A szélrózsa tíz iránya – E-MIL felolvasókörút




Könyvek, vidékek. A szélrózsa 10 iránya címmel szervezi meg tavaszi felolvasókörútját az Erdélyi Magyar Írók Ligája. A március 20. és 23. között sorra kerülő eseménysorozat három országban zajlik, több mint harmic résztvevővel.

 
Március huszadikán, kedden Besztercén (Egyed Emese, Papp Attila Zsolt, Szántai János, Csuszner Ferenc), Fogarason (Czegő Zoltán, Tamás Kincső) és Szegeden (Csontos Márta, Király Farkas, Márton Evelin, Bene Zoltán) lépnek fel a meghívottak, szerdán Bánffyhunyadon (Bréda Ferenc, Boros Lóránd) és Nagyszalontán (Farkas Wellmann Endre, Farkas Wellmann Éva, Elek Tibor); csütörtökön Bukarestben (Horváth Benji, Kali Ágnes, Serestély Zalán, Sánta Miriám), Kassán (Fekete Vince, Lövétei Lázár László, Varga László Edgár, Csordás László) és Nagyenyeden (Szakács István Péter, Bálint Tamás, Tamás Dénes, Zsidó Ferenc), pénteken pedig Bálványosváralján (André Ferenc, György Alida, Juhász-Boylan Kincső, Demeter Zsuzsa) és Nagykárolyban (Király Zoltán, László Noémi, Jánk Károly, Fischer Botond) találkoznak az olvasókkal.

 
Az eseménysorozat társszervezői: Besztercei George Coşbuc Megyei Könyvtár, Fogarasi Magyar Közösségi Ház, JATE-Klub, Petőfi Művelődési Társaság, Rovás MaJel Központ, dr. Szász Pál Egyesület, Arany János Művelődési Egyesület, Bálványosváraljai Általános Iskola, Bethlen Gábor Kollégium

 

A rendezvény részletes programja:

Március 20., KEDD

Beszterce

Meghívottak: Egyed Emese, Papp Attila Zsolt, Szántai János. Moderátor: Csuszner Ferenc

George Coșbuc Megyei Könyvtár (Alexandru Odobescu u. 11),17 óra

Fogaras

Meghívottak: Tamás Kincső, Lőrincz György. Házigazda: Bokor Csongor

Magyar Közösségi Ház, Babits Mihály terem (Iskola u. 18), 18 óra 3o perc

Szeged

Meghívottak: Csontos Márta, Király Farkas, Márton Evelin. Moderátor: Bene Zoltán

JATE-Klub (Dugonics tér 13), 19 óra

 

Március 21., SZERDA

Bánffyhunyad

Meghívott: Bréda Ferenc. Beszélgetőtárs: Boros Lóránd

Derby étterem (Horea út 3), 18 óra

Nagyszalonta

Meghívottak: Farkas Wellmann Endre, Farkas Wellmann Éva. Moderátor: Elek Tibor

Arany János Elméleti Líceum, 13 óra

Arany János Művelődési Egyesület (Szabadság tér. 4), 18 óra

 

Március 22., CSÜTÖRTÖK

Bukarest

Meghívottak: Horváth Benji, Kali Ágnes, Serestély Zalán. Moderátor: Sánta Miriám

Petőfi Művelődési Társaság (Ion Zalomit u. 6), 18 óra

Kassa

Meghívottak: Fekete Vince, Lövétei Lázár László, Varga László Edgár. Moderátor: Csordás László.

Rovás MaJel Központ (Erzsébet u. 42), 17 óra

Nagyenyed

Meghívottak: Szakács István Péter, Bálint Tamás, Tamás Dénes. Moderátor: Zsidó Ferenc

Bethlen Gábor Kollégium, 13 óra

Szász Pál Egyesület (Morii u. 24), 17 óra

 

Március 23., PÉNTEK

Bálványosváralja

Meghívottak: André Ferenc, György Alida, Juhász-Boylan Kincső. Moderátor: Demeter Zsuzsa

Bálványosváraljai Általános Iskola, 12 óra

Nagykároly

Meghívottak: Király Zoltán, László Noémi, Jánk Károly. Moderátor: Fischer Botond

Károlyi kastély (Október 25 tér 1) 18 óra

 

 

 

 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter