A rajzfilmművész, akinek a csillagos ég a határ




 

Ha van olyan magyar animációsfilm-­rendező, akinek az alkotói jelentősége, a szakmai elismertsége és a népszerűsége teljes összhangban van egymással, az Jankovics Marcell. A magyar animáció egyik – ha nem „a” – legkiemelkedőbb alakjának művein (hasonlóan a Dargay Attiláéhoz vagy Nepp Józseféhez) nemzedékek nőttek fel: bizonyára alig van olyan magyar család, amelyben ne találkoztak volna valamilyen formában legalább a Magyar népmesék sorozattal. Azzal a Magyar népmesékkel, amelyet nemrég nyilvánítottak hungarikummá – teljes joggal –, és amelynek az újraindítását (pontosabban a folytatását) tervezik. Jankovics Marcell jövőre lesz 80 éves, és a Magyar Művészeti Akadémia – amelynek oszlopos tagja, idéntől pedig tiszteletbeli elnöke –, nem erre az alkalomra időzítve ugyan, de egyértelműen ünnepi-tiszteletadási szándékkal gyönyörűen kivitelezett, láthatóan reprezentatívnak szánt életműösszegző albumot jelentetett meg róla.

 

A könyv műfaját némi tétovázás után írtam le, mert a Fejérvári Gergely szerkesztette kiadvány egyszerre többfajta célkitűzésnek kíván eleget tenni, ami egy ilyen sokrétű figura – rajzfilmrendező, grafikus, művelődéstörténész, közéleti ember – esetében cseppet sem egyszerű vállalás. Elvégre egy gazdagon illusztrált, kiváló minőségben nyomtatott, több mint 300 oldalas munkáról van szó, amelyben egy rövid és tárgyszerű önéletrajz erejéig teret kap maga Jankovics is, de olvashatunk két – az animációs és a néprajzos-művelődéstörténészi munkásságát feldolgozó – tanulmányt róla; és ott vannak a képek, az életút és az életmű jól és kevésbé ismert lenyomatai, a Mélyvíz–Sisyphus–Küzdők triptichontól a János vitézen vagy a Fehérlófián át Az ember tragédiájáig – sőt, a Trianon-gúnyrajzokig és a készülő Toldiig (a képanyag a könyv bőven több mint felét teszi ki – ezért is mertem használni az „album” megnevezést). A kötet tipikusan a hommage jellegű kiadványok sorát gazdagítja: jó kézbe venni, gyönyörködni benne, megtalálni lapjain az alapinformációkat, majd a polcon kiemelt helyet biztosítani neki, ám egy valódi monográfia igényét nem váltja ki – de valószínűleg nem is ez a célja.

 

Jankovics Marcell animációs filmjeiről Sziszifusz a csúcson címmel Varga Zoltán közöl alapos, de nem túlbeszélt áttekintést: nála alkalmasabb szerzőt aligha találhattak volna a feladatra, a filmtörténész a magyar animációs film kiváló ismerője és monográfusa, legutóbbi kötete A kecskeméti animációs film címmel szintén az MMA Kiadónál látott napvilágot. Nem volt könnyű dolga: Jankovics munkásságának teljességigényű áttekintése jóformán lehetetlen, bár az életmű – a művész saját bevallása szerint – még így is töredékes, több filmtervét a körülmények miatt nem tudta kivitelezni vagy kénytelen volt félbehagyni (például a Biblia történeteit feldolgozni tervezett rajzfilmsorozatot, amelyből a finanszírozó visszalépése miatt végül csak a kezdő epizód készülhetett el). „Ha mindazt megcsináltam volna, amit nem csinálhattam meg, akkor nem tudtam volna megcsinálni, amit megcsináltam” – írja némi öniróniával Jankovics, bemutatkozó írása végén.

 

Az elkészült életművön Varga avatott kézzel kalauzol végig, úgy, hogy nemcsak a bemutatás kronológiai szempontjait tartja szem előtt, hanem a rendező stílusában és vizuális szemléletében végbement (át)változásokat is érzékletesen vázolja fel: azt, ahogyan eljutott a legtöbb epizódot megért magyar rajzfilmsorozatként számon tartott Gusztáv komikus karakterrajzától a fentebb említett triptichon, a Mással beszélnek vagy a Prome­theus egzisztenciális elidegenedés-parafrázisain keresztül az első egészestés film, a János vitéz mesei motívumrendszeréig, amely a későbbi nagy munkákban – az összetéveszthetetlenül egyéni képvilágú Fehérlófia, az Ének a csodaszarvasról, Az ember tragédiája kozmikus-történelmi látomása – teljesedik ki. A tanulmányba még olyan kuriózumok is beleférnek, mint az, hogy a Hanna-Barbera amerikai animációs megastúdió megvásárolta a János vitéz forgalmazási jogait – de csak azért, hogy ne mutassák be angolszász nyelvterületen, mert a különleges képvilágú közép-európai rendező munkájában konkurenciát láttak. (Ezzel szemben a Fehérlófia külföldön népszerűbb és elismertebb volt, mint Magyarországon.)

 

A mesei-mitologikus szimbolika jelenléte és Jankovics-védjeggyé válása összefügg a rendező kultúrtörténeti érdeklődésének elmélyülésével, a mesék és mítoszok jelképisége iránti szenvedélyével, azok mélyreható vizsgálatával, amely a nyolcvanas évektől számos művelődés- és művészettörténeti írást, tanulmányt, könyvet eredményezett – a művész ebbéli munkásságát a barát és munkatárs, Hoppál Mihály néprajzkutató veszi lajstromba. A szerző idézi Jankovics világképének központi gondolatát, miszerint: „a mesék és mítoszok vizsgálata […] arra ösztönzi az embert, hogy olyasmi után keresgéljen, ami az elsődlegesen benépesült északi félteke lakóinak tudatában többé-kevésbé azonosan tükröződhet. Ez pedig nem más, mint a csillagos ég.” Jankovics elképzelésében a népmesék, mondák, mítoszok kialakulásában az archaikus embernek az égitestek mozgásához, a csillagászati jelenségekhez való viszonyulása játszotta a főszerepet, vallási képzeteink pedig egy hajdani „csillagvallás” nyomait őrzik: műveinek ornamentikája, mitologikus-mesei stílusa, kozmikus víziói ebből az alapállásból válnak érthetővé és értelmezhetővé. Az életpálya filmművészeti, kultúrtörténeti és közéleti vonatkozásai így alkotnak koherens egészet – megrajzolva egy nagy alkotó szellemi portréját. Egy olyan művészét és gondolkodóét, aki nyolcvan felé közeledve sem pihen: hiszen a határ a csillagos ég.

 

 

Jankovics Marcell. Felelős szerkesztő: Fejérvári Gergely. Szerzők: Varga Zoltán, Hoppál Mihály. MMA Kiadó, Budapest, 2019.