Angyali üdvözlet




Eugen Gâscă retrospektív tárlat nyílt októberben a Quadro Galériában, mely a 20. századi romániai képzőművészet egyik meghatározó személyiségének művészetét kívánja bemutatni. Eugen Gâscă (1908–1989) Gerendkeresztúron született szerény anyagi körülmények között, korán elveszítve szüleit és testvéreit. A családi tragédiák, a folyamatos szegénységgel, illetve a tuberkulózissal való küzdelme mind hozzájárult ahhoz, hogy sajátos életszemlélete és művészi nyelvezete korán kialakulhasson. 1928-ban a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán kezdte tanulmányait, a Párizsból frissen visszatért fiatal tanárok irányítása alatt, majd Bukarestben, és Jászvásáron folytatta.

 

A Quadro Galériában helyet kapó tárlat a művész első post mortem kiállítása, mely széleskörű válogatást tár a közönség elé. Bemutatja az örökösök gyűjteményét, mely a Maros Megyei Múzeum – Marosvásárhelyi Múzeum, illetve jelentős magángyűjtemények anyagával egészül ki. Figyelemre méltó válogatás szerepel az 1930-as években készült festményekből és grafikákból, amelyek bemutatásra kerültek Gâscă 1934-es kolozsvári egyéni kiállításán, amikor a fiatal festő művészetének korai szintéziséhez jutott el. Betekintést kapunk a második, a hatvanas évektől kezdődő festői életszakaszba is, amikor a szocialista realizmus dogmájának enyhülése után Gâscă-nak sikerül művészetében egy újabb szintézist létrehozni. Visszatér a letisztult, egyszerű, ugyanakkor nagyon expresszív képi nyelvezetéhez, és korai vallásos tematikáihoz (Keresztrefeszítés, Menekülés Egyiptomba, Siratás I, II). E melankolikus, az időtlenség érzetét keltő, tájat és embert kékes fénnyel átható képi világot spiritualizált moder­nizmusként definiálják a kurátorok. A tájba helyezett, gyakran minden nemiséget mellőző, semmibe révedő alakjai titokzatosak, ikonszerű ábrázolásuk és kromatikájuk révén freskókra emlékeztetnek. Az alakok nyújtott vertikalitása, a kék végtelen árnyalatainak fénye, illetve a kifejezett érzelmek gazdag skálájának köszönhetően a képekről egyfajta metafizikus időtlenség árad, igazi katarzis-élményt hagyva a szemlélőben.

 

A kiállítás további érdeme a művész életének utolsó évtizedeiben készített festményeinek és grafikáinak bemutatása, melyek most kerültek először a nagyközönség elé. Az Öröm-sorozat (akvarell, olaj) a feltámadás jelenetét dolgozza fel egy burkoltabb, a korban is elfogadhatónak számító formában, melyet figyelmesen szemlélve, a dekorativitáson túl egy másik, metafizikus világba kapunk betekintést.

 

A galéria munkatársai egy monografikus jellegű kiadvánnyal is készülnek, mely lényegesen hozzájárul az életmű közelebbi megismeréséhez és értelmezéséhez, hisz a művész hagyatékban őrzött feljegyzéseit és írásait is tartalmazni fogja. Bár Gâscă ezekben meglehetősen szűkszavú, életszemléletére, művészetére való utalásokkal is találkozunk. Annak ellenére, hogy tájképei absztrakt nyelvezetükkel eltávolodnak a klasszikus tájábrázolástól, a táj közvetlen élménye, melynek az emberi alak is szerves része, mindvégig meghatározó a művész számára: „Az én témáim bennem lakoznak. Tájképeim alakjai a föld emberei, ennek a földnek a részesei. Mély gyökerekkel rendelkeznek, és a nyárfához – kedvenc fámhoz hasonlóan – függőlegesen emelkednek ki a földből, értelmet adva a hely valóságának és a dolgoknak. Az emberi érzések és vágyak kifejezésére szimbolikus alakokat választottam, függőleges, lendületes vagy görbe vonalúakat, melyek mentesek mindenféle tárgyiasságtól.”

 

 

A Maros

 

 

Alkonyat

 

 

Pár II.

 

 

Kompozíció, 1970-es évek

 

 

A dicsőszentmártoni híd, 1933.

 

 

Menekülés Egyiptomba, 1934.