„A világ néha házhoz jön, néha mi megyünk el hozzá” – Kántor Lajosra emlékezünk




Kántor Lajos halálának második évfordulója alkalmával a Kolozsvár Társaság egy emlékkonferencia formájában tisztelgett e színes személyiség előtt. A meghívottak is az életmű árnyalatait törekedtek megvilágítani. Kelemen Hunor egy sajátos politikai profilra mutatott rá, Kovács Kiss Gyöngy a Korunk szerkesztőségében végzett fajsúlyos munkát értékelte, Balázs Imre József a Kántor Lajos nevéhez köthető könyvkiadást tette átláthatóbbá, míg Amedeo Di Francesco az irodalmi tevékenységet a nemzetközi kulturális hálózatosságon keresztül értelmezte.

 
 

 
Az esemény létrejöttét biztosító Buchwald Péter az emberi arcot tette újra megérinthetővé, alapot biztosítva a különböző területekről történő megközelítéseknek. Ő arról a volt osztálytársról, jeles tanulóról beszélt, akivel a teniszpályán kötöttek igazi barátságot több mint 25 évvel ezelőtt. Az eseményen túlmutató kulcsmondattal indulhatott a beszélgetés: Kántor Lajos emlékét, értékeit úgy ápolhatjuk igazán, ha az ő szellemében tevékenykedünk tovább.

 
Kelemen Hunor már az elején tisztázta, Kántor Lajos soha nem volt a mai értelemben vett politikus. Olyan értelmiségi szerepvállaló volt, aki a mindennapi politikai cselekvéseket transzilvanista szemléletmódjához igyekezett igazítani. Szemlélete nem mondható naivnak, inkább egy optimista, kultúrán keresztül vezető fejlődési lehetőségről, ennek táplálásáról volt szó. Az RMDSZ-ből való távozás után sem szakadt meg kapcsolata a párt tevékenységével: rendszeresen véleményezte, ha kellett bírálta az RMDSZ politikai döntéseit. Kelemen Hunor kiemelte, hogy a huszadik század legvégén a politikai tevékenység másképp nézett ki, ezért nyilvánulhatott meg Kántor Lajos úgy, ahogy szeretett volna.
 
 

 
Kovács Kiss Gyöngy meglátása szerint Kolozsvár, Erdély és Európa témája mind olyan mellékszálak, melyek nem elhanyagolhatóak, amikor Kántor Lajos és a Korunk folyóirat közti viszonyt vizsgáljuk. Egy olyan integráló személyiségről van szó, aki minden minőségeivel párhuzamos alkotó, Egyed Péter szavaival egy „többdimenziós ember”.

 
A Korunk folyóirat egyfajta identitást is jelentett számára. Nem kirakathabitus volt ez, de minden megnyilvánulása mögé belopakodott. 1959-ben egyenesen az egyetemről került a szerkesztőségre, ahol néhány évvel ezelőttig intenzíven kivette a részét a munkából minőségi szerkesztői tevékenységével. Játékos és újító szellemével, mely soha nem csapott át esetlegességbe vagy radikalitásba, a Korunk fejlődéséhez nagyban hozzájárult. Így szó volt a Korunk Akadémiáról, amely térbe Kántor Lajos a galéria működésének évei alatt szinte az összes erdélyi képzőművésznek szervezett kiállítást. Mikor lehetőség nyílt a könyvterjesztésre is, ugyancsak az ő kezdeményezésével elindult a Korunk könyvkiadása is. Így jött létre az az intézményi hármas, amely ennek a folyóiratnak a motivációit türközhette.

 
 

 
Balázs Imre József a könyvi hagyaték több mint ötven szerzői kiadványát segített megközelíteni. Kiemelte, a szerző az utolsó években a publikációi által tudatosan összegezte életművét, ami különböző gócpontok mentén értelmezhető. Ilyen Kolozsvár témája, aminek fontosságára a könyveken túl maga a Kolozsvár Társaság is kiváló tárgyi példa. A megalapítás célja nem volt más, mint újragondolni a város jelentőségét, újrapozicionálni azt az erdélyi kulturális közéleti mezőn. További csomópontok még a barátok, akikről Kántor Lajos szívesen írt szakmai értékkel bíró műveket, a képzőművészet, a kulturális útikönyvek, amik a valódi íróvá válást segítették elő, illetve az önéletrajzi munkák. Az írásokba is beleépülő személyiség láthatóan zárkózott, ám Balázs Imre József megjegyezte, az utolsó évtized írói hangja már egy nyílási folyamatot bizonyít.

 
 

 
Amedeo Di Francesco a nemzetközi kapcsolatok fényében vizsgált kántori munkásságot egy leendő publikáció formájában tervezi végigvezetni, amelyet a helyszíni megegyezés alapján a Korunk szerkesztői szívesen várnak íróasztalukra, postafiókjukba. „A világ néha házhoz jön, néha mi megyünk el hozzá”– idézte Kántor Lajost, ezáltal párhuzamot vonva kettőjük között e felfogást tükröző rövid mondattal. Az írói anafórák által létrejött játékhelyzetek izgalmasságát emelte ki, mint például az „Európa via Kolozsvár” írói és politikai töltetét, a két szerep találkozását a transzilvanizmus szellemében.

 
Kántor Lajos Európája minden itt működő magyar kulturális központ felé irányult. Minden országban felkereste az ott működő magyar közösségeket, kapcsolatot teremtve velük és köztük. Ezt figyelembe véve még több tartalommal telik meg a kántori híd motívum és transzilvanizmusa is más színt kap az akkor körülötte lévőkhez képest.

 
Az esemény legvégén a jelenlévők közül többen is felszólaltak, megosztva egy-egy kedves emléket, vagy kiemelve olyan Kántor-arcokat, melyek több figyelmet érdemelnének. A helyszínen a Kántor Lajos tiszteletére kiállított fotóösszeállítás is megtekinthető volt, így is tisztelegve gazdag hagyatéka előtt.

 
 
 
A képeket Gönczy Tamás készítette.