A sárkány és a gyermek




Forró Ágnes: Ami már nem kell senkinek

 

Az első történet mindig a gyermekről szól, aki a világunkban, bennünk alszik. Alszik, vagy anélkül, hogy sejtenénk, ott lebeg a vizek, a Szamos, a Duna vagy valami más, jeles felület felett, várja, faágon ülve, mint egy ausztrál mesében, hogy a megfelelő hordozót önmaga számára megtalálja, hogy az elérjen hozzá.

 

Az isteni gyermek vonásait vagy a képességei, vagy a születés körülményei világítják meg először erősebb fényben. Olykor az isteni gyermek akkora hangerővel bír, hogy egy egész hadsereg kell e primordiális hangsáv elfüggönyzéséhez. Más esetekben a tűz nem fogja vagy két kígyót is legyőz nem sokkal születése előtt. Világra jötte olykor a nép és a szellemi erők váratlan vándorlását eredményezi, csillagok új útjait.

 

Ha a népmesék hőseire tekintünk, akkor is megfigyelhetjük, hogy képesek átváltozni, új életre kelni, több alakban megjelenni. Túl a cselekedeteiken, melyek minden esetben legalább váratlanok, az észjárásuk, a gondolkodásmódjuk csak nehezen érthető, legalábbis nem könnyű a kiindulópont és az elért cél között minden egyes fontosabb állomást, a hálózat összes gócpontját bejelölni. Előfordulhat, hogy a hős, a hérosz, a mesebeli királyfi, avagy szegénylegény átvágtat mindenen a cél elérése érdekében, és csupán ott tekint fel a vágtából egyetlen pillanatra, ahol senki más nem szemrevételezné a tájat.

 

A fenti és a lenti világokban egyaránt otthonosan mozog, sárkánnyal, táltos paripákkal, állatokkal, medvékkel, nyulakkal, farkasokkal egyaránt szót ért, otthonosan mozog nem csak a középsőben, a hétköznapokban, de az összes többiben is, ahol hangok hallatszanak a folyó hullámai alól, ahol a sétatéri tó szellemi erőtér is egyben, ahol Erdély jóval több önmagánál, s mindaz, ami korábbi hősökkel történt, csak segíti az éppen mostanit a magabiztos előrejutásban. A korábbi megnevezéseket (hős, hérosz, mesebeli királyfi) az elmúlt évszázadban a csodagyerek megnevezés váltotta fel.

 

Az éppen mostanit egy emberöltő erejéig Szőcs Gézának hívták.

 

A fenti eszmefuttatás azért is juthatott eszembe, mert a róla szóló egyik nekrológban1 a „csodagyerek” jelzővel illették, mely jelző számomra, utólag sok mindent megmagyarázott, az élet és a mű kapcsán. Mert e két szó az életpálya számos szakaszában bukkan fel, más-más értelemben, egymástól igencsak eltérő jelentéshorizontok előterében, erőterében – mondhatnánk.

 

Az egyik fontos jellemvonás, amely a csodagyerek, mesebeli királyfi tartományban megtartja Szőcs Géza nevét, az a hagyományokra, a forrásokra való odafigyelés, az a mód, ahogy példának okáért Erdélyre, azon belül Kolozsvárra, annak is a közvetlenül a szülőházhoz közeli részeire (Fellegvár, Szamos, Szamos-híd) figyel oda különösképpen, nem mintha a Mátyás-szobor vagy a Sétatér nem bírna jelentőséggel a számára. A hely géniusza foglalkoztatja, e géniusz forrásait szólaltatja meg, amikor a föld alatti fejedelmekről, az igazi, a föld alá rejtett Mátyás-szoborról ír, Kolozsvár és Erdély kapcsán, amikor Fellegvár címmel „folyóiratot” indít a kolozsvári napilap hasábjain, amikor Európára figyelő folyóiratot szerkeszt-igazgat A Dunánál címmel, amikor az európai kultúrkörön túlra is tekint, a magyar irodalmat és kultúrát igyekszik a távoli Keleten is minél jobban és pontosabban megmutatni.

 

A géniuszra való odafigyelés, annak történeti keretekbe ágyazása mutatja meg nekünk, kortársaknak és korai utódoknak, mi történik, ha a csodagyerek csodagyerek marad – csodás, meglepő módon: felnőtté válik. A felnőtté válás különböző szakaszaiban Szőcs Géza újból és újból fontosnak érzi a programszerű megnyilatkozásokat, például a „zseblap” keretein belül a Fellegvár mint lapcím és jelentés pontos meghatározását: „100 %-os messzelátó kalap, ugrótorony mint jel a Fellegváron”.

