„Az emberek nem csak megvették ezeket a könyveket, de még el is olvasták őket!” Kriterion-könyvbemutató a Kolozsvári Magyar Napokon




Fennállásának ötvenedik évét ünnepelte a Kriterion Kiadó a tavalyi évben: ennek kapcsán került megrendezésre a Kriterion 50 Konferencia, és ugyancsak az évforduló adott alkalmat Bartha Katalin Ágnes Egy nemzetiségi könyvkiadó a diktatúra évtizedeiben (1969–1989) című interjúkötetének bemutatójára. Az eseményre a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatán belül került sor augusztus 19-én egy órakor a Bánffy-palota belső udvarában. A szerzővel Dávid Gyula irodalomtörténész és H. Szabó Gyula, a Kriterion Kiadó vezetője beszélgetett.

 

Kezdésképp H. Szabó Gyula köszöntötte a résztvevőket, majd kiemelte: nem ez az első interjúkötet, amely a Kriterionról jelent meg, 1988-ban egy budapesti kiadású barna kiskönyv már hasonló koncepcióval jelentkezett (kiderült, hogy a kötetet Dávid Gyula magával is hozta a bemutatóra). Bartha Katalin Ágnes elárulta, eredetileg egy pályázati projekt szolgált alapul az interjúkötet létrejöttéhez: a kiadó hatvanas-nyolcvanas éveit próbálta feltérképezni. Ebben sokat segített az is, hogy hozzáfért a Szabédi-emlékházban őrzött Domokos Géza-hagyatékhoz.

 

 

 

Azt is hozzáfűzte, hogy otthoni környezetében is érezte a korra jellemző „könyvéhséget”, amely meghatározó volt a Kriterion sikerében. Ebből kiindulóan hozzáfűzte, kutatásaiban igyekezett egyfajta emberközpontúságot érvényesíteni, így kérdések is hasonló csomópontokban találkoznak: milyenek voltak az első évek a kiadónál, milyen a kriterioni munkamorál, milyen hatással volt Domokos Géza, valamint a cenzúra és a besúgórendszer a kiadó munkaközösségére.

 

A Kriterion nem a „semmiből jött”, fűzte hozzá Dávid Gyula, majd röviden ismertette a Kriterion történelmét: állami restrukturálás során alakult meg mint „nemzetiségi kiadó”, a magyar és német könyvkiadás a világháborúk előtt is virágzó korszakának folytatásaként, tapasztalt és egyre bővülni látszó szerkesztőgárdával. Fontos kiemelni azt is, hogy a köztudat nem csupán magyar kiadóként tartja számon a Kriteriont, ugyanis jelentős képviselete volt a román, török, német, szerb vagy ukrán irodalomnak is (különösen érdekes volt ez egy olyan korban, amely sorra szüntette meg az említett népcsoportok elemi oktatásának terét – így már-már anekdotaként él az eset, miszerint meggyanúsították a kiadó munkatársait, hogy „fiktív nemzetiségeket találnak ki”).

 

 

 

 

Hasonlóan fontos szerepet játszottak az akkori nemzedékek és csoportosulások: az akkor még élő helikoni közösség, az első Forrás-nemzedék – valamint a Bolyai Egyetemen kinevelt generáció, amelynek köszönhetően sikeresen felzárkózott a tudományos irodalom is. A csapat szellemiségének alakulásában azonban elengedhetetlen szerepe volt Domokos Gézának, a kiadó alapítójának és vezetőjének. A kriterioni sikertörténethez elengedhetetlen megemlíteni, hogy eladott példányszámai ma elérhetetlenek bármilyen magyar nyelvű kiadó számára: még olyan elismert és sikeres szerzők esetében sem, mint Jókai Mór vagy Szilágyi István. Dávid Gyula felidézte: volt olyan, hogy százezer példányt rendeltek a Kriteriontól, és bár az igény megvolt rájuk, papírhiányra hivatkozva mégis csupán a felét lehetett kinyomtatni.

 

 

 

Ezt követően H. Szabó Gyula felkérte Szilágyi N. Sándort, az interjúkötetben megkérdezett szerkesztők egyikét, hogy meséljen a Kriterionnál töltött időkről. Szilágyi N. Sándor elismerte, hogy őt valóban a kommunista rezsim „juttatta a Kriterionhoz”, ugyanis évfolyamelsőként prioritása volt a lehetséges munkahelyek elfoglalásában, ő pedig a „Centrala cărții”-re pályázott, amely – mint utólag kiderült – egy szerkesztői pozíció volt a Kriterionnál. A kezdeti feszültség hamar feloldódott, a közös „rosszalkodás öröme” azonnal összekötötte a kiadó munkatársait, véleménye szerint egyedülálló csapat voltak a magyar prérin. Fontos kiemelni, hogy a korabeli olvasóközönség sokkal receptívebb volt az áthallásokra, így a rosszalkodás öröméből nekik is jutott – ezzel is magyarázható a kiadó elképesztő sikere és a Bartha Katalin Ágnes által említett „könyvéhség” – ahogy azt Szilágyi N. Sándor is összefoglalta: „az emberek nem csak hogy megvették ezeket a könyveket, de el is olvasták!” Kétségbeejtő, hogy erről már csak múlt időben tudunk beszélni.