Akik a magyartanárokat képezték. Házsongárdi séta sírjaik közt




Az elmúlt nyáron immár hatodszor megtartott Kolozsvári Magyar Napok egyik sikeres, bár kevés publicitást kapó rendezvénye volt a Kolozsvárt végzett magyar nyelv és irodalom szakosok első nagytalálkozója. Az ötlet a Magyar Irodalomtudományi Intézet professzor asszonyától, Egyed Emesétől származott, s a szervezésbe bevonta tanszékén kívül a Magyar és Általános Nyelvészeti Intézetet is. A több úton meghirdetett találkozóra augusztus 19-én az egyetem Bölcsészettudományi Karán, az egykori Marianum épületében került sor. Délutánra egy házsongárdi temetőlátogatást is terveztek az egykori tanárok sírjainál.
 
A találkozó már azért is eseményszámba ment, mert eddig legfeljebb évfolyam-találkozókat rendeztek. A ma Romániában tanító magyartanárok, de jórészt az írók, szerkesztők, filológus kutatók is mind a kolozsvári egyetem végzettjei. Csak nagyon kevesen szerezhettek magyar szakos diplomát Bukarestben vagy valamelyik magyarországi egyetemen. A szervezők teljes nyíltságot tanúsítottak azzal, hogy a már nyugalmazott és jelenlegi tanárokat, szerkesztőket, a tiszta magyar szakosok mellett az egykori mellékszakosokat is meghívták. A sikert jelzi az, hogy 210-en jelentek meg, s közülük 167-en regisztráltak is (kérdőíven megadták adataikat, köztük egyetemvégzésük évét). Az egyetem két illetékes tanszékvezetője mellett néhány mai oktatója is megjelent (végülis ők is itt végeztek). A nyugalmazott egyetemi előadók közül pedig eljött a nyelvtörténész B. Gergely Piroska, a stilisztikát tanító J. Nagy Mária, a folklórt előadó Mitruly Miklós és évfolyamtársa, a nyelvész Murádin László, az irodalomtörténész Kozma Dezső, a nyelvész Péntek János és a nyelvész-módszertanos Dombi Erzsébet. Az 1954-ben diplomát szerzett Mitruly és Murádin volt a két legrégebbi abszolvens. Itt említjük, hogy meghívást kapott a Kolozsvárt élő legidősebb magyartanár, az 1920-ban született és 1945-ben végzett Szabó Hajnal is. Az egykor igazgatónőként és tankönyvíróként is számon tartott tanárnő egészségi állapota miatt nem jelenhetett meg.
 
A délutáni séta, amelyen e sorok írója vezette volna az érdeklődőket a zuhogó eső miatt elmaradt. Az azóta még bővített jegyzék alapján érdemes írásban is számba venni, hogy kik is nyugszanak a Házsongárdi temetőben az egykori tanszéki oktatók közül.
 
Bevezetőben utalunk arra, hogy az 1872-ben megnyitott kolozsvári Magyar Királyi Tudományegyetem Bölcsészet-, nyelv- és történettudományi Karának tíz tanszékéből egyetlen egy jutott a magyar nyelv és irodalomnak, amelyet a Debrecenből ide pályázó Imre Sándorral töltöttek be. Ez akkoriban azt jelentette, hogy az egyetlen professzor – tanársegédek nélkül – minden szakmába vágó tárgyat előadott. Imre nyugalmazása után Szinnyei József, kifejezetten nyelvész kerül a katedrára, s hosszas harc árán sikerül az egyetemnek elérnie, hogy a tanszéket ketté osszák, úgyhogy 1890-től létesül külön magyar irodalmi tanszék, amelyre Széchy Károlyt nevezik ki. A két tanszéken 1919-ig oktatók közül egyik sem volt kolozsvári eredetű, s így nem is temették őket a Házsongárdba. Az 1919-ben felállított új román egyetemre 1922-ben kinevezett Kristóf György professzorral indul a városhoz kötődők sora. 1940-ig megint rá hárult minden magyar nyelvészeti és irodalmi tárgy oktatása. Az 1940-ben visszatérő Ferenc József Tudományegyetemen két irodalmi és két nyelvészeti tanszék létesült. Az irodalmin az egyik professzor Kristóf maradt, aki a XIX–XX. század irodalmával foglalkozott, a másik György Lajos, aki a régebbi korok irodalmát kutatta és tanította. Az egyik nyelvészeti tanszékre Kristóf egykori diáktársát, a Szegedről ide pályázó Mészöly Gedeont (magyar és finnugor összehasonlító nyelvészet), a másikra Kristóf tanítványát, Szabó T. Attilát (magyar nyelvészet) nevezték ki.
 
 

György Lajos síremléke

György Lajos síremléke


 
Az 1945-ben létesített Bolyai Tudományegyetemen 1948-ig nagyjából ez a felállás maradt, az irodalmi tanszéken a nyugalmazott Kristóf helyét Jancsó Elemér foglalta el, s György Lajos tovább oktatott. A nyelvészetin Szabó T. Attila mellé adjunktusként Gálffy Mózes került. Az 1948-as átszervezéskor szovjet mintára átalakították az addigi legfeljebb tanszékvezetőből, s mellette egy tanársegédből vagy lektorból/adjunktusból álló tanszékeket munkaközösségekké, ahol egyszerre több professzor, előadótanár (docens), lektor, tanársegéd, gyakornok is működhetett. Így fokozódott a szakosodás is. A Bolyai Egyetemen volt külön magyar nyelvészeti és irodalmi tanszék. Az 1959-ben létre hozott Babeş–Bolyai Egyetemen is sokáig két tanszék működött, csak az 1973-ban egyesítették a tanszékeket, de 1994-ben újra szétváltak. Az 1948-as átszervezés után már nem is számított az egyetemi kinevezéseknél a diploma, doktorátus, főleg a politikai megbízhatóság alapján többen is bekerültek átmenetileg a tanszékre. Eddig még nem készült teljes kimutatás az egykori tanszéki tagokról, s alábbi körképünk sem törekedhetik a teljességre. A közismert, bizonyos tudományos elismertségnek örvendő, hosszabb ideig működő oktatókat igyekszünk számba venni. E sorok írója 1966–1971 között volt angol–magyar szakos hallgató, úgyhogy az ekkoriban oktatókat személyes élményei alapján is méltathatja. A két tanszék 1971 után – a rendszerváltozásig – egyetlen új oktatóval sem bővült. Egyedül a más karhoz tartozó módszertani tanszékre került új előadótanár. Bár a román nyelvészeti katedrához voltak besorolva, megemlítjük még a három románnyelv-tanárt, akik 1990-ig a magyar szakosoknak kötelező heti kétórás románnyelv-gyakorlatokat tartották. A világirodalom oktatóit az 1960-as években külön – összehasonlító és világirodalmi – tanszékbe szervezték, amelynek két magyar előadója volt nyugdíjazásukig.
 
Az alábbiakban a Házsongárdi temető hivatalos felosztása szerint parcellánként mutatjuk be a sírokban pihenőket. A temető nyugati szélétől indulva először a máig egyházi kézben lévő lutheránus temetőt találjuk. Ez mára egy kolozsvári magyar panteonná vált. Az őrháztól nem messze fekete gránit fejtáblás modern betonsírban nyugszik Gálffy Mózes (1915–1988). Az Unitárius Kollégiumban kezdte tanári pályáját, azután az Erdélyi Tudományos Intézet munkatársa lett, s 1945-ben került az egyetemre. Itt részt vett a nyelvjárási kutatásban, s évtizedekig a leíró nyelvtant tanította. Közelebb az első keresztúthoz, a kerítés előtti második sírsorban található Szabó T. Attilának (1906–1987), a legnagyobb erdélyi nyelvtudósunknak a kőtömbszerű sírja. Az egyetemen nyelvtörténetet adott elő, de ő is sokáig vezette a nyelvjárási kutatóutakat. Az MTA tiszteleti tagjául választotta. Egy életen át gyűjtötte a levéltárakban a régies szóalakokat, szókapcsolatokat, s ezekből született meg az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár anyaga, melynek csak első köteteit rendezhette sajtó alá. Tanítványai folytatták a munkát, úgyhogy az utolsó, XIV. kötet 2014-ben került ki a sajtó alól. Az említett keresztút keleti végénél a sarkon helyezkedik el a piramis alakú Mauksch–Hintz-kripta. Ennek északkeleti sarkánál betonsírra helyezett fekete gránitoszlopon olvasható Márton Gyula (1916–1976) felirata és az Ady-idézet: „Mikor elhagytak, / Mikor a lelkem roskadozva vittem, / Csöndben és váratlanul / átölelt az Isten”. Talán ez az idézet is utal arra, hogy Márton Ady egykori zilahi iskolájából indult, majd az Erdélyi Tudományos Intézet munkatársaként kezdett nyelvészeti kutatómunkába. Orosz fogságot követően 1948-tól tanított az egyetemen. Rövidesen tanszékvezető, dékán lett, a Bolyai prorektora 1956–1959 között. Jó szervezőként ő irányította a tanszéken folyó nyelvjáráskutatást. A nyelvjárástan volt fő tantárgya is. Bronz portréját lelopták a sírkőről.
 
A keresztúton felül, vasráccsal övezett kertben magas szarkofágon olvasható György Lajos (1890–1950) egyetemi tanár neve. Anekdotakincsünket, a magyar regény előzményeit kutatta, eredményeit az akadémia is elismerte. Volt a Marianum Leánynevelő Intézet tanára és igazgatója, s közben a Pásztortűz szerkesztője, majd a katolikus Lyceum könyvtárát vezette és az Erdélyi Múzeumot keltette új életre. A katolikus egyház életében is vezető szerepet játszott. A Bolyai Egyetemnek prorektora volt, míg félre nem állították. Impozáns sírját nem csak munkásságával érdemelte ki: apósa a temető kapuja melletti egyik kőfaragó műhely tulajdonosa volt. Jóval magasabban a Kuun Géza gróf impozáns sírja mellett található Balogh Edgár (1906–1996) „közíró” portrés betonsírja. A pozsonyi német egyetemen folytatott filozófiai tanulmányokat, 1935-től tevékenykedett Erdélyben, ahol baloldali politikusként és íróként vált közismertté. 1948-ban lett a Bolyai Egyetem professzora, 1949-től rektora. Törvénytelenül bebörtönözték, aztán 1956-ban rehabilitálták. Visszakapta katedráját, amelyen nyugdíjazásáig az újságírás története és gyakorlata című tantárgyat adta elő. 1957-től főállása azonban a Korunk szerkesztőségéhez kötötte. Évtizedeken át a tőle kapott ismeretekkel indultak az erdélyi lapok szerkesztői. A Reményik-sír előtti ösvény felsőbb szakaszát újabban betemették. Az egyik ösvényen lévő modern beton síron olvasható Szabó György (1920–2011) professzor neve, egyelőre elhalálozási évszám nélkül. 1943-ban szerez latin–görög szakos diplomát Kolozsvárt, megjárja az orosz foglyok útját az Urálban (erről könyvet is ír), 1948-ban kerül a Bolyai Egyetem klasszika-filológiai tanszékére, s mikor tárgya oktatását megszüntetik, átvált a világirodalomra. Évtizedeken át minden filológus három éven át tanulta heti két óra kurzus, egy óra szeminárium keretében a világirodalmat. Az első év előadója volt Szabó, aki az ókori és középkori irodalmak történetét szerettette meg diákjaival. Mintaszerűen megszervezte szemináriumait. Műfordítói tevékenysége is igen gazdag.
 
A lutheránus temető legfelső keresztútjának város felőli oldalához közel kis terméskő fejkövön találunk rá a Vámszer család felirataira. A legalsó név a Vámszer Mártáé (1927–2000), aki már a Bolyai Egyetemen szerzett diplomát, s a nyelvészeti tanszék munkatársa lett. Részt vett a nyelvjárási kutatómunkában. Aztán a finn nyelvre és finnugor összehasonlító nyelvészetre szakosodott, ezt tanította 1984-es nyugdíjazásáig. Pár lépéssel közelebb a kerítéshez van eltemetve egyszerű betonsírba Balász János (1907–1989) „egyetemi előadótanár”, aki román–magyar szakos diplomával másfél évtizedig tanított a Református Kollégiumban, mielőtt a Bolyai Egyetem román tanszékére került, s attól fogva két sorstársával együtt a magyar diákoknak kötelező románnyelv-gyakorló órákat vezette. Adám Zsigmonddal és Balázs Lászlóval közösen írt kézikönyvük, a Helyesen románul három kiadást (1960, 1962, 1971) is megért.
 
 
Jancsó Elemér síremléke

Jancsó Elemér síremléke


 
A lutheránus sírkert fölött a Kertek parcella következik, fel az iktári Bethlen- és Mikó–Rhédey-kriptákig. Itt 1962-ig módos családok sírkertjei feküdtek, s csak akkor államosították őket és olvasztották be a köztemetőbe. Az aszfaltozott főútról a Jósika-bárók félig kidöntött kapujú kertjébe betérve bal kézről a betonsírok közt egy régi terméskőoszlopot találunk, Stöger Béla 1895-ben elhunyt zenetanár feliratával. A Stöger neve fölött fémtábla hirdette, hogy ide temették Földes László (1922–1973) irodalomesztétát is. Ő a Bolyai Egyetemen filozófia–lélektan szakos diplomát szerzett, s a filozófiai tanszéken emelkedett lektorrá. Mikor Nagy Istvánt eltávolították az egyetemről, Földest átirányították az irodalmi tanszékre, s ott rábízták a romániai magyar irodalom oktatását. Később az alkatának inkább megfelelő szerkesztői munkában ért el sikereket. Kis feliratos tábláját pár éve „fémgyűjtők” ellopták. A főúton tovább menve, a vasráccsal övezett Kronberg-sírnál betérő ösvényen majdnem a hátsó kerítésig haladva találunk rá Jancsó Elemérnek (1905–1971), „a magyar irodalom egyetemi tanárá”-nak a svédgránit fejkövére. A kolozsvári Református Kollégium diákja, majd – magyar–francia–történelem szakos diplomájának megszerzése után – tanára. 1945-ben Kristóf György utódaként foglalja el a Bolyai Egyetem irodalmi tanszékét. Főleg a felvilágosodás korát kutatja és tanítja, de néha a XX. századi írókról is tart szakkollégiumokat. Hosszasan tanszékvezető és doktorátusirányító.
 
A Sigmond család vasrácsos sírkertjénél betérve Ferencz József unitárius püspök hatalmas bazalttömbsírja mellett találunk rá Faragó József (1922–2004) márványoszlopára. A Ferenc József Tudományegyetemen Gunda Béla tanítványaként szerzett doktorátust magyar néprajzból 1945-ben. A professzor mellett tanársegédként tanított, majd Gunda távozása (1948) után pár évig ő adta elő a folklórt. Utóbb az akadémia kutatóintézetében dolgozott. Neve fogalommá vált szakmájában. 1988-ban az MTA tiszteleti tagsággal tüntette ki. Az iktári Bethlen-kriptán alul terül el a Bánffy-kert, melyet gróf Bánffy Miklós a református egyházra hagyott, de mégis államosították. A kertben a kriptát övező kőfal előtt közönséges fekete táblás betonsíron olvasható Kristóf György (1878–1965) professzor neve. 1903-tól a szászvárosi Kún Kollégiumban volt latin–magyar szakos tanár, aztán 1922-ben vele töltötték be a román egyetemen meghirdetett magyar tanszéket. Az 1945-ig Kolozsvárt magyar szakos diplomát szerzettek mind diákjai voltak. Közülük sokan nagy tisztelettel emlegették (Szabó T. Attila, Jancsó Elemér, Szigeti József, Nagy Géza). Számottevő irodalomtörténészi és szervezői munkássága is. A román–magyar irodalmi kapcsolatok egyik ápolója volt. Az első román nyelvű magyar nyelv- és irodalomtörténet szerzője. Az egykori Bánffy-kert északi szélénél, tehát délre néző felirattal található Debreczy Sándor (1907–1978) közönséges betonsírja (szinte szemben a Kristóféval). Ő 1938-ban szerzett Kristóf vezetésével magyar–román szakos doktorátust. Sepsiszentgyörgyön kezdte tanári pályáját, majd az orosz fogságból hazatérve lett az egyetemen a magyar módszertan előadótanára 1968-as nyugdíjazásáig. Megírta Kőrösi Csoma Sándor életrajzát.

 
 
 
(folytatása következő számunkban)
 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter