virágvasárnap




 

                                 Csehy Zoltán parafrázis

 

hány virágot tudnék kitalálni,

amíg tart a kijárási tilalom,

hány szétterülő másodpercet,

amelyben nincsen már kapaszkodó,

csak magának ül és lóg le a falról,

kattogással tölti tele a szobát,

belakja hallójáratok komor zugát.

 

kifutni innen nem, csak bábosodni,

derült szavak között lefőzni

kávészagú kilátástalanságaink.

 

pojácák orrukat vakarják, közben

némafilmek pörögnek szemünk előtt

légvédelmi riadók idejéről,

szemrepedéseikben kósza megvetés,

amíg mi ellubickolunk sikoltva,

az információs iszap lehúz.

 

hány kifogást tudnék kitalálni,

amíg lezúdul a megvetés, leéget

vásznat, bőrt, feltevéseinket,

fuldokolni full hd-ben érdemes,

légszennyezett a délutáni műsor,

a népirtásokat mára félretettük,

szabadságbarátok üvegeznek,

megpörgetik és kiderül, ki fogja

megcsókolni a szégyen lapockáját,

ki fog zuhanni, mint a benzin ára

a bűntudat vermének árnyékába,

hogy átvacogja bosszúvágyát csendben,

miközben egyre zsírosabb huszárok

törlik lábukat anyák hasába.

 

a végvárakat mind elárverezték,

farkasvakságban hunyorgó birtok

feszül, hallgatag tartomány.

 

hány magányos orrszarvút

tudnék még elfeledni, amíg

kérdőmondatok helyett a citromillat

fojt belénk mindent, mi áldozatszerű?

 

feszült arcizmok ösztönrándulása

szorítja, nyomja el belénk az undort,

hirdetéseken riadt családok

bűntudatfehér mosolyt mutatnak,

fényképészek ujjlenyomatáról

tanulni meg a cinkos némaságot.

 

hány lélegeztetőgépet tudnék még

üzemelni, hogy elviseljük a hazánkat,

mely folyton szivárgó porzsák,

atkák és tetvek bolyhos fellegvára,

hány madársikolyba szorult

légszomj, hány vadveszélyes

mezőt kell még felégetni,

hány maszkabál lesz még

a nukleáris alkonyatban,

hány virágvasárnap múlva fogjuk

tudni szájfertőzés nélkül

elmesélni ezt a századot, hogy

a mi korunkból nem lehetett

csak úgy kimenni levegőzni.