Hírek >

Hír |

Megnyílt Árkossy István Időutazás című kiállítása




Február 3-án reggel tíz órától kezdődően egészen február 28-ig látogatható lesz Árkossy István képzőművész Időutazás című kiállítása. További részletek a hivatalos Facebook-eseményben.

 

Árkossy István Kolozsváron született 1943-ban. A Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola képgrafika szakán diplomázott 1966-ban Feszt László tanítványaként. Már egyetemi évei alatt szoros kapcsolatba került erdélyi szerkesztőségekkel és könyvkiadókkal, ahol rendszeresen jelentek meg rajzai, illusztrációi. Államvizsga után a jeles kolozsvári irodalmi-művészeti és kritikai hetilap, az Utunk szerkesztőségének munkatársa lett, itt két évtizeden át hétről hétre Erdély művészeti és szellemi eseményeinek lapgrafikai megjelenítése volt a feladata. Mindemellett több sajtótermék grafikai arculatát is kialakította az esztendők során. Miután 1971-ben zsögödi Nagy Imre festőművész rézkarcprése hozzá került, elsősorban sokszorosított grafikai eljárásokkal készítette munkáit; kezdetben fekete-fehér, majd később egyre inkább színes nyomatokkal jelentkezve a megyei és országos kiállításokon. A szerkesztőségi munka jellege és elsősorban a Kriterion Könyvkiadóhoz fűződő szoros kapcsolata eredményezte, hogy mintegy háromszáz megtervezett kötet került ki már akkoriban kezei alól. Festészeti anyaggal az 1982-es kolozsvári kiállításán jelentkezett először. Mintegy félszáz egyéni kiállítást rendezett az évek során, és számos csoportos tárlaton, valamint nemzetközi művészeti seregszemlén kerültek bemutatásra művei. Elismerései között említjük a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, valamint az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Szolnay Sándor-díját (2018).