A tér belakása




Történt valami 2016-ban, ami már nagyon régóta nem. Egyazon évben jelent meg románul két reprezentatív antológia a kortárs erdélyi magyar irodalomból válogatva: a Linişte, pace, perversiuni, heppiend című versantológia a besztercei Max Blecher kiadónál, Andrei Dósa fordításában, a Singurătate gonflabilă pedig az ICR kiadójánál, Bukarestben, E. Ferencz Judit fordítói munkájának eredményeként. A két antológia más-más módon reprezentatív persze – míg a költészeti antológia a legfiatalabb generációt mutatja be, kötet előttieket és egy-két köteteseket, a prózaválogatás szélesebb merítésű: Szilágyi István, Ferencz Zsuzsa, Mózes Attila és Láng Zsolt szerepeltetésével a rendszerváltás előtt indult szerzők is jelen vannak; igaz, az antológia súlypontja itt is a fiatalabb, rendszerváltás után debütált szerzők felé billen el. Máris megelőlegezném, hogy kitűnő bevezető mindkettő a kortárs erdélyi magyar irodalomba. Az alábbiakban a prózaantológiáról lesz részletesebben szó, de fontos előtte még egy közös pontot kiemelni: mindkét antológia a „din Transilvania” jelzőt használja az alcímben. Ez a két antológia egyidejű megjelenése miatt fontos opció: egyrészt elmozdulás a román kultúrában leggyakrabban használt „literatura maghiară din România”, vagyis romániai magyar irodalom terminustól, másrészt a két világháború közötti „literatura maghiară ardeleană” terminust sem éleszti újra, amelyet többek között Ion Chinezu emelt irodalomtörténetének címébe 1930-ban. Magyarra ugyanúgy (erdélyi magyar irodalomként) fordítható vissza az „ardeleană” és a „din Transilvania” is; az előbbi kissé régiesebb, illetve inkább utalhat arra a transzilvanizmus-koncepcióra, amelyet Chinezu is a magáénak érzett irodalomtörténete írásakor, a két világháború között. A „din Transilvania” ehhez képest semlegesebb, szenvtelenebb – sokkal inkább a földrajzi térre utal, mint valamilyen eleve meghatározó közös szellemiségre. A hasonló kiadványok sorában ennek a terminusnak az előfordulása antológiacímben talán a Polirom 2002-es Travers. O antologie a literaturii maghiare din Transilvania című válogatásáig vezethető vissza, egyébként mindmáig leggyakoribb a romániai magyar irodalomként való megnevezés. Két különböző 2016-os antológia egységes terminológiája hozzásegítheti a román befogadói közeget ahhoz, hogy az erdélyi irodalom regionális olvashatóságán is elgondolkodjon hipotézisként, hiszen a „romániai magyar irodalom” fogalma inkább a kisebbségi irodalomként való olvasás irányába mutat. Érdemes figyelni arra, hogy amikor Chinezu a két világháború között regionális irodalomként beszélt az erdélyi magyar irodalomról, evidenciának tételezte egyszersmind a román irodalmi regionalitások (erdélyi, moldvai, munténiai stb.) pluralitását is. Ilyen kontextusban felvetve a kérdést, a regionalitás szempontja talán valósabb sokszínűség felé mutat a román nemzeti irodalmi kánont egyfajta monolit képződményként felfogó koncepcióhoz képest.

 
 

 

Ha tematikus értelemben, „regionális témák” felvetésének igényével olvasnánk az antológiát, valószínűleg nem váltaná be a hozzá fűzött reményeinket. A válogatásnak jól érzékelhetően nincsenek tematikus szempontjai, inkább a szerzői névsor reprezentativitásából indul ki, olykor akár abból is, hogy a szerzői életműre nézve legyen reprezentatív a kiválasztott szöveg. Úgy gondolom, ez olyan választások esetében, mint Demeter Szilárd Medvevadászata, György Attila Harcosok könyve című könyvének részlete, Szabó Róbert Csaba A lelkiismeret bekötőútjain c. novellája, Potozky László Élese, Nagy Koppány Zsolt Nem kell vala megvénülnöd 2.0 vagy Tompa Andrea A hóhér háza c. regényeinek részlete esetében egészen egyértelmű. A regényrészletek kiválasztása egyben ajánlatnak is tekinthető a fordító részéről: ezeket a könyveket érdemes lenne teljes terjedelmükben megjelentetni román nyelven.

