Az eső




(Diablogues et autres inventions à deux voix)

(részlet)

 

Egy: Nem bírom ezt elviselni.

 

Kettő: Miért?

 

Egy: Nem tudom.

 

Kettő: Ön mindig ilyen volt?

 

Egy: Kiskorom óta.

 

Kettő: És soha nem próbálta meg?

 

Egy: Kimenni az esőre? Dehogy nem, többször is. De nem viselem el.

 

Kettő: Nevelés kérdése. A szüleinek kellett volna önt erre erőltetni.

 

Egy: Nem. Ez inkább vérmérséklet kérdése. Biztosan vannak olyan dolgok, amiket ön sem visel el.

 

Egy: Természetesen. A tűz, például. Semmi pénzért nem sétálnék egy olyan erdőben, ami ég. De nem tudom, hogy miért.

 

Egy: Ez egyáltalán nem hasonlítható ezzel össze.

 

Kettő: Nem, mivel a tűz, még ha arra is kényszerítenének… Amíg ön, ha igazán azt akarja… biztos vagyok benne, hogy ön nagyon jól viselné az esőben sétálást.

 

Egy: Igen, természetesen, mint mindenki. Egyszerűen csak jobban szeretem kivárni a jó időt.

 

Kettő: Én is jobban szeretem kivárni a jó időt!

 

Egy: Mondjuk inkább, hogy én különösen jobban szeretem kivárni a jó időt.

 

Kettő: De végül is, van valami különleges dolog, amiért az esőnek szemrehányást tehet?

 

Egy: Nekem nincs. Nagyon szeretem az esőt. Szép. Egyfajta zörejt kelt, amit én nagyon szeretek. Jót tesz a virágoknak. Amit nem szeretek, az az, hogy esőben sétáljak.

 

Kettő: Én sem szeretek esőben sétálni. Különleges valakinek tarthatja magát! Senki sem szereti az esőt, mégis mindenki elviseli.

 

Egy: Hát igen, van egy különleges modorom, hogy nem szeretem, nem viselem el.

 

Kettő: Mindez nem igazán világos. Lássuk csak. Akarja, hogy tegyünk egy apró kísérletet?

Vidéken van. Be van kerítve. Jobb oldalán található egy égő erdő, a bal oldalán pedig az eső kezd el cseperegni. Mit tesz?

 

Egy: Megvárom, míg megáll.

 

Kettő: Ez nem áll meg. Választani kell. Melyiket választja?

 

Egy: Természetesen az esőt választom, de nem örömmel.

 

Kettő: Pedig azt mondta nekem, hogy nagyon szereti az esőt.

 

Egy: Nagyon szeretem, igen, de messziről.

 

Kettő: Vicces egy alak maga.

 

Egy: Nem, nem vagyok egy vicces alak. Vannak dolgok, amiket szeretünk, de nem túl közelről. Például biztos vagyok benne, hogy a tüzet, amit nem tud elviselni, nagyon szereti.

 

Kettő: Természetesen nagyon szeretem. Nagyon szeretem a pipámat meggyújtani a… Nagyon szeretem a metéltemet sütni a…

 

Egy: De nem szeret benne sétálni. Úgy, mint én, nem szeretek esőben sétálni. Ez hasonló eset.

 

Kettő: Nem, ez nem hasonló eset. Mivel a tűz ég, gondolja el. És végül megöl.

 

Egy: Ugyanezt mondják az alkoholról. Ez mégsem akadályozza meg önt abban, hogy igyon belőle.

 

Kettő: Igen, az alkohol végül megöl, de nem ugyanakkor, mint a tűz. A tűznek ehhez kevesebb időtartamra van szüksége.

 

Egy: Kevesebb időtartamra? Ez nem biztos.

 

Kettő: Végül is azt gondolom, hogy a tűzzel és az alkohollal ugyanaz a dolog, mivel mindketten égnek. De az eső, az nem ég.

