Akiknek a centrum a perifériában van – Antal Balázs és Nagy Zsuka Helikon-estje




A Helikon-estek idei utolsó kiadására december 14-én került sor a Bulgakov kávéház emeleti termében. Az est meghívottai Antal Balázs és Nagy Zsuka voltak, akikkel Demeter Zsuzsa és Papp Attila Zsolt beszélgetett.

 
A beszélgetés alapját a mindkét szerzőre jellemző periféria témája képezte. Első körben Demeter arra volt kíváncsi, hogy ezek a szövegek mennyire működnek egy urbánus környezetben élő olvasónál, vagy milyen olvasói visszajelzéseket kaptak eddig. Antal Balázs szerint nem attól függ, hogy hol olvassák, hanem az, hogy ki és miért olvassa. Ezért erre a kérdésre nem lehet teljesen adekvát válaszokat kapni, de az tény, hogy a centrumban élőknek sokminden elképzelhetetlennek tűnhet a műveiben megjelenített életformáról. Nagy Zsuka szerint a perifériák között is van különbség, s erre a Budapest és Nyíregyháza közötti különbségeket hozta fel példaként. Verseiben a kisvárosi, vidéki, „kinti budis, tyúkszaros” valóságokat jeleníti meg, ami egy nagyvárosi számára egzotikusnak hathat.

 
 

 

Papp Attila Zsolt kiemelte, hogy ezek a kötetek kompaktak, tudják miről szólnak (periféria, vidék, nyomor, kietlenség), és kissé szembe mennek az úgynevezett kortárs mainstream irodalom „trendjeivel”. Antal nem kereste az ilyen jellegű témákat, nem tudatos nála ez a szociovers-forma. Viszont számára fontos, hogy legyen meg a „tér”, mint alap a műveinél, biztonságot ad, ha tudja, hogy milyen környezetbe helyezze el szereplőit, valamint ő ezt a világot ismeri, onnan jött, mindig is ez vette körül. Kötetének egységességét szerkesztője, k. kabai lóránt érdemének tekinti. Nagy Zsuka azt írja le, amit lát, mérlegelés nélkül, a kegyetlen valóságot. Szereti, ha egy versnek „szaga” van, igaz, hiteles, nem megkonstruált. Számára a vers együttérzés, részvét kell legyen, de fél attól, hogy sokszor szentimentálisan ír. Hiszen elmondása alapján képes akár egy húgyfoltos utcába belelátni az egész Tejútrendszert. Nagy nem kell messzire menjen ihletforrás ügyben, hiszen úton-útfélen „kísértik” a szegény öreg nénik, alkoholista bácsik, mentális sérültek, megvert asszonyok és megannyi nyomorúságos sors. Ezzel ellentétben Antal nem gondolta, hogy versei társadalmi tettekké válhatnak, ő csak jó mondatokat szeretett volna írni, tehát új kötetének az esztétika volt a fő tétje, egy újabb versbeszéd kialakítása.

 

Az est folyamán még előkerült az erdélyi irodalom, a mai népi irodalom fogalmának problematikája, a „nyomorlíra” nyelvi kifejezhetőségének korlátai, az időhiány, illetve Bodor Ádám neve is felmerült a centrum és periféria kapcsán. Azonban Antal Balázs és Nagy Zsuka számára a periféria jelenti a világ közepét.

 
Az estet egy újabb felolvasással zárták, valamint Demeter Zsuzsa rákérdezett a kötetcímekre. Antal nem akart verscímet felhasználni kötetcímként, valójában Bánki Ákos kötetborítókén szolgáló festménye adta az ötletet, hogy a címe Vad. Nagy Zsuka gondolkodott hosszabb kötetcímen, de végül egy Virgilius Moldovan tárlaton megihlette az elhangzott „pigment” szó.