“ahhoz, hogy az életet az én létezéstechnikámmal elviseljem, nem szabad túlságosan félni” – Gálfalvi György 75 éves




Valóságirodalom, nemzedék, barátság témái körül fókuszálódott a május 3-án, szerdán, 17 órától tartott beszélgetés a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előcsarnokában. A Romániai Írók Szövetségének Marosvásárhelyi Fiókja és a Látó szépirodalmi folyóirat közös rendezésű eseményén a nemrég 75. életévét betöltő Gálfalvi György Beszélgetéseink című, frissen megjelent könyvét is bemutatták. A szerzővel Markó Béla és Kovács András Ferenc beszélgetett.
 
 


 

Az irodalmi találkozón elsőként Markó Béla ismertette a közönséggel a Beszélgetéseinket, amelynek alcíme, Emlékirat interjúkban elbeszélve, utal a kötet műfajiságára. A könyv retrospektív számvetés, lelki visszapillantó tükör, amelynek első fele a Gálfalvi György által készített interjúkat tartalmazza, a második felében olvasható beszélgetéseknek viszont már ő az interjúalanya. Markó szerint Gálfalvi, aki az Ifjúmunkás riportereként kezdte írói pályáját, a tökéletes példa rá, hogy maradandót lehet alkotni a dokumentumpróza műfajában. Az irodalmi gondolkodás az interjút és a riportot sokáig a szépirodalom mostohatestvéreként kezelte, a műfaji értékhierarchia legaljára sorolta. Gálfalvi György – a valóságirodalom híveként – sosem értett egyet a műfajok hierarchizálásával. Szerinte a lényeg megmarkolása, a világról alkotott önálló vélemény megfogalmazása esztétikai értékkel gazdagítja a művet, amelyet így szépirodalmi mércével lehet mérni.
 
 


 

Az írói nemzedékkérdés kapcsán KAF kifejtette, hogy nem hisz a generációkban, és ő inkább skatulyának érzi ezt a tagozódást. Ugyanakkor megjegyezte, hogy Gálfalvi György Marad a láz? (a Beszélgetéseinkben újraolvasható) című interjúkötete segített eligazodnia egy előző nemzedék versei között. Gálfalvi György számára a nemzedék inkább ideológiai vetületű, attitűdöt, identitást tükröző fogalom, amelyhez hasonló kezdeményezéseket most is lát például a kolozsvári fiatal írók körében. Elmesélte, hogy generációja, a második Forrás-nemzedék, kiválasztottnak hitte magát, amelynek problémái egybeestek a társadalom előtt álló problémákkal. A közösségi szellem és az őszinteség-eszmény valójában a lázadás gesztusa volt egy hazugságokkal, hamissággal körülbástyázott rendszerben, amely csak a neki tetsző „közösségrajzásokat” fogadta el. Ezután felelevenítette a közös bandázásokat, amikor az irodalmi körök után, vállukat az egyetemi mosdók hideg csempéinek vetve, nem tudták abbahagyni a hajnalba nyúló beszélgetéseket. Nem volt szó plagizálásról, szabadon fedezték fel ugyanannak a fogalomrendszernek más-más kifejezésmódjait.
 
 


 

A Látó működtetése kihívást jelentett Gálfalvinak, aki az irodalmi folyóirat főszerkesztőjeként tevékenykedett. Egyszer például azt közölték vele, hogy a fél szerkesztőséget ki kell rúgnia, és a Látó csak évente négyszer jelenhet meg. A lap – támogatás híján – többször a megszűnés határára került, de végül mindig sikerült megmenteni. Az író a jelenlegi helyzetre reflektálva megjegyezte, ha nincsenek is hosszú távra bebiztosítva, úgy látja, az irodalom intézményei egy ideig biztosan működni fognak, hiszen megjelenik a Helikon, a Korunk, a Látó is.
 

A találkozó zárásaként felvetődött téma, a barátság, különösen találó volt, hiszen a meghívottakat a szakmai kapcsolaton túl barátság is összeköti. Emellett a Találkozásaink (1989), a Kacagásaink (2016) és az ezeket trilógiaszerűvé egészítő Beszélgetéseink mintha csak a barátság egy-egy mozzanatát idéznék. A meghívottak a beszélgetés korábbi epizódjaiban felidézték megismerkedésük néhány részletét. Kiderült, hogy Markó Bélát – aki írásokat küldözgetett az Ifjúmunkásnak –középiskolás korában kereste meg Gálfalvi György, Kovács András Ferencet viszont egészen zsenge, nyolc éves korától ismerte. Életútjaik különös módon, a Látónál kereszteződtek: ketten a folyóirat volt főszerkesztői, KAF pedig a jelenlegi főszerkesztő.
 
 


 

A forgatókönyv szerinti beszélgetésblokkok intermezzóiban az alkotók verseiket olvasták fel, többek között elhangzott Markó Béla Húsvéti fény című köszöntőverse és Kovács András Ferenc A Vásárhelyi daloskönyvből című alkotása. A felolvasást Gálfalvi György zárta, aki egy vele készült interjú részletét mutatta be az új kötetből.

 
 

 

A képeket Cseke Kata készítette.
 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter