A nyelv teste





 
 
Hyross Ferenc: Tömegvonzás. Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2016.
 
 

„a / corpus kiterítése, lemosása, / szabdalása, fogyasztása.” De a halott test is élő, a test hajlék, lakói vannak. És a corpus folyton lakót és szerepet cserél, szerző, apa, nyelv, táj lesz belőle. Fekszik a napon, hűl a vízben. Mondani akar valamit, mondat valamit, elhagyattatik és elhagyják. És mindig vissza fog térni.

 

Kevés olyan könyvet fogtam a kezembe, ami olvasás közben valami élő lény benyomását keltette. Mintha nem is fognám, csak ott lenne, csúszna át a kezemen, mozgolódna, tárulkozna kiszolgáltatott szemekkel, „ínye vérzik szeme kér: hideg / vagyok és gyenge, oltsd belém a lelket.”

 

Persze nem csak erről van itt szó. Hyross első kötete végletesen precíz szövegfolyam. Kegyetlenül hántja le a belső és külső táj rétegeit. Nem hagy fellélegezni, csak úgy tudjuk végigkövetni, ha közben mi is hagyjuk magunkat kiszolgáltatni ennek a hántásnak. Vállalva ezáltal, hogy a Krusovszky Dénes fülszövegében említett „elrugaszkodások és visszaérkezések nyugtalan ritmusa” még sokáig visszhangozzon bennünk. Hogy így jártunk, nem vonhatjuk ki magunkat belőle, mert a nyelvnek ebben a szét- és újrakomponált testében, ebben az élő, burjánzó, skizofrén szövetben minden össze van kötve, mind ott vagyunk, példákként az emberre, önmagunkra, és „a bolygótest súlyánál fogva vonz.”

 

Kedves olvasó, aki szeretnéd megőrízni mindennapi kimért áljózanságodat, ne nyisd fel ezt a könyvet. Mert „a távolság munka,” és itt féltve őrzött titkokra derül fény. Nem lehet szégyenkezés nélkül olvasni. A vaku összeránt, a lassú hömpölygés nyomokat hagy a bőrön. A szerelem „csak egy üreg. amiben pont / elférsz. ruháidra, bőrödre idővel / majd kirakódik a só.” Soha nincs vége a hiánnyal, a traumával folytatott párbeszédnek, nem is lehet: „ez egy lassú beszélgetés, szinte / hormonális, ahogy az örökölt sejtjeimben / fehérjék fogalmazódnak meg.”

 

Az angyalok létjogosultsága kérdéses. Úgy tűnik, az enyém is. Az apa mindig valahol máshol van, és nem mindegy, „ha egy férfi emlékszik férfira” vagy „ha egy fiú.” De bárhogy is van, „folytasd a márványban is a mázsás / repülést. mert hatalmas voltál, mint / egy dinoszaurusz és szótlan mint egy / halálos beteg.”