Anyanyelve: az irónia




 

 

A marosvásárhelyi Lector Kiadó Transylvania Express című sorozatának első darabjaként látott napvilágot Doru Pop Szocialista szappanopera című regénye. Pop ízig-vérig erdélyi alkotó, háttere román–magyar–sváb–zsidó kulturális mozaik – a Tamás Etelka kiváló fordításában megjelent regény többek között ezt a hagyományosan többidentitású környezetet képezi le úgy, hogy maga is hasonlóképpen puzzle-szerű.

 

E kirakós játék darabjait a szocializmusban megélt gyermekkor narratívájára fűzi föl egy egyes szám első személyű elbeszélő, aki Doruként definiálja magát – bár környezete, miután a Dallas meghódítja a közép-európai közönséget, Bobicinak, illetve Bobinak szólítja, attól függően, hogy a románt vagy a magyart használják-e elsődleges nyelvként családi körben. A szappanopera-főszereplőtől kölcsönzött becenév egyszersmind arra is apropót teremt, hogy Pop valóban a teleregények struktúrája mentén építse fel a kötetet. A könyv rövid fejezetekből építkezik, amelyek mindegyike epizódszerű, dinamikus jelenetekből építi fel a mű mikrovilágát, ráadásul e fejezetek rendre szentenciaszerű tanulságokkal, vagy tanmesékkel zárulnak, hasonlóképpen ahhoz, ahogyan a Szomszédok című teleregényben Vágási Feri, Böhm bácsi vagy Etus néni látta el morális útravalóval a nézőközönséget.

 

Van azonban egy nagy különbség e szentenciák, valamint a televíziós előkép között. Ugyanis bölcselkedéseivel és példabeszédeivel a didaktikusságot is kigúnyolja a tanulság-orákulumként szerepeltetett Rebeleș bácsi, akinek a neve és stílusa is felidézi a szatíra eszközétől sohasem tartózkodó, szókimondó reneszánsz író, François Rabelais alakját, valamint a rabbik megszólítására használt „rebe“ szóval is összejátszik. A jóindulatú, szimpatikus trollkodást mesterien műveli a bölcs-bolondos Rebeleș bácsi, az iróniát anyanyelveként beszélő pótpapa-figura, mint azt a cikóriakávéhoz való viszonyáról szóló anekdota is tanúsítja: „ha mi vagyunk a virágzó komunista állam éllovasai, akkor a cikória az, amit megérdemlünk. Jó kommunisták vagyunk, mert olyan anyagot nyelünk le, amelyről azok az elvtársak is, akik árusítják, és azok is, akik főzik, tudják, hogy szar, de amit mégis mindenki lenyel.

 

– Cikória van? Kérdezte Rebeleș bácsikám mindenhol, ahol megfordult, boltban, étteremben, a szocialista kereskedelem bármelyik egységében. Elmondhatatlanul szórakozott, amikor a pincérek rémületére, akik titokban török kávét ajánlottak, tiltakozott.

 

– A cikória a jövő társadalmának kávéja, visszautasítom a züllött kapitalista morált.”

 

A trollkodás eme nemes változata családi vonás, amelyet Rebeleș bácsi szemlátomást Dorura-Bobira is sikeresen örökített tovább. A kötet narrátora ugyanis gyermeki bájjal trollkodja szét a nemzeti narratívákat és a történelmi mítoszokat, például amikor egyik osztálytársát azzal bosszantja, hogy a többiek előtt arról győzködi: „Horthy Miklós valójában román volt, és Horea Miclăușként született”, vagy azt adja elő, hogy keresztapja miként akadályozta meg Románia beavatkozását 1968-ban – bár elbeszélése szerint az is lehetséges, hogy Romániát is meg akarta szállni a Szovjetunió, csakhogy visszariadtak az intervenciós csapatok, amikor Alsóvisónál bevetették tankjaik ellen a titkos csodafegyvert, a kiváló román tudós, Gogu Constantinescu által feltalált lézerágyút. Rebeleș bácsi cikóriakávé-rendelésének példájához hasonlóan maga Doru-Bobi is előszeretettel űz tréfát a mozgalmi bikkfanyelvből, olyannyira, hogy a Lenin-parafrázisoktól sem riad vissza, például amikor a „Kommunizmus = szovjethatalom és elektromosság” programadó jelmondatának mintájára a borsi határátkelőnél megállapítja: „Románia olyan, mint Magyarország fény nélkül”.

