A tatár




Irsai László Zsolt: Arc nélkül

 

Egy gumimatracon érkezett Bulgária felől. Már távolról feltűnt. Vama Veche strandjáról nem merészkedtek olyan messze az emberek. Akkor csúszott le a matracról, amikor már csak térdig ért a víz. Nagyokat lépdelve tolta kifelé a matracot a hullámzásban a homokos part felé.

 

Alacsony, izmos srác. Bőrét vörösesbarnára égette a nap. Hosszú fekete haja vizesen tapadt a vállára. Vágott szemei voltak, kiugró arccsontjai. Tatár lehetett, de az ősei biztosan. Egy madzagon összecsukható kés lógott a derekára kötve. Csak egy térd felett levágott szárú farmernadrágot viselt, és azt a kést.

 

A gumimatrac abból a durva, vászonszerű anyagból készült, amiből a nyolcvanas években volt szokás. Az olajoszöld alapon kék, barna és fekete virágminták. A szelepek megsárgult, csontszínű műanyagtüskékkel bedugaszolva. Nagy, fekete műanyagzsák hánykolódott a matracra kötözve.

 

Lomhán hullámzott a Fekete-tenger a horizont felől. Sehol egy hajó. Sehol egy felhő. Rikító kék ég, és szokatlan csend. A déli napsütésben mindenfelől álmosító nyugalom áradt. Gyerekek pancsoltak a part mellett fehéren habzó vízben, a szürke napernyők alatt mozdulatlanul hevertek szüleik színes törölközőiken. Csak a szél fújt a tenger felől, és néha vijjogva röppent fel egy-egy sirály.

 

A Che Guevara kocsma fából ácsolt nagy, széles terasza hosszan benyúlt a tenger fölé. A srác a terasz alá, cölöpjei közé húzódott be, az árnyékba. A gumimatracot kiemelte a vízből, ledobta a homokra, és törökülésben mellé ereszkedett. Percekig meg sem mozdult. Tökéletesen egyenes háttal, felszegett állal bámult a messzeségbe, mintha figyelne valamit a tengeren. Negyed óra is eltelhetett így. Aztán közelebb húzta magához a gumimatracot. Leoldotta róla a fekete műanyag zsákot, lassan, ráérősen körbe-körbe visszahajtogatta, amíg olyan nem lett, mint egy lefektetett autógumi. Kinyitotta a madzagon lógó kését. A zsákból egy fél kenyeret vett elő, mellkasához szorította, és a kés pengéjét maga felé húzva, egyetlen mozdulattal egy vastag szeletet kanyarított le belőle. Aztán egy újságpapírból nyáriszalámit vett elő. Vékony szeleteket vágott, és a kés élével ráfordította a kenyérre. Összecsukta a kést. Lassan evett. A kenyér mellé paprikát harapott. Hosszan rágta meg a falatokat. A kenyér héját a végére hagyta, és úgy majszolta el, ahogy mások a desszertet szokták. Amikor az is elfogyott, perceken keresztül úgy rágta még a falatokat, mint aki imát mormol törökülésben, a tenger felé.

 

Miután befejezte, egy átlátszó laposüveget húzott elő a zsákból. Lecsavarta a kupakot, de nem ivott belőle azonnal. Néhány cseppet a bal mutatóujjára csorgatott, és halántékára kente. Csak ezután ivott. Hosszan kortyolt az üvegből. Nézte a tengert. Megint ivott. Aztán megint a horizontot figyelte percekig.

 

Egy óra is eltelhetett érkezése óta. Ősz, csapzott hajú, szakállas, szikár ember közeledett hozzá a cölöpök között. Hetven év körül járhatott. Piszkos farmernadrágjához átizzadt, koszos inget, és régi, fekete gumipapucsot hordott. Pár lépésnyi távolságból ráköszönt a srácra. A tatár nem emelkedett fel. Az öreg a tenyerébe csapott, és megtámaszkodva a karján, mellé ült. A srác kartoncigarettákat vett elő a fekete műanyag zsákból. Egyesével adogatta az öregnek, ő pedig beletette őket egy kopott vászonhátizsákba. Aztán csak ültek egymás mellett néhány percig. Az öreg szólalt meg először. A tatár mosolygott, és bólintott. Az öreg ingzsebéből gumival átkötött pénzköteget vett elő. Megnyálazta jobbkezének ujjait, és leszámolt néhány bankjegyet a srácnak. A tatár bólintott, és számolatlanul markába szorította a pénzt. Aztán már nem beszéltek. Nézték a tengert. Pár perc után kezet fogtak. A srác talpra segítette az öreget. Az öreg megveregette a vállát, és mondott neki valamit búcsúzóul. A hátizsákkal visszaindult az út felé.