 

Egy: Nem, de vizessé tesz.

 

Kettő: Nem az eső tesz vizessé, hanem a víz.

 

Egy: De az eső vízből van, ami leesik. Ahhoz, hogy a víz vizessé tegyen, esnie kell. Például, az a víz, ami csupán csak folyik, nem teszi vizessé azokat az embereket, akik a legszélén járkálnak.

 

Kettő: Igen. Ahhoz, hogy a folyók is vizesek legyenek, beléjük kell, hogy a víz essen.

 

Egy: Esni. Na, tessék, ahhoz, hogy vizesek legyünk, mindig kell, hogy valami essen. Vagy a víz esik magára, vagy maga a vízbe. Mindkét esetben van egy zuhanás… Kérdéses, hogy vajon nem a zuhanás tesz-e vizessé.

 

Kettő: Igen… De nem mindegy, hogy milyen zuhanásról van szó. Hogy például a kövezet esik-e a maga fejére, vagy maga esik a lépcső kövezetére. Mindkét esetben ön szárazon marad. Ahhoz, hogy egy zuhanás vizessé tegyen, szükséges, hogy belül legyen benne víz.

 

Egy: Ezt fel kell jegyeznem a noteszembe. „Ahhoz, hogy vizesek legyünk, szükséges 1.) víz, 2.) egy zuhanás.” Ez elgondolkodtató.

 

Kettő: Jól gondolom… Így tehát, ami önt zavarja az esőben, az nem az a tény, hogy esik, hanem, hogy vizessé teszi.

 

Egy: Ah, jól van, tessék!… – Még hogy… Figyeljen csak!

Abban az esetben zavar, amikor sétálás közben esik az eső. Azt nem viselem el, hogy engem áztasson el… Ami a többieket illeti, őket, mindnyájukat nyugodtan eláztathatja… Mint ahogyan Lukretius mondta: nekem mindegy.

 

Kettő: És ha az eső nem áztatná el, akkor szívesen bevállalná, hogy az esőben sétáljon.

 

Egy: Biztosan. Ha nem áztatna el…

 

Kettő: Jó. Tehát akkor nem az eső zavarja önt.

 

Egy: Akkor mi?

 

Kettő: Az, hogy vizes lesz.

 

Egy: Hogy vizes leszek, az zavar… igen.

 

Kettő: Bármi által. Legyen az az eső vagy más dolog, az önnek oly mindegy.

 

Egy: Azt hiszem, hogy csakugyan. Legyen az az eső vagy más dolog, nem szeretek vizes lenni…

 

Kettő: Akkor feltételezem, hogy ön soha nem mosakodik.

 

Egy: De igen. Minden nap.

 

Kettő: De anélkül, hogy bevizezné magát.

 

Egy: De természetesen igen. Bevizezem magamat. Másképp nem tudom csinálni, csak a vízzel.

 

Kettő: Akkor ezt ön nem viseli el?

 

Egy: De igen.

 

Kettő: Miért?

 

Egy: Hiába mondja. A zuhany és a zápor két különböző dolog.

 

Kettő: Miben különböző?

 

Egy: A zápor és a zuhany? Hát abban, hogy akkor zuhanyozom, amikor teljesen meztelen vagyok.

 

Kettő: Hát jó. Tehát, azt nem szereti az esőben, hogy akkor lesz vizes, amikor fel van öltözve.

 

Egy: Pontosan. Ezt nem szeretem.

 

Kettő: Ez bizarr. Így, amikor ön teljesen meztelen, akkor önt egyáltalán nem zavarja, hogy esőben sétáljon.

 

Egy: Igen. Végül is… azt akarom mondani… A valóságban ez még soha nem történt meg velem.

 

Kettő: Soha?

 

Egy: Nem, soha.

 

Kettő: Miért?

 

Egy: Hát jó… feltételezem, hogy a rendőrség miatt…

 

Kettő: Tessék! Látja, hogy mire jövünk rá, amikor egy kicsit okoskodni igyekszünk. Ön azt mondja: „Nem szeretem az esőt”. Mit jelent ez a valóságban? Ez egész egyszerűen azt jelenti, hogy fél a rendőrségtől. Nincs mit ezen szégyellni. De miért nem mondta ezt rögtön?

 

Egy: Hogy félek a rendőrségtől?

 

Kettő: Mivelhogy ez az igazság!

 

Egy: Hát jól van, akkor mondom: félek a rendőrségtől.

 

Kettő: Igen. Itt van tehát egy olyan igazság, ami nem annyira világos. Mivel végül is meg kéne még tudni, hogy miért is fél a rendőrségtől.

 

Egy: Várjon csak, várjon! Nem állandóan félek a rendőrségtől. Akkor félek tőle, amikor ki szeretnék menni, és amikor nagyon szeretnék teljesen meztelenül kimenni, mivel esik.

 

Kettő: Akkor fél a rendőrségtől, amikor esik.

 

Egy: Igen.

 

Kettő: És amikor többé már nem esik, akkor már nem kelt önben félelmet.

 

Egy: A rendőrség? Hát igen… logikusan elgondolva.

 

Kettő: Tehát semmi sem akadályozza meg önt abban, hogy teljesen meztelenül sétálgasson, amikor szép az idő?

 

Egy: Semmi.

 

Kettő: Aha, aha.

 

Egy: Vagyis inkább igen. Valami még megakadályoz ebben.

 

Kettő: Akkor az nem lehet az eső, mivel feltételeztük, hogy szép az idő.

 

Egy: Nem. Valószínű, hogy az még mindig a rendőrség.

 

Kettő: Még mindig a rendőrség. Látja tehát, hogy még akkor is félelmet kelt önben, amikor nem is esik.

 

Egy: Ez igaz. Essen bár, vagy legyen szép az idő, egyre megy. A rendőrség mindig félelmet kelt bennem.

 

Kettő: És a rendőrségtől való félelem az, ami önben félelmet kelt, amikor nem esik az eső.

 

Egy: Igen. Azt hiszem, hogy ön ezt jól bebizonyította. Érthetőnek tűnik számomra.

 

Kettő: Végül is kétségtelen, hogy önnek volt igaza. Ön bizonyára egy kicsit kivételes figura. Vicces, hogy a rendőrség kelt önben félelmet…

 

Egy: Igen. Főleg, hogy nem hiszem, hogy ezt szándékosan csinálná.

 

Kettő: Ugyanezt gondolom én is. Ezért nem a rendőrség a felelős, hanem ön.

 

Egy: Nem. Mivel, ha a rendőrség nem lenne, akkor nem félnék a rendőrségtől.

 

Kettő: Biztos ebben?

 

Egy: Igen.

 

Kettő: Nem fél akkor, amikor a rendőrség nincs itt?

 

Egy: Nem.

 

Kettő: Most például a rendőrség nincs itt…

 

Egy: Nem.

 

Kettő: Hu!

 

Egy: Jajj! Maga keltett bennem félelmet.

 

Kettő: Látja. Mégis megijedt. Pedig nem a rendőrségtől vagyok.

 

Egy: Nem.

 

Kettő: Akkor?

 

Egy: Akkor…

 

Kettő: Akkor ön megijedt, mivelhogy…

 

Egy: Mivelhogy…

 

Kettő: Mivelhogy ön félős, ez minden! Miért nem mondta meg rögtön ahelyett, hogy itt feltűnést keltett volna?

 

Egy: Nem tudom… nem tudom…

 

Kettő: Ön soha semmit nem tud.

 

Egy: Feltételezem, hogy azért, mert szégyellek félős lenni.

 

Kettő: Ezt meg lehet gyógyítani.

 

Egy: Gondolja?

 

Kettő: Miért nem vesz például egy esernyőt?

 

Egy: Egy esernyőt! Mint amilyet a rendőrségen dolgozók hordanak magukkal a keménykalapjukkal együtt?

 

Kettő: Nem. Mint amilyen az enyém. Hova is tettem?

 

Egy: Nincs rá szüksége. Többé már nem esik. Mivel nézze csak meg, az eső ellen nem csak az esernyők vannak, hanem a türelem is.

 

Kettő: A türelmet gyorsabban el lehet veszíteni, mint egy esernyőt.

 

Egy: De mégis szükségünk van a türelemre akkor, amikor elveszítettük az esernyőnket. Azonban, amikor ön elveszítené a türelmét, nem egy esernyővel fogja azt újból megtalálni.

 

Kettő: Akkor mivel találom meg újra a türelmemet?

 

Egy: A türelemmel.

 

 

 

Georges öngyilkossága

 

Kettő: És mi van Georges-zsal?

 

Egy: Jól van, mint mindig.

 

Kettő: Hogyan? De hiszen megígérte nekünk, hogy öngyilkos lesz, hogy tudjunk majd miről beszélgetni.

 

Egy: Ismeri Georges-t. Amikor meg kéne, hogy változtassa a szokásait… Meghalni olyan, mintha egy kicsit elmennénk, mintha elutaznánk. Úgy viselkedett saját magával szemben, mint ahogyan azokkal a vonatokkal szemben viselkedik, amelyeket el kéne, hogy érjen, de végül lekési őket.

 

Egy: Lekéste? Oh, a gazfickó! Nem lehet rá számítani.

 

Kettő: Ennek nincs jelentősége. Legyen halott vagy nem, mit tesz nekünk.

 

Egy: Jól van, de mi van akkor a beszédtémánkkal?

 

Kettő: Egy elmulasztott öngyilkosság ugyanolyan érdekes, mint egy sikeres öngyilkosság.

 

Egy: Igen, de kevésbé patetikus. Sőt, inkább nevetséges. Nekem semmi kedvem sincs ma egy nevetséges dologról beszélgetni.

 

Egy: Georges sohasem teljesen nevetséges; még akkor sem, amikor téved. Le lehet vonni bizonyos tanulságot a viselkedéséből. Tudja, egy eléggé leleményes módot talált arra, hogy öngyilkos legyen…

 

Kettő: Bizonyosan! Feltételezem, hogy a csomagolással kezdte.

 

Egy: Igen, és feltöltötte az öngyújtóját és a tollát. Utána elzárta a gázórát.

 

Kettő: Én az ő helyében nyitva hagytam volna. Ráadásul minden vízcsapot kinyitottam volna.

 

Egy: Szereti ön a gázt?

 

Kettő: Igen, nagyon szeretem. Akárhányszor, amikor öngyilkos akarok lenni, nagyra nyitom a gázt.

 

Egy: És sikerül önnek?

 

Kettő: Eléggé jól, igen. Ám a feleségem nem bírja elviselni a gáz szagát, így rögtön újra elzárja, és utána azt mondja nekem: „te fütyülsz rá, de ki fogja majd kifizetni a gázszámlát?”

 

Egy: Meg kell vallani, hogy a gáz általi halál sokba kerülhet, és ha nem marad senki sem, aki fizetne, akkor az állam lép közbe.

 

Kettő: Ezért hozza szóba a parfümőr a mi gázunkat?

 

Egy: Igen.

 

Kettő: Igen. Azzal a kifogással jön elő, hogy amikor van szivárgás, az nem eléggé érződik. Ezért valójában bebüdösítik a gázt, hogy senkinek se legyen kedve többé gáz által öngyilkosságot elkövetni. Ez számukra nagy megtakarítást jelent.

 

Egy: Mindenesetre Georges szándékai között ez nem szerepelt. Ismeri őt? Akárhányszor, amikor a gázt kinyitja, az felrobban.