 

A regény nem csupán a szocializmus nyelvi hagyatékát hasznosítja újra, de hangsúlyosan jelen vannak benne a korszak reáliái is, köztük a szocializmusban felnevelődött gyerekek emblematikus tárgyai: a Rahan képregények, valamint az Asterix és Obelix Jugoszláviából átcsempészett számai. Természetesen a könnyűzene is szerepet kap ebben a mozaikszerű korrajzban, az LGT-től a Beatlesen át a Modern Talkingig, akárcsak azok az árucikkek, amelyeket manapság retrótermékekként szoktunk emlegetni, például az Eugenia vagy a Cristal fogkrém, amelyről érdemes tudni: bár gyümölcsíze könnyedén csábít arra, hogy kenyérre kenve fogyasszuk, ilyetén módon történő alkalmazása gyomorbántalmakat okozhat.

 

Szocialista szappanopera közel háromszáz oldalán végigvonul az irónia, valamint a nosztalgikus hang kettőssége. A humor színfala mögött olyan komoly kérdéseket feszeget a könyv, mint például a többnemzetiségű identitás megélésének lehetőségei, valamint a történelmi tabuk megjelenése a többkultúrájú családokban. Doru például az óvodaként működő, nagykárolyi régi zsinagóga udvarán elhelyezett emlékoszlop feliratából tudja meg, mi történt a zsidókkal a holokauszt idején, s a rokonok körében egyedül a bolondos Rebeleș bácsi hajlandó beszélni erről a témáról – de ő is úgy, hogy közben eltávolítja a gyermeket a traumától. Az, hogy Doru-Bobit a család homályban tartja önnön zsidó hátterét és általában a zsidóság sorsát és kultúráját illetően, később bizarr élethelyzeteket produkál – a legeklatánsabb példa erre az az epizód, amelyben a főhős néhány jóbarátjával betör az elhagyatott ruszin templomba, hogy ott fütyiméret-versenyt tartsanak, és ott szembesül vele Doru-Bobi, hogy a többiekkel ellentétben az ő szerszámáról hiányzik az előbőr, amiből azt a következtetést vonja le, hogy ő maga a Messiás, mivel fityma nélkül született.

 

Doru Pop Szocialista szappanoperája tehát kiválóan műveli a kortárs román prózára annyira jellemző groteszk realizmust, amely olyan művekkel rokonítja, mint Petru Cimpoeşu regénye, a Simion, a panelszent, vagy Dan Lungu Tyúkok a mennyben című remeke. Érdekes, hogy Pop narrátora, a kortárs erdélyi magyar próza néhány darabjával, valamint Lungu említett regényével összhangban a Ceaușescu-házaspár kivégzését traumatikus élményként éli meg, azonban nála a tévé által is közvetített kivégzés alkalmasint nem a vérben fogant rendszerváltás ősbűneként válik hangsúlyossá, hanem mintha azt sugallná, hogy a sajtóorgánumok és tévéhíradók középpontjában álló diktátorpáros életét akár afféle teleregényként is követhette a szocialista Románia nagyközönsége. Újabb példája ez annak, mennyire átgondoltan és következetesen szervezte rá a szappanopera-koncepcióra regényét Doru Pop.

 

 

 

Doru Pop: Szocialista szappanopera. Fordította Tamás Etelka. Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2017.