 

Csak most számolta meg a pénzt. Egy átlátszó műanyag zacskót húzott elő vizes nadrágjából. Levette róla a gumiszalagot, ami összefogta, és betette a pénzt a többi közé. Visszagyömöszölte a zsebébe. Aztán megint csak a tengert bámulta. Percek múlva kiitta, ami az üvegben maradt, visszahajtogatta a fekete műanyag zsákot, rákötötte a gumimatracra, és egy nagy követ tett rá. Ruganyos mozdulattal felpattant, és elindult a cölöpök között a parton futó út felé. Még egyszer visszanézett a gumimatracra, hogy megbizonyosodjon róla, nem fogja elfújni a szél. A napra érve leszegte fejét. Kerülte a tekinteteket. Úgy mozgott az emberek között, mintha láthatatlan lenne, és folyton vigyáznia kéne, hogy ne ütközzenek neki. Mindenki elől jó előre kitért. Láthatóan az üzlet felé tartott. A környezetétől elütő, légkondicionált szupermarket felé, amelynek nagy üvegablakait óriási reklámok borították.

 

Az úton autók kavarták a port. Hangosan nevető fiatalok csoportjai gyalogoltak a porfelhőben. A tatár félszegen megállt az út szélén. Többen is megbámulták, talán mongoloid vonásai miatt, talán csak amiatt az idegenség miatt, amit tartásával árasztott.

 

Vele szemben, az út túloldalán egy nagy németjuhász szaladt a kocsma felé. Nyak­örvén póráz lógott, úgy húzta a porban maga után. A kocsma előtt, a pultnak dőlve ült az öreg, a hátizsákot székének támasztotta. Ott dolgozott, talán a tulajdonos is ő volt. Bal kezében söröskorsót tartott, jobb kezében cigarettát. Kortyolt egyet, aztán beleszívott a cigibe. Ölében egy papírtálcán sültkolbász, mustár, kenyér. A kutya mellé ért, és mancsát az öreg térdére támasztva elemelte a sültkolbászt. Az öreg eldobta a cigit, és elkapta a kutya pórázát. A kutya gyorsan, három-négy rágással lenyelte a kolbászt. Az öreg egy hosszú seprűnyelet vett elő a pult mögül, és miközben a póráztól magafelé húzta a kutyát, a bottal ütni kezdte. A kutya nyüszítve, mellső lábait befeszítve, hátsóját leengedve próbált hátrálni, és kihúzni a fejét a nyakörvből. Az öreg teljes erőből ütötte a kutyát, miközben üvöltve szidta. A kocsma teraszán iszogató fiatalok körészaladtak, és kérlelték, hogy ne bántsa. Egy szőke, egészen fehér bőrű, törékeny lány kezeit tördelve könyörgött, hogy hagyja abba. Az öreg nem vett tudomást róluk. Kíméletlenül ütötte a kutyát, ahol érte. Egy nyurga srác megpróbálta megfogni a botot, de az öreg ráhúzott vele a combjára. A srác felszisszent, és hátraugrott a fájdalomtól. Futva, levegőért kapkodva érkezett egy szakállas, szemüveges, szalmakalapot viselő ember. Ő is hetven év körüli lehetett. Ne üsse! Az enyém! – kiáltotta. Anyád picsája! – kiabálta az öreg, és a kutya gazdája felé suhintott a bottal. Megőrültél? – kiáltott rá a kutya gazdája. Az öreg tovább ütötte a szűkölő kutyát, miközben a gazdája próbált közéjük állni.

 

A tatár fogta meg az öreg botot tartó karját. Az öregnek már kiabálásra nyílt a szája, amikor összetalálkozott a tekintetük. Pár pillanatig csak keményen néztek egymás szemébe. A srác baljával leszorította az öreg alkarját, másik kezével megfogta a kutya pórázát. Az öreg elengedte a pórázt. A tatár a kutya gazdájának adta. Aztán megfogta a botot. Nem kellett kicsavarnia az öreg kezéből, magától elengedte. A srác, mint egy dárdát, eldobta az épület végében felhalmozott szemétkupac felé, és átütött vele egy kartondobozt. A bot eltűnt a szeméthalomban. Senki nem szólt egy szót sem. Mintha mindenki arra várt volna, hogy az idegen szólaljon meg először. Szerették volna tudni, hogy értik-e a nyelvét. De ő nem szólalt meg, ezért mindenki tovább hallgatott. A szőke lány kézfejével megtörölte a szemét, és mosolyogva nézte a tatárt. A cingár srác átkarolta a lányt. A többiek elfordultak, vissza, az asztalok felé. A kutya a gazdája lábához simult.

 

A tatár a kutyára nézett, aztán az öregre. A szék mellől felemelte a kopott vászonhátizsákot. Vizes nadrágjából kivette a műanyag zacskót, amiben a pénz volt, és beletette az öreg piszkos ingének a zsebébe. A szemébe nézett, aztán szó nélkül sarkonfordult. Kihúzta magát, fejét felszegte, vállára vetette a hátizsákot, és ruganyos léptekkel visszaindult a tenger felé. Nem tért ki senki elől.

 

Amikor visszaért a cölöpsor végéhez, legördítette a gumimatracról a követ. A hátiszákot beletette a nagy, fekete műanyag zsákba. Két kézzel felemelte a gumimatracot, úgy vitte néhány lépésnyit, amíg rádobhatta a vízre. Nagyokat lépdelve, lassan tolta, miközben dobálták a hullámok. Amikor a víz térdig ért, ráhasalt, és karjaival evezni kezdett. Erős csapásokkal hajtotta magát a hullámokkal szemben.