ábrák egy idegen ország tengerpartjának fövenyén




Mohau Modisakeng: Átkelő (videóinstalláció)

 

nagyon fehérek itt a házfalak

és az ég nagyon valószerűtlen

vihar lesz – a sok hajó itt maradt

mondtam neked miközben leültem

hogy szemügyre vegyem az ismeretlen tájat:

ott fürdőzők anyaszült meztelen

nyugodtan és teljesen fesztelen

belaktak egy partszakaszt amit kitaláltak

hogy legyen valami emlékük önmagukról

mielőtt isten kinyitja a lélekólakat

 

cápáktól itt sosem kell tartani

és barátságosan fogja felszínre hajtani

az úszó testeket egy képzelt fókahad

 

*

 
a vasúti híd alatt ha átkelsz: ott a tenger

és ott leszel egy ismeretlen parton

amit kitaláltam előre elégszer

hogy olyan legyen amilyennek tartom

a homokszemek a víz színe a lányok

– minden épp olyan amilyenre vártam

te csak ámulsz – mennyi ismert ismeretlen:

egy partszakasz mit épp jól kitaláltam

 

*

 
és az ábrák ott a tengerpart fövenyén:

feljegyzések megannyi test mozgásáról

nincs iránya itt a lábnyomoknak

aki lép csak ellép önmagától

 

másképp könnyebben járnak itt a népek

nem olyan mély a lábnyomuk ha lépnek

s koszt dobál a tenger mégis tiszta

 

a jeleket itt senki meg nem fejti

és önmagát egy percre elfelejti

egy gondterhelt északi turista

 

*

 
a képzelet a parton megreked

nemóként a vízbe nem hatolhat

a víztükör a széltől megremeg

de örök csöndjét őrzi lenn a mély

csak állandóság – semmi szenvedély

bár távolabb víz s ég egybeolvad

 

(és tudható: hiába minden ábra

mit itt hagyott a parton annyi élet

elmossa a tenger – tabula rasa)