Árva albínónak a világ




 

El tud-e vonatkoztatni a lassan középkorba hajló erdélyi magyar, életét a szórványban kezdett kritikus gyermekkora két meghatározó olvasmányélményétől, és általában a gyermekkorától, amikor a Dévát nézi? Nem tudok. Többek között azért is vagyok erre képtelen, mert Szőcs Petra rendező és Bodor Balázs rendezőasszisztens a film vizuálisan erős harmadik és ötödik beállításában megidézik az olvasmányélményeim hangulatát Dévényi Zoltán operatőr kameráján keresztül, onnan tovább pedig egyfajta várakozással figyelem a cselekményt, kívánom, hogy eljussunk valamilyen formában a Kőműves Kelemen ballada utolsó felvonásához, és Gúzs Imrének A fehér hajú leány című kisregényéhez. Nem jutunk el. A Kőműves Kelemen szinopszisa ugyan pár másodpercben elhangzik, de alapvetően nem erről szól a történet, ahogy Gúzs nagynovellájáról sem, jóllehet, amilyen zárt időkapszulában örvénylik lassan a film cselekményideje, éppenséggel ott is lehetnék, oda repülök hát vissza, a csavargással és állandó csodavárással gazdag gyermekkorba, amikor a halált még súlytalan átmenetként értékeltem, amint azt a film gyermekszereplői is teszik.

 

A kolozsvári származású, Budapesten élő Szőcs Petra az első magyar alkotó, aki elnyerte a Velencei Biennálé 2012-ben indított Biennale College program díját, amelyet a pálya legelején járó tehetségek igényelhetnek. Szőcs Petra az erdélyi magyar filmgyártás eddig legsikeresebb fiatal alkotója, 2014-ben a Cannes-i fesztivál hivatalos versenyszekciójába kapott meghívást A kivégzés című kisfilmmel, amely aztán a szarajevói fesztiválon nyert, 2016-ban a Csoszogj úgy című munkájával pedig hazavitte a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Film­szemle fődíját. Szőcsről, aki verseket is ír, nem egy alkotótársa gondolja, hogy rendezői szemléletében is költői. Filmlátását sajátos képi fogalmazványok és lírai nar­ratív görbületek jellemzik, amelyek szabad verselését is meghatározzák, költészetének nosztalgikusan szilánkosított hangvétele egy lágyan elvont és fordított időelőjelű játék romlásról és újrakezdésről, olyan, mintha a gyermek felnőttkorára és halálára emlékezne.

 

Déva főszerepét A kivégzésből ismert Moldován Katalinra kívánták volna osztani eredetileg, de végül az árkosi Nagy Csengellére esett a választás, aki maga is albínó. Csengelle a 14 esztendős Katót alakítja, a dévai árvaház lakóját, akinek traumája, hogy megölte egy játszótársát – visszautalva ezzel A kivégzésre. Igaz, itt egyfajta boszorkánysági önváddal, különleges külsője okán úgy érzi, elátkozta az elhunytat, nem konkrétan testi sértést okozott, mint az a kisfilm cselekményében látható. Az árvaházi gyermekek képzeletében legenda épül Kató hófehér haja, elefántcsontbőre és vadul cikázó szemgolyói köré, úgy vélik, ismeri a számukra még megfoghatatlan halál rejtelmeit. A felnőttek viszont sérültként kezelik, óvatosan vigyázzák lelki épségét, ami a serdülőkorba érett és normalitásra vágyó Kató önérzetét lázadásra készteti. Egyrészt Bogi (Komán Boglárka), az új, hozzá barátnőként közelítő gondozó mellé társulva kiszökik az árvaház biztonságából és kisebb kalandban vesz részt, másrészt a nála fiatalabb gyermekek unszolására – hogy boszorkányos képességének újabb bizonyítékát nyújtsa – játékból „halálos átokkal” sújtja Annát (Fatma Mohamed), az imádott másik gondozót. Mindeközben egy hibás hajszárítóval több napos áramszünetet okoz (a fény halálát tulajdonképpen), amitől az árvaházi esték gyertyalángos, mágikus hangulatba borulnak. A csendesen lázadó, magát a végzet lényének képzelő Katón végül felülkerekedik empátiája, és embertársi féltésből a korábbinál nagyobb kalandra indul.

 

A Biennálé gyártási támogatása megkötésekkel használható fel, ami azt jelenti, hogy Szőcs Petra stábjának mindössze négy hónap állt rendelkezésére a forgatáshoz, ezért jóformán sem a forgatókönyvet – amelyet Nagy V. Gergő (Virágvölgy, Az Úr hangja) is jegyez – végigírni nem volt alkalmuk, sem színészeket válogatni a mellékszerepekre. A rendező ebből fakadóan az eredeti szándékhoz képest több amatőr színésszel dolgozott, ezért a szövegkönyv hézagait a megszólalók improvizációjával hagyta kiegészülni, ezáltal vaskosan a szórványra jellemző töredezett vagy kevert nyelvhasználat érvényesül abban a posztszocialista realista romos környezetben, ami Déva és Petrozsény helyszínein az épített tájat jellemzi. A külső világ szögletes, leharcolt, omladozó geometriája, a vasutas depó és a beroskadt tájházak lélektelen sötét helyszínei (távoli kutyaugatással) valami lényeges összetevő elvesztésére erősítenek rá, míg a román és a magyar között, azok réseiben létező fele-fele társalgási nyelv az átmenet vagy a duplicitás lenyomata. Kató lelki folyamatai is hasonlóak. Lélekben még gyermek, cselekedeteiben viszont igazodik a felnőttek világához, miközben magyarázatot és megbánást keres a számára terhes bűnökre, tisztulásra vágyik. Az albínó lány identitását kutatja, mesélték neki, hogy árvaként másik nevet kapott, hozzá másik nemzetiség társult, így ebben a kettősségben is egy egészséges, számára élhető önmeghatározás útján indul el. Apró csirkefogásai (a koszorú elemelése és értékesítése, Bogi elárulása, a dohányzás) ennek a folyamatnak a részei, amihez több vonatkozásban nőiségének felfedezése is hozzátartozik: kisminkeli magát és pózol a fényképezőgépnek, amelyről később úgy vall, hogy nem akarta. Közben pedig felfedezi, befogadja, rácsodálkozik környezetére, és vele együtt fedezzük fel mi is Déva idegen, mindazonáltal ismerős helyszíneit, Kató hibás mechanikájú szemén keresztül tisztul és halványodik, lüktet számunkra az ablakból nyíló várospanoráma.

 

A pár mondatban vázolható cselekmény ellenére a Dévának nincs egységes, szolid, markánsan a néző elvárásait kielégítő története, inkább jellemzi egyfajta kísérlet az anyaggal, amennyiben anyagnak tekinthető Kató különleges fizikai természete, az albínóság. Ebből származnak nem csupán az elbeszélés folyamatában, de sokszor az egy beállításon belül is létrehozott kontrasztok Kató hosszú fehér hajával, amely valósággal világít a sötét háttér előtt vagy egy másik hajzuhatag mellett, és hiába az áramszünet, a lány egy vaksötét szobában vagy a gyéren megvilágított utcán is fényforrásként szolgál. Kató a látótérben állandó fókuszpontot alkot. Nincs más választása a nézőnek, azonosulnia kell a szellemszerű Katóval, át kell vennünk folytonos búskomorságát, így akkor sem tudunk felszabadító mosolyra fakadni amikor egy másik gyermek édesen csintalan gesztusa villan fel. A bánatos albínó lány gúzsba kötötte jókedvünket. A kritika végére érve már értem – nem véletlenül a szerencsés szóválasztás hatására –, miért szállt meg Gúzs Imre fiúhőseinek félelemmel vegyes izgatott várakozása a film elején, amikor még kvázi a barlang előtt álltam – majd váltott megértő melankóliába viszonyulásom, mire megismertem a Fehér Hajú Lány szomorkás történetét.

 

 

Déva, színes, magyar–román film, 76 perc, 2018. Rendező: Szőcs Petra. Forgatókönyvíró: Szőcs Petra, Nagy V. Gergő. Operatőr: Dévényi Zoltán. Vágó: Dunai László. Szereplők: Nagy Csengelle, Fatma Mohamed, Komán Boglárka.