló közösségek anyanyelvén beszéljen hozzájuk az evangéliumi tartalmakról.

 

Jól ki van ez sarkítva, persze. Nyilván Selmeczi György is pontosan érzékeli ezt a folyamatot. Mint ahogy azt is, hogy zeneszerzők és klerikusok egyaránt tehetnek arról, hogy az egyházzenébe mára agresszívan benyomakodott a dilettantizmus, a primitív tartalmak primitív módon való megformálásának igény(telenség)e. Az évtizedeken át fióknak író vagy az egyházi felhasználás kilátástalansága miatt lemondóan legyintő komponisták bátorításra szorulnak, de az egyházaknak a nagy néppásztorolás mellett általában nincs figyelmük e jótékony biztatásra.

 

De még néhány tárgyszerű sor Selmeczi György vállalkozásáról!: „Kolozsvár, ahol két kilométeres körzetben legalább tizenkét templom képviseli az összes történelmi egyházunkat, a felekezetek együttműködésének történelmi szimbóluma – mondja Selmeczi az említett interjúban. – Tíz templomban zajlanak majd a fórum eseményei. Egy 40 műből álló kínálatot küldök a kórusoknak, amelyek jelentős támogatást kapnak azért, hogy ezek közül hármat-ötöt megtanuljanak. Az általam összeállított antológiába összesen 58 darab került be, a kötetet mindegyik, a fórumon részt vevő énekkar megkapja ajándékba. A fórum honlapja szeptember elsejétől nyilvános. […] Terítékre kerülnek a népi vallásosság kérdései éppúgy, mint a latinitás, a liturgikus forma változásai vagy például a genfi zsoltárok, amelyeknek a mechanikus fordításából eredő nyomasztó prozódiai problémái máig nehezítik a jó előadást, a közös élmény megszületését.” (kultúra.hu)