A színház és a semmi




 

Kiss Csaba az elmúlt években is rendszeresen fordul meg színházi emberként különböző romániai, theátrumi intézményekben (például a bukaresti Színház és Filmművészeti Egyetemen). Talán ennek (is) tudható be, hogy a marosvásárhelyi születésű szerző Erdélyben, a Mentor Könyvek gondozásában is kötetet jelentetett meg, Hazatérés Dániába címmel, egy korábban már Magyarországon napvilágot látott drámagyűjtemény után. Visszatérés ez a vásárhelyi születésű drámaíró számára (a kötet címadó darabja folyóiratban először a marosvásárhelyi Látó hasábjain jutott el az olvasókhoz), és (egy másik nyelv felé történő) továbblépés is egyben – mert talán nem véletlen, hogy a „hazai” terepen történő „bemutatkozás” után egy évvel Kiss Csaba drámái román nyelven is megjelentek Întoarcere în Elsinore (Visszatérés Helsingőrbe) címmel, a Tracus Arte kiadó kortárs magyar drámaírókat bemutató sorozatának második darabjaként, George Volceanov szerkesztésében (a sorozat első szerzője Zalán Tibor volt, 2016-ban).

 

Örvendhetünk tehát, hogy egy erdélyi születésű szerző drámái román nyelven is megjelentek, no de arról sem feledkezhetünk meg, hogy a szerző a Marosvásárhelyen megjelent kötetével „visszatért”, ráadásul „Dániába”.

 

A kötet első darabja a De mi lett a nővel? Csehov-szövegek alapján íródott, ám mégis egységes, újszerű egészt alkot, éppen azért, mert nem kívánja szolgaian követni az eredetit, csak élő történetet akar a színpad számára előkészíteni. Mert a felépítés már ebben az első szövegben is erről tanúskodik, a szerzői utasításoktól a pergő dialógusokig, a jól kihegyezett poénokon át egészen a tragikus felhangokig. A szöveg egyik tétje, hogy játszható legyen, másrészt: szóljon valamiről. Azonban a De mi lett a nővel? a jó, tehát játszható értelemben nem szól semmiről, pontosabban: a semmiről szól, arról, hogy az összes szereplő sorsát adott pontban meghatározó nő úgy jelenik meg a színpadon, hogy közben nincs is ott. Ezzel a gesztussal Kiss Csaba egészen a „Kit kerestek? Nincsen itt!” drámai alaphelyzetéig nyúl vissza, e középkori alappal mintegy előkészítve a reneszánsz kori drámát, amely egészen más szerzői tétek mentén épül fel.

 

Kiss Csaba számára nem az a tét, hogy tud-e minőségi, a címadó, kötetben másodikként közölt, Hazatérés Dániába című drámával Shakespeare-átiratot írni (mert tud), sokkal inkább az, képes-e felmutatni azt, ami szerinte a Hamlet mögött vagy a Hamletben rejlik. Sikeres áthelyeződés e dráma, mert az ismert történet elbeszélés-módjára figyelünk, arra, hogy ezen átiratban a főszereplő szinte teljesen cselekvésképtelen és gyámoltalan, miközben az őt körülvevő világ sokkal durvább, alpáribb, kegyetlenebb, mint amilyennek a Shakespeare-szöveg alapján látszik.

 

Az eredeti szövegre számosan reflektáltak már új drámával, például Heiner Müller a Hamletgéppel vagy Bereményi Géza a Halmival. Kiss Csaba szövege azonban úgy szól eredetiként, mintha a Shakespeare-féle eredeti nem is létezne. Ez a hozzáállása és egyetlen reménye. Úgy írni meg egy történetet, mintha senki más előtted meg nem írta volna.

 

A teljes nihil pontos, kicentizett, komor káoszában, minden gesztusában az érzékekre figyelő világában e darab egy olyan olvasatot is lehetővé tesz, mely szerint Horatio, az egykori barát az, aki Hamletet végülis bosszúra ingerli, elhiteti vele, hogy a Korpusz néve megjelenő szereplő az apja, pedig könnyen meglehet, Korpusz tulajdonképpen az öreg színész által eljátszott szerep („a Herceg már az első szónál felkapja a fejét, mert az Öreg épp úgy ejti a hangokat, szuszogva, hörögve, mint a Korpusz” – 82.).

 

Kiss Csaba jól tudja, aki válaszolt a Szellem kapcsán felmerülő kérdésekre, az esélyes arra, hogy jó Hamlet-előadást rendezzen. Ezért ad a maga módján választ a Szellem kérdésére, ennek okán akár a cinikus én önelégült értelmiségi maszkjában is elénk bukkanhat Horatio, aki tulajdonképpen Claudius ellen van („Előbb-utóbb úgyis elkaplak, ne félj” – 85.), nem Hamlet mellett. Kiss Csaba átiratában ráadásul Horatiust Fortinbras emberei leszúrják, így esélye sincs, hogy bármiféle híradást adjon az utókornak a Herceg „igaz ügyéről”.

 

Mert egyáltalán nem biztos, hogy Dániában létezik ez az igazság, inkább csak az emberek közötti űr növekszik folyamatosan. Ilyen körülmények között még az is elfogadható, hogy Claudius mint egzisztencialista életművész, csupán azért nem adja át a trónt, mert Hamlet túl gyenge egy olyan világhoz, amely állandóan a semmi felé tart – „Ami felé most tartunk, az a semmi! Érted?! Maga a Semmi!” mondja Claudius a Királynőnek (101.).

 

Ha Dánia a Semmi birodalma, az azt körülvevő világ még kegyetlenebb, ahol már uralkodó sincs, csak hordavezérek, mint a norvég Odrún, aki ifjabb Fortinbrasnak nevezi magát.

 

A kegyetlenség uralja a Világtalanokat is. A vak fiú és az alkoholista apa története távolról Molnár Ferenc Liliomját és Füst Milán Boldogtalanokját idézi, a befejezés azonban sokkal kegyetlenebb, pedig a drámában többször is felcsillan a remény, hogy a szereplők a 21. századi, peremhelyzetű lényei, végül is boldogulhatnak. Azonban az utcára szorulók és az intézeti lányok találkozásának a következménye épp olyan kegyetlen zárást eredményez, mint amit a Visszatérés Dániába zárójelenetében láttunk. A peremen vagy még azon is túl hányódók élete ugyanúgy a semmiről szól, mint a dán királyi udvarban forgolódóké, az életük semmi, ahogy ezt az intézetvezető Mária is megfogalmazza.

 

E világban nincs lázadás, csak kegyetlenség és beletörődés. Az Apa saját fia kutyavásárlós ötletét felhasználva hódítja meg a már nem túl fiatal Ibolyát, végül, féltékenységből, ám elsősorban a belső fény teljes hiánya okán: fagyhalálba küldi. A vak fiúnak ez az első és egyetlen önálló cselekedete, Isten felé fordulása, imája kiemeli a kegyetlen körülmények közül és, valószínűleg az emberek világából is.

 

A négy dráma közül a Kun László (alcíme: királydráma) az egyetlen, ami nem tud kerek egésszé, önálló világot létrehozó történetté formálódni. Éppen a történet miatt. Kiss Csaba elhatározza, hogy királydrámát ír, azonban ehhez főszereplőre, Királyra van szükség, drámai ívre. E történelmi drámában azonban a történelem nem engedi oly önállóan mozogni a szereplőket, mint ahogy azt más Kiss Csaba-drámáktól megszoktuk. A drámai ív, még ha videoklip jellegű jelenetek sorából, ám mégiscsak felépül, ám az egyébként izgalmas, összetett személyiségnek, jó drámai alapszövetnek tekinthető történelmi szereplőt gyermekként, fiatalként és érett férfiként is bemutató dráma, az emelt szintű nyelvi megformálás, a látványos, rögtön színpadot kívánó jelenetek ellenére sem áll össze, szándéka szerint és (ez jelent némi gondot) megalkotottságában is a szétesést a semmivé válást mutatja fel. Talán éppen egy hamleti promblémakör, „göcs” miatt, mely szerint: a test a királynál van, de a király nincs a testnél.

 

 

 

Kiss Csaba: Hazatérés Dániába. Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely, 2016.