Álljunk meg egy szóra Kukorelly Endrével




Az E-MIL beszélgetéssorozatának a Kolozsvári Magyar Napok keretén belüli kiadása ezúttal Kukorelly Endrével zajlott, aki hozzánk sokadik alkalommal látogatott el – minden évben részt vett idáig a KMN-on. Elmondása szerint „már akkor ide jártam, amikor még nem élt itt közületek senki”, vagyis a hetvenes évek elején.
 
 

 
Kukorelly szenvedélyes, bőbeszédű és jókedvű, lendületesen magyaráz végig: László Noémi beszélgetőtársa szinte ugyanúgy hallgat mellette, mint a közönség többi tagja, csak apró, lélegzetvételnyi szünetekben tudja elragadni tőle a szót, hogy tovább kérdezzen. Nem csoda, hiszen a költő arról magyaráz, hogy milyen „hendikeppel működik a kortárs magyar irodalom, sőt, a kortárs magyar művészet”, ugyanakkor hozzáteszi, hogy neki ez a vesszőparipája.

 
 

 
Abból indulunk ki, hogy Kukorelly jópár éve kreatív írás-kurzusokat tart és ezt azért teszi, hogy kiváló művészeti képzésben részesüljenek fiatal szerzők, diákok (legutóbbi műhelyvezetése például a 2017-es FISZ-táborban volt). Ebből kiindulva arról beszélt, hogy a lényegében 19. századból visszamaradott beidegződések szinte visszavonhatatlanul behálózták a kortárs művészeti-irodalmi oktatást: az irodalmat mint tudományt, mint történetet, mint különálló egységekből összerakosgatható kronológiai sorrendet, értelmezői-elemzői gyakorlatot tanítják, szinte teljesen mellőzve a művek élvezetén keresztüli megismerési folyamatot. Olyan szövegek olvastatását ítéli el, mint negyedikes korban a Kincskereső kisködmön (elmondása szerint ez „enyhén traumatikus” egy ilyen korosztályú olvasó számára) az Antigoné 15 évesek torkán való lenyomásáról pedig ne is beszéljünk. Ettől függetlenül hozzáteszi, hogy „nála nincs nagyobb kedvelője a klasszikus szövegeknek”, Arany János plusz a másik fél magyar irodalom tengelyen tudná ezt meghatározni. Kedvenc nagyregénye pedig az Anna Karenina, amiből első alkalommal 15 évesen egy kukkot sem értett, de később a könyv iránti szeretete a focizás iránti szenvedélyével exponenciálisan nőtt, illetve az Ezer és 3 című könyvének alapjául szolgált.

 
 

 
Saját művei közül a gyerekeknek íródott Samunadrág című verseskötete számára a legkedvesebb, ebben semmit sem javított át, amikor megjelentette a könyv szövegeit legújabb válogatáskötetében, a Mind, átjavított, újabb, régiekben. László Noémi sikeresen eltalálta ezt a furcsa sorrendű címet, ami kapcsán fény derült arra is, hogy milyen logika alapján kapta ezt: a szerző kedvenc könyvcíme Kemény Zsigmond Ködképek a kedély láthatárán (a beszámoló szerzőjének alliteráció-mostrumra való kifuttatása a véletlen műve) inspirálta, hogy egy egy szótagos, egy két szótagos, egy három szótagos és egy négy szótagos szóból álljon a cím.

 
Kukorelly az este folyamán „műélvezeti aktivistaként” volt jelen László szerint, hiszen mindvégig a műalkotások élvezetén, tobzódó befogadásán forgott a szó – illetve – hogy ne becsüljük alá a gyerekszáj-szóvirágokat, ne butítsuk gügyögéssé a gyermekverseket, írjunk naplót, igyunk sört és így mindenkiben benne van a potenciál.
 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter