Az ember, aki magában beszél (Omul care vorbeşte singur)




Haller József: Öregember

 

Szereplők

 

NŐ 1   FÉRFI 1

NŐ 2   FÉRFI 2

 

Első szekvencia

 

Egy helyiség. Függönyökkel takart ablak. Szék az ablak előtt. Egy másik szék az ablak bal oldalán. NŐ 1 áll a függöny előtt, az óráját nézi. NŐ 2 az ablak melletti széken ül, leskelődik a függöny résén keresztül.

 

NŐ 1: Mit látsz?

 

NŐ 2: Semmit.

 

N1: Várj még. (Feszülten nézi az óráját.) Most! Megérkezett?

 

N2: Pompás! Megérkezett.

 

N1: Nem megmondtam? Pontosan hat lesz egy perc múlva. Tíz éve hat előtt egy perccel érkezik.

 

N2: Bolond!

 

N1: Várd ki a végét! Mit csinál?

 

N2: Áll..

 

N1: Egyik lábát felrakta a padra?

 

N2: Felrakta.

 

N1: Most figyelj! Pontban hatkor félrehúzom a függönyöket. Ő erre úgy tesz mintha hirtelen észrevett volna valamit az égen, aztán leül a padra. (Szünet.) Most!

 

(NŐ 1 félrehúzza a függönyöket. Az ablakon túl egy faóriást látni. A fa mellett pad. Egy férfi áll ott egyik lábát a padon tartva.)

 

N1: Na?

 

N2: A magasba néz.

 

N1: Nem megmondtam? Tíz éve ugyanaz a gesztus. Leült?

 

N2: Leült.

 

N1: Most szélesre tárom az ablakot. Amint szélesre tárom az ablakot, ő előveszi a cigarettáját.

 

(NŐ 1 kinyitja az ablakot. A padon ülő férfi előveszi a cigarettáját.)

 

N1: Láttad?

 

N2: Különös.

 

N1: Ugye? Nem az az érzésed, hogy éppen azt teszi, amit én akarok? Nézd csak, sétálni kezdek az ablak előtt. Míg én az ablak előtt sétálok a cigarettát a kezében tartja.

 

(NŐ 1 le-fel sétál az ablak előtt. A padon ülő férfi mozdulatlan, kezében cigarettája.)

 

N1: Addig tartom így, ameddig akarom. Amíg nem állok meg, nem mer rágyújtani.

 

N2: Állj meg, hadd lám!

 

N1: Nem. Fél percet szoktam sétálni. Ötször oda, ötször vissza. Most megállok.

 

(NŐ 1 megáll pontosan az ablak közepénél. A padon ülő férfi rágyújt.)

 

N1: Látod? Szerintem már úgy irányítom, mint egy marionettet. A leégett gyufát addig tartja ujjai között, amíg én felemelem a karom.

 

N2: Vajon miért jön?

 

N1: Nem tudom. Tíz éve kérdem, mi is történik tulajdonképpen. Úgy hiszem, különös hatást gyakorlok rá.

 

N2: (elmélkedve) Megtehetnéd, hogy fejre állítsd?

 

N1: Nem tudom. De azt hiszem, lépésről-lépésre sikerülhet. Figyelj! Most vállból forgatni kezdem a karom. Eldobta a gyufát?

 

N2: Még nem.

 

N1: Majd eldobja. Valószínűleg nem forgattam eleget a karom.

 

N2: Megmakacsolta magát, nem akarja eldobni.

 

N1: Igen, itt okozza a legnagyobb gondot… Ezt a részt még tökéletesítenem kell.

 

N2: Kész! Eldobta.

 

N1: Nagyon jó.

 

(NŐ 1 masszírozni kezdi a vállát.)

 

N2: Fáj?

 

N1: Kicsit.

 

N2: És most?

 

N1: Most egy érdekes csel következik. Kezemet a szemüvegemhez emelem és mozdulatlanul állok egy pillanatig.

 

N2: És?

 

N1: És ő felemelkedik a padról.

 

N2: Nem hiszem.

 

N1: Várd ki a végét.

 

(NŐ 1 kezét szemüvegéhez emeli. A padon ülő férfi felemelkedik.)

 

N2: Felállt! Felállt!

 

N1: Törölgetni kezdem a szemüvegemet, ő pedig sétál a pad előtt.

 

N2: Az áruló, nem sétál…

 

N1: Várj, még nem láttam neki… Hova az ördögbe raktam a zsebkendőmet?

 

N2: Micsoda? Nincs zsebkendőd? Mindent el akarsz rontani?

 

N1: Mindig a fürdőben felejtem a zsebkendőm…

 

N2: Elveszítjük! Járni kezd a saját feje után…

 

N1: Nem, meg se mozdul, amíg rá nem lelek a zsebkendőmre…

 

N2: Tessék, vedd el az enyémet.

 

N1: Köszönöm.

 

(NŐ 1 törölgeti a szemüvegét. A pad előtti férfi sétálni kezd a pad előtt.)

 

N1: (odasandítva) Jár?

 

N2: Jár.

 

N1: Meglásd, mindjárt zsebkendőt vesz elő és törölgetni kezdi az izzadtságát.

 

N2: Elővette.

 

N1: Igen? (Szemüvegét orrára helyezi) Most többször is mély lélegzetet veszek, ő pedig a fához lép és a törzshöz tapad.

 

N2: Nem tudnád sétáltatni még?

 

N1: Azt hiszem, igen. De nem akarom erőltetni.

 

N2: Érdekes volna látni, mennyit bírod sétáltatni…

 

N1: Azt hiszem, tudom még tartani. Azt hiszem, bármit csinálhatok belőle. Csakhogy félek.

 

N2: Félsz, hogy elszalad?

 

N1: Nem tudom. Nem akarok szenvedést okozni neki. Végülis, kötődöm hozzá. Érted? Tíz éve hallgat rám, anélkül, hogy megnyikkanna. Egyszer sem maradt el. Kötelességemnek érzem, hogy ne hajszoljam túl.

 

N2: pompás lenne rávenni, hogy vájja ki az egyik szemét.

 

N1: (mély levegőt vesz): Nem, nem… Most nem… Tán később, néhány év múlva… (mély levegőt vesz) Odatapadt?

 

N2: Oda.

 

N1: Amikor befejezem a légzéseket, ő eloltja a cigarettáját. Aztán eloltja a cipője hegyével.

 

N2: Meddig tartod a légzéseket?

 

N1: Hagyom, hogy még szippantson néhányat.

 

N2: Miért? Parancsold, hogy most oltsa el.

 

N1: Kár a cigarettáért. Tudom, hogy szeret cigizni. Fájna neki, ha rákényszeríteném, hogy túl hamar dobja el.

 

N2: Azt hiszem, a filterhez ért.

 

N1: Igen? Akkor megállok. (Szünet.) Eldobta?

 

N2: Igen.

 

N1: Nos hát, ez minden.

 

N2: Elég kevés.

 

N1: Azt gondoltam, idővel még kitalálok néhány figurát…

 

N2: Hiba lenne most veszni hagyni, ezen a szinten… Én a velőt is kifacsarnám belőle.

 

N1: Nincs más dolgod, mint találni valakit magadnak.

 

N2: Zsebre vágta a kezét.

 

N1: Igen? Ez jelzi, hogy csukjam be az ablakot.

 

N2: És ő?

 

N1: Elmegy, miután az ablakot becsuktam.

 

N2: Hallod, úgy tűnik, a fickó mond valamit…

 

N1: Igen, nekem is úgy tűnik.

 

N2: Úgy tűnik, magában beszél.

 

N1: Igen, egy ideje elkezdett magában beszélni…

 

N2: Talán szerelmes szavakat mormol. Talán elszalasztasz egy nagy szerelmet.

 

N1: Ki tudja?

 

(NŐ 1 becsukja az ablakot)

 

N2: Elment?

 

N1: El.

 

 

Második szekvencia

 

 

Egy fa. Egy pad. Némi távolságra fal, ablakkal. Az ablak zárva, függönyei behúzva. A fa mögött két férfi. Egyikük órát tart kezében.

 

FÉRFI 1: Mennyi?

 

FÉRFI 2: Hat óra lesz két perc múlva.

 

F1: Figyelj! Hat előtt egy perccel kilépek a fa mögül. Egyik lábamat felrakom a padra, ő pedig félrehúzza a függönyöket.

 

F2: Nem hiszem.

 

F1: Majd meglátod. Tíz éve mindig ráveszem, hogy pontban hatkor elhúzza a függönyöket..

 

F2: Bolond.

 

F1: Nem tudom. De úgy hiszem, különös hatást gyakorlok rá.

 

F2: Most!

 

(FÉRFI 1 kilép a fa mögül és közeledik a padhoz. A másik férfi rejtve marad. FÉRFI 1 felrakja egyik lábát a padra. A házban valaki félrehúzza a függönyöket.)

 

F1: Láttad?

 

F2: Talán mindig így húzza el…

 

F1: Nem, mert ez még nem minden. Most felnézek az égre. Ahányszor csak felnézek, ő kinyitja az ablakot.

 

F2: És ha nem nézel fel?

 

F1: Mi értelme, hogy ne nézzek fel? A fontos az, hogy ő kinyitja az ablakot, miután én felnézek és leülök a padra.

 

F2: Feltétlenül le kell ülnöd?

