A sörhab alatt




cet_haklik_norbert_sorhab_borito
 
A magyarokban többnyire jóindulatú, mégis sztereotip kép él a csehekről. Ha a Csehszlovák idők végeztével szomszédból kissé távolabbi, ám mégis kedves ismerőssé lett nemzetről kérdeznénk, az átlag hazánkfia nyilván a remek sört említené először. És aligha tudná, hogy az állam keleti fele, Morvaország bizony értékes borkultúrának is otthont ad, és hogy az ottaniak, főképp, ha erős bennük a morva öntudat, előszeretettel űznek gúnyt a szőlőből erjesztett nektárt komlófőzet gyanánt legurító nyugatiakból – azaz a csehekből. A folyékony kenyér kapcsán nyilván előkerülne az a nézet is, hogy északnyugati barátaink jó stratégiát választottak a történelem során, mert az oszmánnal és a burkussal való hadakozás helyett bárki megszálló érkeztekor zokszó nélkül hajtották igába a fejüket, és harc helyett inkább sörreceptekkel foglalatoskodtak, ezért minden falujukban van egy Mátyás-templom nagyságú katedrálisuk, amely nagyjából a mi Mo­hácsunk óta áll ugyanúgy, sértetlenül. Közben aligha esnék szó arról, hogy a csehek azért meglehetősen felemás és önironikus módon viszonyulnak önnön – ahogy ők fogalmaznak – „pacifizmusukhoz”. Aztán a cseh filmművészetben jártasabbak biztosan felemlegetnék a Hrabal-regény alapján készült, Szigorúan ellenőrzött vonatok című Menzel-remekmű Hubička forgalmistáját is, amint a szolgálati éjjel unalmát elűzendő kipróbálja a bélyegzőket a távírász kisasszony pucér ülepén. Ám kevesen említenék, hogy a bohém szabadosság azzal is jár, hogy az ország 2006-ban Európa-bajnok lett a válással végződő házasságok arányát tekintve, és világviszonylatban is épp hogy csak lemarad a dobogós helyezésről. És hogy a felsorolás végén valami egyértelműen pozitívról is szó essék, keveseknek jutna eszébe, hogy – ahogy a helyiek szokták emlegetni – a csupán az erősebb kar bicepszének erősítésére alkalmas „kriglisztika” mellett a többi sportág is igen nagy népszerűségnek örvend az országban, és a természetjárás a többség számára minden valamirevaló hétvégének elengedhetetlen kelléke.
 
Emil Hakl Szülőkről és gyermekekről című regényének felütése nem ígér meglepetéseket, éppen azt kapja nyitányától a magyar olvasó, amit cseh témában kapni szeret. A negyvenkét éves Jan Beneš egy augusztusi péntek délutánján ellátogat a prágai állatkertbe, ahol nála három évtizeddel idősebb apja, nyugdíját kiegészítendő, turistacsoportokat kalauzol, hogy a munkahetet megkoronázandó beüljenek valahová egy sörre. (Igen, a sok sört csehül is egy sörnek szokás mondani.) A kocsma felé tartva tüstént elhangzik egy szépen felépített anekdota a ketrecéből megszökött orangutánról, akire egy halom faháncs alatt hortyogva találnak rá, miután beszlopálta a bort, amelyet a majomgondozó egy nappal korábban az asztalon felejtett. Két oldallal később már a vashangyáról esik szó, amely a jegesmedvék részlege felé vezető ösvény mellől tűnt el évekkel korábban, hogy aztán egy narkós banda tanyáján kerüljön meg: „a kunyhójukban őrizgették, ahol belőtték magukat, és ehhez a hangyához imádkoztak, vagy mi…” És ezzel Hakl meg is teremti a hangulatot és az elvárást, miszerint az olvasó ismét valami könnyed, kedélyes-sztorizgatós, kocsmázós cseh történetre számíthat.
 
Aztán Hakl lassan, de biztosan alámerül a sörhab alatt rejtőző mélységekbe.
 
Szülőkről és gyermekekről ettől válik igazán érdekessé és nyújt jóval többet, mint egy kedélyes-anekdotázgatós kocsmakalauz. (Bár persze akként is remekül olvasható.) A második világháborús harci repülőgépek szakmai leírásától a pincérnő megcsöcsörészése iránti késztetés taglalásáig terjedő fecsegés felszíne alatt ugyanis komoly mélységek mutatkoznak meg. Az apa visszaemlékezései a világháborús Horvátországban töltött gyermekkorról például irigységgel töltik el Jant, aki szerint az az idő talán jobb volt, mint „ez az itteni unalmas, egyhangú színjáték”. Atyja erre ekképpen reagál: „Ezt csak azért mondod, mert fogalmad sincs, milyen az, amikor valakinek lent az utcán tényleg elvágják a torkát, vagy amikor a szemed előtt lógnak a felakasztott családok a gyerekekkel együtt.” Lám-lám, máris belecsaptunk a cseh énkép egyik legsúlyosabb dilemmájába, és Hakl kiprovokálja, hogy az olvasó arról kezdjen gondolkodni, a tétlen beletörődés pacifizmus-e, vagy egyszerű gyávaság. A kocsmatúra további állomásain is újra meg újra megidéztetik az apa jugoszláviai múltja, Tito marsall olajbogyó-fogyasztási szokásaitól egészen a közelről fejbelőtt farkaskutyáról őrzött gyermekkori emlékekig. A cseh idillnek persze ezzel annyi, ám az évtizedekkel korábbi emlékek mellett a közelmúlt is bőséggel szolgáltat muníciót lerombolásához. A kedélyes sztorizgatás persze nem marad el, egymást követik az anekdoták kalandos aranyér-vizsgálatról, vagy az ötvenkilenc éves barátról, aki – miután beleszeretett egy harmincéves nőbe – plasztikai sebésznél ránctalanította magát, ám azóta napjában kétszer kell borotválkozzék, mert „ahogy hátrahúzták a bőrt az állcsontjáról, most a füle mögött is szakáll nő”.
 
A sztorik közötti hiátusokban azonban az elfogyasztott alkoholmennyiség növekedését követve szaporodik meg a múltbéli sérelmek felemlegetése, a fiú csapodársága miatti kioktatás-futamok, amelyek mintha afféle önigazolásként szolgálnának, azt bizonyítandó, hogy az apa azért magánéleti kudarcai ellenére is jobban teljesített e téren. Részegsége előre haladtával Jan mind gyakrabban – főképp a vécére menet – kapja magát azon, hogy kedve volna jól beolvasni apjának a szülői bölcsködés miatt, ám a vizelés végeztével a düh is rendre távozik belőle. És ez kiváló megoldás arra, hogy a generációk közötti konfliktus feloldatlan maradjon, és végig ott lappangjon a kedélyes sztorik felszíne alatt.
 
Emil Hakl könyve persze nem erőlteti rá ezt a vonalat az olvasóra. A magyar közönség interneten publikált ismertetőiből és értékeléseiből úgy tűnik: lehetséges úgy végigszórakozni a regény közel kétszáz oldalát, hogy a mély rétegekről tudomást sem veszünk. A Hakl-kötet tehát többféleképpen is kiérdemli, hogy kézbe vegye az olvasó. Ha valaki a cseh gondolkodás és énkép mélyrétegeire kíváncsi, azokat éppúgy megtalálja a kötetben, mint például olyan, a másnaposságot száz százalékig garantáló koktélok receptjeit, mint a rumból, griotkából és meggylikőrből kevert Papás-mamás, vagy a Fernetből és mentalikőrből összezagyvált Ördög a Stromovkán.
 
Ilyen, amikor egy könyv többféleképpen is képes arra, hogy megfeküdje az olvasó gyomrát.
 
 
 
Emil Hakl: Szülőkről és gyermekekről. Typotex Kiadó, 2015. Fordította Csoma Borbála.