A piros ruhás lány második jelenése




Magdalena Abakanowicz: Solitude

 

Az tudja, mi a test, aki árnyat ölel.”

(Vas István)

 

A piros ruhás lány, akibe

21 éves korában szeretett bele,

őrülten és halálosan, de akinek

az arcát sem látta, a Cișmigiu

fái között suhant tova és barátja szerint

lehet, nem is volt arca, Kolozsváron,

a Helikon szerkesztőségéből kilépve

a szemközti járdán látta viszont,

1991 egyik süllyedő májusi napján,

szerdán, de lehet pénteken?

Harangoztak, s éppen Attilával indult valahova,

de amíg toporogva az idegességtől,

kivárta, hogy zöldre váltson a lámpa

és átrohanhasson a túlsó oldalra, a lány,

akin láthatólag nem fogott ki az idő,

olyan volt, pontosan olyan,

mint 1971 nyarán, mintha nem is telt volna el

közben húsz év, örökre eltűnt,

csak a nyugtalanító vörös körök

villództak égő szemem előtt.

„Mitől vagy olyan ideges, Bembere,

előbb-utóbb megérkezünk, a vodkák megvárnak.

A vodkák soha nem tűnnek el,

mint a te vörös ruhás lányod – röhögött Attila,

és felelevenedett az első találkozás. –

Piros már akkor sejtette,

lehet, nem is volt arca!

S neki általában igaza volt. Hol lehet most?

Menjünk, Laci már vár.”

Teltek az évek, a vörös ruhás lány

Ezra Pound előtt is feltűnt a ketrecben!

Kísértette Vaszilij Bogdanovot is.

Utoljára egy festményen látta viszont Pákozdon,

2019 egyik villogó májusi napján.