 

Kettő: Igen, észrevettem. Tehát, amikor elzárta a gázt, mit csinált?

 

Egy: Hát elzárta a vizet…

 

Kettő: Megfulladni sem volt kedve?

 

Egy: Nem. Egyébként a központi fűtést már bekapcsolták a hideg miatt, ezért, ha meg akart volna fulladni, egy vagy két radiátort is szétverhetett volna.

 

Kettő: De mégis?!… a forrásban lévő vízben megfulladni nem egy igazi fulladás tulajdonképpen. Inkább egy megsülés. Georges-nak sokkal több méltósága van, mint, hogy úgy legyen öngyilkos, mint egy homár.

 

Egy: Tehát, amikor minden el lett nála zárva…

 

Kettő: És az elektronikus számláló?

 

Egy: Kivéve az elektronikus számlálót!… Kinyitotta az ajtót és beinvitálta Paulette-et, aki éppen csöngetett.

 

Kettő: Nem kellett volna kinyitnia. Bizonyosan így megragadta az alkalmat, hogy meghátráljon.

 

Egy: Nem, eldöntötték, hogy együtt halnak meg.

 

Kettő: Paulette és Georges? Oh, de hát ez undorító! És a felesége ezt tudja?

 

Egy: Még nem, de egy negyedórája küldtem neki egy névtelen csőpostai levelet.

 

Kettő: Jól tette. Oh! Fel vagyok háborodva. Ez az ügyes kis Paulette, aki olyan tartózkodó!

Öngyilkosságot követni el Georges-zsal, mialatt annak felesége távol van! És azután?

 

Egy: Leültek tehát a szalon díványára és elkezdtek… hogyan is mondjam?

 

Kettő: Nem! Az nem lehet!

 

Egy: De nem! Elkezdtek beszélgetni, mivel az öngyilkossághoz valami indok is kell.

Nekik nem volt, ezért kerestek maguknak egyet.

 

Kettő: Ilyen dolgokat könnyen lehet találni.

 

Egy: Mindegyikük talált is egyet eléggé gyorsan, csak nem ugyanazt. Meg tudja érteni azt, amikor nem ugyanaz az indokunk arra, hogy öngyilkosok legyünk. Mindenki saját maga lesz öngyilkos, és nem fáradozik azon, hogy valakivel együtt vigye véghez. Végül két órán belül megegyeztek. Íme a történet folytatása arról, hogy mit is csináltak. Meglátja majd, hogy milyen leleményes az ötlet.

 

Egy: Megfogtak egy elektromos vezetéket és azt kettévágták. Teljesen meztelenre vetkőztek. Mindegyikük megfogott egy-egy vezetékszálat és magukat körbetekerték ennek a szálnak az egyik végével, amit gondosan lecsupaszítottak. Ez után a másik végét bedugták a konnektorba úgy, hogy Georges az övét a pozitív, Paulette pedig a negatív részébe dugta. Minden készen állt. Gyengéden egymáshoz közeledtek. Egy pillanatig nézték egymást még utoljára. Majd utána megcsókolták egymást.

 

Kettő: Jajj! Ez szörnyű! Az áram agyonütötte őket és holtan estek össze!

 

Egy: Nem. Kiverték a biztosítékokat.

 

 

SZEKERES ÁGNES fordítása

 
 

 

Roland Dubillard, francia dramaturg, színész és író (1923–2011). Filozófiai tanulmányai után a La Maison des Lettres-hez szerződött, ahol színházi darabokat írt és játszott. 1947-től Jean Tardieu felkérésére hangjátékokat, műsorokat és kabaréjeleneteket írt, melyeket a Paris Interben nagy sikerrel adtak elő. 1976-ban Dubillard kabaréjeleneteit egy kötetbe gyűjtötte, melynek a Diablogues címet adta. Színpadi művei: Où boivent les vaches, Naïves Hirondelles, Le jardin aux betteraves, Les Crabes, La Maison d’os stb.