 

Miért is időzöm el a Fellegvárnál? Mert Szőcs Géza annak indulásakor, 1978 tavaszán már nem csupán teljes fegyverzetben áll a páston, de „harcedzetten” is, három verseskötettel, több mint három éves Echinox-szerkesztői tapasztalattal. Tömören fogalmaz a fenti meghatározással, ami azonban egyértelmű, például az idősebb nemzedéknek, Méliusz Józsefnek is, hogy „a szellemi igény, amelyet a Fellegvár tükröz, a legidőszerűbb út az olvasónak a korszerű művelődés-élménybe való bevezetésére és bevonására”2. Ráadásul olyan nemzedéki megnyilatkozás is e lap, amelyben a minőség és a tág horizontok a meghatározóak „a kétségbeesett, madárnyelvbe és süketnéma-jelbeszédbe át-átcsapó generációs nagymonológnak – monológnak, mert ugyan honnan is várhattunk volna választ –, ennek volt két hangosítóberendezése, az Echinox, majd a Fellegvár. Ezt követően az önkifejezés lehetséges csatornái sorra-rendre lezárultak, a nyolcvanas évekre már csak a nyílt konfrontáció vállalása maradt – az olyanszerű öngyilkos lépéseké, mint az Ellenpontok vagy mostanában a Kiáltó Szó3.

 

Fellegvárban (Fellegváron?) már érzékelhető, ami később bekövetkezik. A madárnyelvről nem csupán a kettős beszéd, a sorok között olvasás juthat eszünkbe, de a Limpopo című regény is, az Echinoxról, hogy még a „csodagyerekek” helyzetét is megkönnyíti, ha nemzedékben gondolkodhatnak,4 ha van kire számítani; az Ellenpontokról az a valóban mesébe illő történet, melynek főszereplőjeként Szőcs Géza hosszú heteken keresztül rejtőzik el sikeresen a Szekuritáté elől. Ami pedig az „önkifejezés lehetséges csatornáit” illeti, Szőcs Géza esetében az interjút követő években sorjáznak a drámák, librettók, esszék, tanulmányok, a Limpopo a regény műfajában, miközben az 1993-ban közölt „utolsó verseskönyv”, mint kiderült, csak egy szerzői korszak végét kívánta jelölni… vagy inkább csak egy adott kör lezárását, az egyik utazás befejezését.

 

A különböző motívumok, gondolatsorok ugyanis olyan sokdimenziós, együttesen az értelmezések számtalan változatát lehetővé tevő tereket hoznak létre, hogy az életmű bármely pontjáról induljunk is el, előbb-utóbb eljutunk azon központi, belső körbe, ahol a medve, a sárkány, az utazó rámutat egy alvó kisgyerekre, aki álmában éppen visszanyúl „a tabusított, elsüllyesztett hajdani értékekhez”.5

 

A „csodagyerek” műszó sokat segít abban, hogy megértsük azt a szövevényes hálózatot, amelynek közepén Szőcs Géza helyezkedett el, mint könyvkiadó, politikus, lapszerkesztő, műértő (például Tasso Marchini vagy Valentin Lustig művészetének népszerűsítőjeként), zenerajongó, a történelmi emlékezet őrzője, a költő, akivel éppen A varázsfuvola kolozsvári bemutatója után volt alkalmam utoljára találkozni…

 

Kávéztunk egy kolozsvári teraszon, a készülő könyvéről beszéltünk, a Sétatér, szellemvasút a Szamos partján munkacímet viselő kötetről, majd megérkezett Tompa Gábor is, a beszélgetés pedig átváltott az európai kultúra kapcsán megfogalmazott aggodalmak sorolásába…

 

De az igazi kávézás a Széchenyi téri piac mellett egy zugkocsmában zajlott le. Szőcs Géza azt a lepukkant félig lebuj, félig pizzázó helyet találta alkalmasnak a találkozóra, ahol a tíz éve a Helikonban megjelent interjú készült.

 

Amikor beléptem a zsírtól fénylő, vinilinnel borított asztalok közé, Szőcs Géza már várt rám. De nem a kocsmában ült – a saját irodájában, ráadásul a zugkocsma többi vendége számára is egyértelmű volt, hogy, amíg ott ül az „íróasztalánál”, addig a hely az ő belső tere, ahol engedélyezett jelenlétünkben elsősorban a hely szellemével, a Géniusszal társalog.

 

Egyike a legnagyobbaknak, csodagyerek, mondják róla búcsúztató mondatokban – hogy a Géniusszal közvetlen kapcsolatban állt: egészen bizonyos.

 

Jegyzetek

 

1 Tamás Gáspár Miklós: Barátom, ellenségem. Szőcs Géza halálára. Forrás: https://plakatmagany.transindex.ro/baratom-ellensegem-szocs-geza-halalara-tamas-gaspar-miklos/

2Méliusz József levele a Fellegvárról. In: Martos Gábor: Volt egyszer egy Fellegvár. Erdélyi Híradó Lap- és Könyvkiadó, Kolozsvár, 1994., 29. o.

3A zsebben hordott idő pontossága. Keresztury Tibor beszélgetése Szőcs Gézával. In.: Alföld, 1989., 7. szám

4 Például egy ankét elkészítésekor, amely a következő címet viseli: Miért akarta Ady megkarmolni az agg rozmárok arcát? Ilyen címmel jelent meg ankét a Korunk hasábjain. Szerzői: Andrási Katalin, Balla Zsófia, Egyed Péter és Szőcs Géza. Lásd: Korunk, 1977., 9. szám

5 Lásd: A zsebben hordott idő pontossága.