A pacal az pacal, az pacal, az pacal – Cserna-Szabó András estjéről




Irodalom és gasztronómia – Hasnovellák, gasztroesszék? címmel szerepelt a 8. Kolozsvári Magyar Napok programjában Cserna-Szabó András József Attila-díjas író estje. László Noémi beszélgetett a szerzővel a Tiff-ház egy kellemesen hűvös és csendes termében.

 

 

 

Cserna-Szabó bevallja, eleinte zavarta, hogy gasztroíróként került be a köztudatba, de, végülis, miért zavarná Jókait, hogy ő a nagy romantikus elbeszélő, vagy akár Krúdyt, hogy Huszáriknak köszönhetően levesíró lett (és akinek az írásművészete azért jóval sokrétűbb és gazdagabb, hát nézzük csak meg, mennyi mindent látott benne mondjuk Szerb Antal, naugye); ráadásul valahol a filozófia is egy kiadós lakomával kezdődött.

 

 

 

De, ha már Krúdy, akkor beszélhetünk Rózsa Sándorról is, pontosabban arról, mi viszi rá az embert, hogy egy már-már közhelyszerűen sokat emlegetett alakhoz, vagy egyáltalán, a betyárirodalomhoz nyúljon. Cserna-Szabó állítja, jórészt feldolgozatlan az a szobányi fennmaradt legenda, hézagosak és ellentmondásosak az ismereteink a történeti Rózsa Sándorról. Hogy furcsa ördögtörténet a Rózsa Sándoré, aki egyetlen kitörési lehetőségét a paraszti sorból a proszekútori állásban látta, aki véghezvitte az asbóthi mészárlást, s akit csak úgy zárhattak életfogytiglan a szamosújvári fegyházba, hogy azt mondták neki, Szegeden várja az egyenruhája.

 

 

 

Könnyedebb műfaj tehát a pacal? – kérdi László Noémi; talán, válaszol a szerző, neki a pacal történetében minden benne van, ami egy jó regényhez kell, a fény, az árnyék, a bűn, a bukás, a felemelkedés. Hogy egy időben tele voltak a kéziratos szakácskönyvek pacalreceptekkel, aztán elfelejtődött, másodrendűvé vált, valahol az Első Világháború környékén kezdtek el újra pacalt készíteni, és annyira megszerették az emberek, hogy azóta pontosan tudjuk, hova járt pacalt enni Móricz Zsigmond vagy épp Jávor Pál. A pacal a kommunizmus idején csereértékű volt (pornókazettákra, néha). A pacalt lopták, bújtatták, mentették, csempészték. A román juhász, mikor a birkán túladott, csak a csontot, a gyomrot, és a sajtkészítéskor hátramaradt savót tartotta meg. Ezekből lett a pacalleves.

 

 

 

A képeket a Kolozsvári Magyar Napok hivatalos fotósai készítették. További képek itt érhetők el.

 

 

 

 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter