A sárkány még puffant egyet




Ajder Roxana Daniela: Benszülött nők


 

2016-ban a posztigazság lett az év szava az Oxford Szótár szerkesztői szerint. Post-truth. (Ettől nem függetlenül az év elnöke meg Donald Egyetlen-Könyvet-Se-Olvasott-Soha-Végig Trump.) Az igazságot lesajnáló posztmodern persze ennek gyönyörűen megágyazott, jól esett álmodozni benne, nézni, amit vetít nekünk egy ismeretlen úr körül megfizetett marketingboly. Magyarul annyira csak ez a minden-úgyis-csak-szimulákrum ment, hogy alig lehetett észrevenni, hogy recsegés van odakint. Odakint, a két világon kívül. Egyikben plakátok, eladási ráták, művészek ájult behódolása a könnyen-gyorsan szakkönyvekből megtanult piacműködésnek – másikban az akadémia bástyái mögötti széplelkűség, amire senki nem kiváncsi, ők maguk sem. Szakad meg a szívem, de ha megfeszülök se látok mást magyarul, mint ezt a feldolgozatlan, elkeseredett ellentétet, a piac szolgáló leányát, amely végül a posztigazságban boldogan egymáséi lesz: teljesen mindegy, hogy Moszkvában vagy New Yorkban, osztogatnak vagy fosztogatnak, a lényeg, hogy szaporodjon a kattintás és sokasodjon a lóvé.

 

A metamodernizmus mint egy adott kor viszonyulása Dichtung und Wahrheit, művészet és valóság feszkójára igazán akkor vált fontossá – nem, igazán nem vált fontossá, mert a kutyát se érdekelte se a valóság, se a művészet –, szóval néhány szerencsétlen, mert gondolkodó humán számára akkor vált fontossá, amikor már nem lehetett visszapaszírozni az akciófilmek, sci-fik és számítógépes játékok világába a WTC omlását, az al-Kaida madridi, londoni merényleteit, Breivik ámokfutását, a szíriai háborút, a pénzért vásárolt levegőt, az eltűnő sarkvidéki jeget, kihaló állatokat, komplett városrészek és falvak munkanélküliségét, teljes lepusztultságát.

 

A metamodernizmus viszont nem csak oszcillálás, mint e kiáltványban oly őszintén és ironikusan áll, hanem félelem és reszketés is, mert nem hajlandó elfogadni a számára felkínált tudatmódosító műsort, és látja a bajba jutott analóg világot. A metamodernizmus talán az utolsó esztétikai sárkány, vagy az utolsó etikai esély, hogy formát adjunk a tiltakozásnak, és tétet a formának.