Az Egyiptomi, avagy a Gondviselésről




Georgeta Olimpia Bera: Rózsaszín hercegnő, 2018

 

 

I., 9-10.
 

[Szereplők és Nézők a Teológiai Teátrumban ]

 

Osiris atyja ekkor így a szólt: Tévedsz, ó, fiam, mondta. Léteznek istenek a mi világegyetemünkben.

 

Ezek közül egyesek végzik a maguk sajátságos cselekedeteiket, mások pedig a szellemi szépség szemlélésével telnek be.

 

Léteznek továbbá mások, akik a világ fölé helyeztettek, s akiktől függ valamennyi lény a legutolsó rangfokozatig; ám ezek az istenek sohasem szállnak és alacsonyodnak le az anyagig.

 

[A világ látványjátéka]

 

Eme istenek számára a világegyetem egy varázslatos látványjáték.

 

Ők viszont még több kellemet találnak ama forráson merengni, amelyből kiárad mindaz, ami létezik. Sohasem lépvén ki önmagukból, ezek az istenek tökéletes boldogságnak örvendenek, minthogy bennük minden isteni.

 

Az alacsonyabb rendű istenek viszont nem lelnek igazi boldogságra, csupán akkor, ha a mindenható Isten felé fordulnak.

 

Bármely jó, ami a világegyetemben megtalálható, egyetlen egyszerű okból származik, ám a világ különböző részeit más-más istenek kormányozzák, akik a szemlélődéstől kényszerű módon alkalmasint el kell forduljanak avégett, hogy a cselekvésnek szenteljék maguk, ily módon tevén eleget ama hivatalnak, amely őreájuk bízatott.

 

A legtisztább szellemek közvetlenül a Legfölsőbb Lényeg alatt helyezkednek el; s hozzájuk közel, de kissé lejjebb, további szellemiségek találhatóak. Különféle lények folyamatos sorozata követi egymást eképp a világegyetem határaiig.

 

A Gondviselés a közvetítőkön keresztül fölülről érezteti hatását a világban, de e ráhatás nem érzékelhető minde­nütt egyenlő mértékben, hisz különben nem állna fönn többé a létezők rangsora. Amilyen mértékben szállunk alább és alább, a dolgok annál inkább változnak, összezavarodnak és elenyésznek eladdig, hogy semmivé lesznek.

 

[A lélek látható képe az Ég]

 

Ez történik idelenn: az utolsó fokon lévő, megszületett testek, akik a változásnak vettettek alá, csupán szerény s veszendő létezéssel rendelkeznek; a másik végleten viszont a megingathatatlan Ég olyan, mint a lélek látható képe.

 

[A létezés látszat]

 

Ha odafönn e magasztos szereplők lakoznak – s ekkor Osiris atyja az istenekre mutatott –, úgy a világ váltig háborgó elemeiben a démonok dinamikus és vad fajzata tanyázik. Túlontúl távol lévén a fölső tartományoktól, a démonok érzéketlenek az isteni rend bű-bája iránt.

 

A létezők üledéke semmit sem tehet önmaga átörökítéséért: a seprő szertefolyik, nem marad fönn; hiába változik, mert csupán a létezés látszatát birtokolja.

 

[A Levés lenti lendülete]

 

S mivel az anyaggal való közvetlen rokonságuk folytán a démonok csupán a pusztítás szellemével rendelkeznek, szükséges, hogy az Istenség a világ felé fordulván egy olyan szerencsés lendületet adjon a világnak, amelynek a világegyetem egy ideig engedelmeskedik.

 

E lendület hatása viszont fokozatonként gyöngül.

 

[A világ Bábszínháza]

 

Lásd a bábukat: abban az esetben is, ha már megszűnünk húzni azt a szálat, amellyel mozgatjuk őket, a bábuk még folytatják egy darabig a mozgásukat; de nem fognak örökké mozogni, mivel nincs bennük meg a mozgás alapelve: a bábuk csak addig izegnek-mozognak, amíg hat az az erő, amely mozgásba hozta őket, ám ez az erő idővel megszűnik.

 

Ugyanez a helyzet a világgal, ó, szeretett Osirisom: tudd, hogy minden, ami jó, az isteni, s minden, ami jó, nem ebből a földből származik, hanem máshonnan: íme az oka annak, hogy a rendkívüli lelkek csak ritkán jelennek meg; s amikor az istenek az emberi dolgokkal foglalkoznak, az a gondoskodás, amelyet az istenek az emberek irányába kifejtenek, kétségtelenül nem ellentétes az istenek természetével, de nincs is összhangban az istenek előző életével.

 

Az istenek boldogsága nem a cselekvés; számukra nagyobb öröm a Legfölsőbb Úr által fölállított rendszerben gyönyörködni, mintsem megfelelő módon kormányozni az alsóbbrendű dolgokat: az első esetben a gondolat a tökéletes szépség felé fordul, a másik esetben viszont a gondolkozás elfordul a tökéletes szépségtől.

 

[A cselekvés és a szemlélődés szimbolikus szempárjai]

 

A beavatási szertartásokban láthattad azt a jelképes alakzatot, amely két szempárból áll: az alul lévő szempár csukott, míg a fölül található szempár nyitott szemű.

 

A szemlélődés és a cselekvés váltakozása fejeződik ki ebben a szimbólumban: hol a szemlélődés, hol pedig a cselekvés foglalja le a másodrangú isteneket.

 

E két tevékenység közül az istenek szívesebben látják el a nemesebbiket, s a kevésbé nemes tevékenység felé csupán abban az esetben fordulnak, ha a szükségszerűség ezt megköveteli tőlük.

 

Szükség esetén az istenek cselekesznek és megmentik a világot, de nem a cselekvés képezi az istenek kiválóságát.

 

Ugyanez a helyzet az emberekkel is: hol a mindennapi teendőiket végzik, hol meg a bölcseletnek szentelik magukat, s főként az utóbbi esetben kerülnek közel az Istenséghez.

 

[Az istenek számára a szemlélődés a legmegfelelőbb. Az istenek számára a világban elvégezendő cselekvés megvalósítása körülményes]

 

[10.] Mindezeket immár megismervén, fogd tehát kellőképpen föl azt, amit mondani fogok neked. Ne kérd az istenektől, hogy éjjel-nappal a segítségedre siessenek. Az, ami számukra a legmegfelelőbb, az a szemlélődés, hisz az istenek a világegyetem legmagasabb részein tartózkodnak. Minthogy az ég lakóiként az istenek nagy távolságra helyezkednek el az emberektől, nehogy azt hidd, hogy az istenek bármikor és könnyűszerrel alá tudnak szállni a földre.

 

[Deus ex machina]

 

A színházi műszak háttérmunkásaihoz hasonlóan az istenek úgy indítják el egy állam mozgatórúgóit bizonyos, meghatározott korszakokban, hogy oly lelkeket küldenek el kormányozni az államot, akik az istenek családjából származnak.

 

[Osiris lelkének emlékeznie kell önnön származására és küldetésére]

 

Az isteni gondviselés csodálatos szándékainak a véghezviteléhez egyetlenegy ember is elégséges ahhoz, hogy emez megteremhesse számos nép boldogságát. Miután e művüket véghez vitték, az istenek visszatérnek a saját életvitelükhöz.

 

Te, akit egy oly világba rendeltek az istenek, amely nem a tiéd, emlékezz az eredetedre, és ne feledd, hogy neked itt egy végrehajtandó küldetést kell beteljesítened; arra kell törekedj tehát, hogy önmagad emeld föl az istenekhez, nem pedig arra, hogy az isteneket alacsonyítsd le tenmagadhoz.

 

[…]

 

I., 13. Azok számára, akik a jót gyakorolják, közömbös, hogy szerény körülmények között élnek, avagy hogy fölemelkednek a legmagasabb megtiszteltetésekig: ők mindig a lélek békességében élnek. Nincs olyan létezés, amelyben az erény nem gyakorolhatná magát.

 

[A tragikus színpad színésze a rendező minden igényét beteljesíti]

 

A szomorújátékok színpadán láthatjuk, amint a színész, aki a művészet szabályai szerint képezte ki a hangját, ugyanolyan jól játsza el Kreón szerepét, mint a Téléphoszét.*

 

Mindegy, hogy bíborba öltözik, avagy ha rongyok is takarják testét, a színész önnön hangja erőteljes és szenvedélyes hangsúlyainak a segítségével visszhangoztatja a színházat, és ékesszólásának a bűvöletében tartja a hallgatóságot.

 

A színész ugyanolyan tökéllyel alakít egy rabszolgát, mint egy királynőt, s bármely rábízott szerepnek azonképp tesz eleget, hogy a kórust összeállító rendező valamennyi igényét kielégítse.

 

[A világ nagy Drámája]

 

Ezenképp a világ e nagy drámájában Isten és a Szerencse úgy osztja ki számunkra a különböző sorsokat, mint a lejátszandó szerepeket. De egyik szerep sem ér többet, mint a másik: legyünk képesek tehát a legteljesebb módon betölteni azt a szerepet, amelyet kiosztottak számunkra.

 

A jóérzésű ember mindig meg tudja őrizni a felsőbbrendűségét: bármely szereplőhöz alkalmazkodik, lett légyen az koldus avagy király. Nem nevetnénk-e azon a színészen, aki visszautasítana egy szerepet csupán azért, hogy egy másikat kérjen magának? Mégha egy öregasszony vonásait is ölti magára, a színész elismerést, tapsot és díjakat arathat; de alakíthat akár egy királyt is, ha rosszul játszik, kifütyülés és gúnykacaj tárgya lesz, s néha még kőzápor is zúdulhat őreá.

 

A sorunk, amelyet kiutaltak számunkra, sohasem a miénk valóságosan; az a sor, amelyben leledzünk, olyan, mint egy idegen gúnya, amely pusztán csak beborít bennünket: ám hogy mire is használja e jelmezt az a lélek, amely mibennünk lakozik, aszerint érdemlünk ki és kapunk majd mi dicséretet avagy megróvást.

 

[Az élő dráma]

 

Ebben az élő drámában, amelynek mi vagyunk a színészei, a jelmezeket válogatás nélkül fölölthetjük vagy akár levethetjük.

 

II., 8.

 

[A világ nézője a bölcs]

 

Számoszi Pithárgórász eképp határozta meg a bölcset: a világyegyetem egyik idelenti nézője, akit, miként egy színházba az ünnepi bemutatók alkalmából, ide, a földre helyeztek le, hogy megtekintse a színdarabot.

 

[A néző nézői]

 

Tekintsünk meg tehát mi is, mit fog tenni az a néző, ha megfelelő módon kíván viselkedni a színházban.

 

[A néző szemlélődése]

 

Nem látható-e számunkra egyértelműen, hogy azt foguk látni: a néző nyugodtan fog ülni és meg fogja várni azt, hogy a függöny lehullása után a dráma különböző, egymást követő felvonásai leperegjenek a szemei előtt ?

 

[A néző hiába szemlélné meg a színielőadás rendezői konyhatitkait]

 

Ám ha egy tapintatlan kíváncsi, ki oly szemtelen, mint a közmondás szerinti kutya, be kívánna hatolni a függöny mögé avégett, hogy megszemlélhesse a rendezés előkészületeit, a színházi bírák korbáccsal űznék ki onnan őt.

 

De ha nem is fedeznék föl a színházi felügyelők a betolakodó jelenlétét, a betolakodó ettől a ténytől még korántsem válna megvilágodottá, mert egyebet sem látna, mint átláthatatlan kuszaságot és zűrzavart.

 

[A színész csupán a rendező rendelkezéseit hajthatja végre]

 

Mindazonáltal a szokásban lévő szabály szerint az előadást egy prológus vezeti be, amelyben egy színész előzetesen bemutatja a közönségnek annak a darabnak az eseményeit, amelyet a színészek el fognak játszani.

 

E megnyilvánulásában a színész nem mulasztja el a kötelességét; a színész egyebet sem tesz, minthogy végrehajtja ama személy rendelkezéseit, aki az előadást vezeti; a színész őtőle kapja azt a szerepet, amelyet megtanul, s e megbízatáson túlmenően semmit sem cselekedhet; a színész megtanulta a szerepét, de addig hallgatnia kell, amíg nem szólítják föl, hogy a közönség előtt megjelenjen.

 

A színészek önmaguktól nem tudják azt a pillanatot, amikor be kell lépjenek a színpadra, s ekképp várniok kell a belépés pillanatát pontosító jelre.

 

Ugyanígy az az ember is, akinek Isten megmutatta a jövő készülő titkait, meg kell hajoljon az isteni fenség előtt (…).

 

 

BRÉDA FERENC fordítása

 

 

 

Jegyzet

 

* Téléphosz, Héráklész fia. Téléphosz nevének jelentése: Messze világító, Messzi fény.

Kürénéi Szinésziosz, Συνέσιος, lat. Synesius (Kr. u. 370–414), a líbiai Pentapoliszból (Küréné, Béréniké, Arszinoé, Apollónia, Ptolémaisz) származó, újplatonikus görög bölcselő és keresztény püspök. A tragikus sorsú alexandriai mértantudós hölgy, Hüpátia tanítványa és közeli barátja.

A fordítás az 1878-as első francia szövegkiadás (Œuvres de Synésius, évèque de Ptolemaїs, dans le Cyrénaїque, au commencement du Ve siècle. Traduites entièrement pour la première fois, en français et précédées d’une étude biographique et littéraire par H. Druon. Libraire Hachette et Cie, 79, boulevard Saint-Germain, 79, 1878.) alapján készült.

A szögletes zárójelben […] található címeket a szinészioszi alapszöveg szemantikai befogadását megkönnyítendő iktattam közbe.

A magyarra fordított szöveg egyik utolsó, matrixiális meglepetése a szerző nevében fog megnyilatkozni ama szemfüles Olvasó számára, kinek van füle, szeme stb…

 
 
B. F.