 

(Férfi 1 felnéz és leül a padra. Az ablakot kinyitja egy nő.)

 

F1: Hagyom, hogy egészen pontosan fél percig sétáljon le-fel. Ötször jobbra és ötször balra. Aztán rágyújtok. Számolhatsz.

 

F2: Számolok.

 

F1: Mennyi van még hátra?

 

F2: Még van egy kevés.

 

F1: Ha rágyújtok, megáll.

 

(FÉRFI 1 rágyújt. Ezzel egyidőben a nő megáll az ablak előtt.)

 

F2: Megállt! Megállt!

 

F1: Nem megmondtam? Az ujjam köré csavarhatom. Most láss egy még jobbat. Kezemben tartom a leégett gyufaszálat, ő pedig felemeli a karját és forgatni kezdi.

 

F2: Meddig tudod így tartani?

 

F1: Úgy hiszem, jó sokáig… De nem akarom.

 

(FÉRFI 1 kezében tartja a leégett gyufaszálat, a nő az ablakban a karját forgatja.)

 

F1: Amint eldobom a gyufát, nyomban leengedi a karját, aztán a vállát masszírozza és kezét a szemüvegéhez emeli.

 

F2: Most épp a vállát masszírozza.

 

F1: Talán túl sokáig hagytam felemelt karral.

 

F2: Semmi gond. Hagyd csak szenvedni.

 

F1: Nem akarom, hogy szenvedjen. Kötődöm hozzá. Annyira szófogadó és hajlékony, hogy elérzékenyít.

 

F2: Érzelgős vagy és ez nem jó jel.

 

F1: Szemüveghez emelte a kezét?

 

F2: Igen.

 

F1: Na tehát, most teljesen paff maradsz. Felállok és ő erre törölni kezdi a szemüvegét.

 

(FÉRFI 1 feláll. Az ablak előtti nő leveszi a szemüvegét és törölgetni kezdi. Azonban, míg rálel a zsebkendőjére, néhányszor körbenéz.)

 

F2: Nesze neked.

 

F1: Mit csinál?

 

F2: Néz szerteszét.

 

F1: Ez a mozzanat megijeszti általában.

 

F2: Megtalálta.

 

F1: Törli?

 

F2: Törli.

 

F1: Ez van. Néha késztetést érzek, hogy álljak és nézzem, meddig tudom így tartani, zsebkendővel és szemüveggel a kezében.

 

F2: Csak tudd: én nem kegyelmeznék neki. Az utolsó csepp zsírt is kifacsarnám belőle.

 

F1: Nem tőle félek. Néha csak attól, hogy mekkora hatalmam van felette. Egész egyszerűen elönt a félelem a gondolatra, hogy mit tehetnék, érted?

 

F2: Értem.

 

F1: Meggyőztelek?

 

F2: Meggyőztél.

 

F1: Most sétálni kezdek a pad előtt. Én is előveszem a zsebkendőmet és letörlöm az izzadtságot.

 

F2: Leizzadtál?

 

F1: Nem, sosem izzadok. De amikor előveszem a zsebkendőmet, ő orrára helyezi a szemüvegét. Ez így van, mint az ok és az okozat.

 

(FÉRFI 1 előveszi a zsebkendőjét, a nő az ablakban orrára helyezi szemüvegét)

 

F1: Ez van. Látod, hogy veszi a levegőt? Valahányszor előveszem a zsebkendőt és letörlöm az izzadtságom, orrára tűzi szemüvegét és teljes erővel szívja be a levegőt.

 

F2: És hogy állítod meg?

 

F1: Finoman. Ha a fához tapadok és eldobom a cigarettát, abbahagyja.

 

F2: Hagyd még lélegezni.

 

F1: Hagyom. Nem pazarlom a cigarettát, szeretem filterig szívni.

 

(FÉRFI 1 filterig szívja, aztán eldobja a cigarettát. A nő az ablakban felhagy a lélegzéssel.)

 

F1: Ennyi az egész. Most mehetünk.

 

F2: Kár. Még kitalálhattál volna valamit.

 

F1: Mégis mit? Nem volt elég?

 

F2: Becsukta az ablakot.

 

F1: És nem kérded, miért?

 

F2: Miért?

 

F1: Mert zsebre vágtam a kezemet. Tíz éve, ahányszor csak zsebrevágom a kezemet, ő becsukja az ablakot. Na, tetszett?

 

F2: Igen, de közben úgy tűnt, mintha egyre csak járt volna a szája.

 

F1: Igen, nekem is úgy tűnik, hogy az utóbbi időben elkezdett magában beszélni.

 

F2: Megyünk?

 

F1: Megyünk.

 

 

KARÁCSONYI ZSOLT fordítása