 

Az antológiát George Volceanovnak a fordításirodalom helyzetét felvezető írása nyitja. Egy-két téves adattól eltekintve (a szerzők születési helyének enyhe túldimenzionálására, illetve Papp Sándor Zsigmond pályakezdésének „késleltetésére”, őt a 2000 után indultak közé helyező besorolására gondolok) a bevezető észrevételei pontos képet rajzolnak ki az erdélyi magyar írók román fordításainak aktuális állásáról. A Volceanov által hiányolt szerzők névsora a következő: Bogdán László, Csender Levente, Egyed Emese, Egyed Péter. Az észrevétel annyiban kétségkívül jogos, hogy az 1989 előtt indult szerzők névsorát lehetett volna még bővíteni az antológiában. Csender Levente helyzete olyan értelemben a Tompa Andreáéhoz hasonló, hogy mindketten erdélyi születésűek, mindketten Magyarországon kezdték prózaírói pályájukat, és mindkettőjük prózai életműve erősen kötődik erdélyi tapasztalataikhoz. Ezt a gondolatmenetet követve persze olyan további szerzők munkáival is kiegészíthető lenne E. Ferencz Judit antológiája, mint Bartis Attila, Dragomán György vagy Szabó T. Anna. Közülük tehát Tompa Andrea az, aki jelen van a könyvben regényfejezetével, amely a Ceauşescu-korszak tömegrendezvényeinek megélt tapasztalatából építkezik.

 

Egy fordításkötet esetében, mint amilyen a Singurătate gonflabilă, fontos a fordítói teljesítmény megítélése és méltatása is. Ennek viszonylag egyszerű módját kínálja egy olyan szöveg román változatának vizsgálata, amely már más fordításban is megjelent korábban. Szilágyi István Jámbor vadak című novellája például a 2002-es Travers című antológiában Marius Tabacu fordításában volt olvasható, Fiare blânde címmel, itt pedig E. Ferencz Judit a Lighioane blânde címet választotta. A cím talán egyszerűbb, sikerültebb Tabacu verziójában, de a fordítások egészéről elmondható, hogy mindkettő minőségi megoldásokat tartalmaz: Tabacué a lexikai elemek magabiztosabb, bravúrosabb kezelésével tűnik ki, míg E. Ferencz Judit változata szintaxisában és szókincsében is egyszerűbb, letisztultabb, gördülékenyebb.

 

Tizenhét erdélyi magyar szerző munkái juthatnak el az antológia révén a román olvasókhoz (az eddig említetteken kívül Demény Péter, Márton Evelin, Molnár Vilmos, Selyem Zsuzsa, Vida Gábor, Zsidó Ferenc írásairól van szó), és ez önmagában talán kevés volna ugyan az optimizmushoz, hogy valami változóban van az erdélyi magyar írók fordítását tekintve, de a 2016-os versantológiával együtt, illetve olyan hírek ismeretében, hogy a Singurătate gonflabilă lapjain még csak részleteiben olvasható regények egyikének-másikának azóta teljes terjedelmében elkészült a román fordítása, bízvást kijelenthető, hogy a fordítások és azok megjelentetése ügyében az utóbbi években figyelemre méltó, pozitív változások következtek be. Várjuk a folytatást.

 

 

 

Singurătate gonflabilă. Prozatori maghiari din Transilvania. Antologie şi traducere de Judit E. Ferencz. Editura ICR, Bucureşti, 2016.

 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter